Ilyenkor belegondolok, hogy mi lett volna ha más időpontban erőszakolom rá magam a Wordre? Annyival szegényebb lenne a történet, vagy akkor is eszembe jutott volna az, ami most?
És ha visszatörölném, és később ülnék neki, eszembe jutna valami ennél is sokkal jobb?
Az a baj, hogy akkor a törölgetést, újraírást a végtelenségig folytathatnám, az olvasóim meg meglincselnének. Jól mondom? (Ha netán olyasvalaki tévedt erre, aki ismeri a Tizenhárom éjt, és mér nagyon várja a folytatást. Bizony, ezt írom most!)
Profi írók nyilatkozták nem egyszer, hogy a már kész regényeiket mai fejjel legszívesebben átírnák. Mikor van hát készen egy regény? Az író folyton fejlődik, idővel mindent másképp csinálna. Minden korábbi regényét átírná. Soha nem érzi egyetlen művét sem tökéletesnek.
Mókuskerék.
Valószínűleg az a legjobb, ha amit megírok, azt el is felejtem, hogy mindig az újra koncentrálhassak. Mert amit már egyszer megírtam, azt akkor úgy láttam jónak. Mi jogon bíráljam felül a pár évvel korábbi énemet?
És miért kattogok most ezen?
Jut is eszembe...
A Boszorgányos pályázatra írt novellám még mindig a gépemen csücsül. Lassan útjára kell engednem. Nagyon átírni már úgyse fogom.
Igazából tetszik, hogy pont 14.444 karakter. Nem akarok belerondítani. De akkor miért tartom vissza?
Ennyire élvezném a hatásos belépőket?
Az eddigiek alapján (egoistán fog hangzani) pozitívan tekintek az írásaimra. El tudom képzelni, hogy nyerhetek (Tekintve, hogy egyszer már megtörtént, nem is csoda.), és akkor így tényleg stílusos. A nyertes novella az utolsó pillanatban fut be... Hmm...
Hivatalos kutatások is bizonyítják, hogy a siker titka a pozitív hozzáállás. Nem hivatalos elméletek is ezt támasztják alá a maguk ki-be tekert, érthetetlen logikájuk alapján.
Egy hónap, és kiderül, hogy csak az önbizalmam volt-e túl nagy.
Várom már.
Most pedig húzok vissza írni.
Asszem, kicsit elkalandoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése