Asnimov - Robbie

Asimov műveivel ma legtöbben filmek formájában találkoznak. Nagy kedvenceim egyike az Én, a robot című. Fiatalkoromban boci szemekkel bámultam a tévé képernyőjét, amikor először szembesültem a robotika törvényeivel.

Ez a gyűjtemény is így kezdődött:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznek.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és Második Törvény előírásaiba.

Rögtön a második történet elején - a bevezető rész után - a kislány, aki a szintén elmés nevű Robbie-val bújócskázik, amiatt morog, hogy a robot megint biztos a házban bújt el, pedig sokszor elmondta már neki, hogy nem ér. Ergo a bádogfajzat egy ember tiltása ellenére megtett valamit - többször is -, amit nem lett volna szabad.

Hova lett a Második Törvény?

Szintén hol volt a Második Törvény, amikor a robot még vissza is mondta (megígérte), hogy megvárja, amíg a lány megtalálja? Robbie rögtön rohant paccsolni, megint nem engedelmeskedett.

Bezzeg, amikor a kölök utánaszólt, hogy ne fusson! Ki-be kapcsol a fejében az engedelmesség, vagy mi?

Aztán jött egy aranyos dolog.

Miután a leányzó lefutotta az immáron cammogó robotot, kigúnyolta a gépet, amiért az nem tudott futni. Robbie erre úgy elszaladt, mint a nyúl. (Nesze neked, kislány! Én úgy lecsaptalak volna a fikázásért, mint vak a poharat, de ez talán így még jobb!)

(Kis kitérő: a robotnak paralelepipedon feje volt. A lineáris algebra tanárom az istennek se tudta kimondani ezt a szót. A gyakszi tanárom ennek hallatán otthon külön gyakorolta a kimondását, hogy ne süljön fel előttünk, és ne röhögjük ki.)

Idilli kis gyerek-játszik-a-robotjával jelenettel kezdődött a sztori. Azután belépett a képbe Anyuka.

(Robbie persze Anyuka parancsát is vonakodott teljesíteni.)

A kislány idegesítő tulajdonságai egy csapással háttérbe szorultak, amint megjelent a nudnik anyuka, aki bár eleinte kedvelte a robotot, mert sok terhet levett a válláról, később megzakkant, és hátszélből ellenszél lett. (Tipikus szülői váltás. Egyéb területeken biztosan tapasztaltátok már.)

Apuka, akit Asimov is papucsférjnek nevezett, persze nincs a robot ellen, sőt, eleinte a pártjára áll, amikor Anyuka el akarja paterolni a háztól.

Anyuka persze jó nudnik (Az előző könyvben olvastam ezt a szót, és nagyon megtetszett. Egyfajta emberi fakopáncsot jelent, aki addig kopogtat az ember koponyáján, amíg az meg nem hajlik az akarata előtt.) módjára ezer, meg ezer mondvacsinált érvet felhoz a Robbie ellen a gyerek jellemfejlődési zavaraitól a robottól rettegő szomszédokig.

Apuka mit tehetett? Idővel megtört, és elvitte a gépet a háztól.

A gyerek persze úgy tudta, hogy Robbie magától szökött meg. Helyette meg jött egy kutya.

Mert egy bazi nagy kutya biztonságosabb, mint egy robot! Miért gondolják azt az emberek, hogy egy élő kutya, egy falkaállat (Mert akárhonnan nézzük, a kutya falkaállat, és nyolcvan százalékuk úgy ledominálja, vagy letojja a gazdáját, hogy az észre se veszi. A kutya a farkas viselkedésben és küllemben némiképp módosult fajtársa. Aki nem hiszi, járjon utána!) ami, ha nem teszik helyre, akár haraphat is, bármilyen jámbornak tűnik általános körülmények között, biztonságosabb, mint egy gép, amit eleve olyannak alkottak meg, hogy embereket szolgáljon, védjen... (Jó, tudjuk, tapasztaltuk, Robbie rebellis, de még a légynek sem ártott.)

A kutya végül elkerült, mert senkit sem izgatott a jelenléte. A kölök sírt a játéka után. Egyáltalán miért kellett elvenni tőle? Ez a történet egy az egyben az előző, csak más körülményke között.

A szülő okos, nem érdekli a gyereke lelkivilága. Elveszi tőle a játékát, mert úgy gondolja, egy deformáltra tenyésztett farkas jobb lesz neki. No comment.

Anyuka, mivel a gyereket szerinte minden fűszál a robotra emlékezeti, kitalálja, hogy költözzenek a nagyvárosba. Az új környezet biztosan jót tesz majd a kölöknek, és elfeledteti vele azt az "átkozott masinát".

A kislány persze azonnal jobb kedvre derül, aminek Anyuka nagyon örül. Egészen addig, amíg repülőre nem szállnak, és a leányzó kijelenti, tudja, miért mennek a városba.

Anyuka megdöbben, a feje fölött kérdőjelek rajzolódnak ki.

"- Tudom, hogy azért megyünk a városba, hogy detektívet fogadjunk, aki megtalálja Robbie-t!"

Apuka menten félrenyelt, Anyuka a kardjába dőlt.

Ezután jött a nudnik következő nagy ötlete. Apuka hagyja ott a munkahelyét egy hónapra, és foglalkozzon a gyerekkel! És a papucs ezt még meg is tette neki!

 Igaz, filmek kapcsán, de sokszor elgondolkodtam a dolgon. A gépeket mérnökök alkották, olyanra tervezték, hogy élőlénynek tűnjenek, élőként reagáljanak. A gyerekek könnyebben bedőlnek ennek, mint a felnőttek, de ha érző lény látszatát keltő gépbe botlanánk, valószínűleg mi is meginognánk. Csoda, hogy szegény lány minden sarkon a robotját kereste?

Aki látta a Mesterséges értelem című filmet, az bizonyára emlékszik még a robot srácra, aki felkereste a legközelebbi infópontot,  hogy megkérdezze tőle, hogyan válhat Pinocchio mód emberré, merre találja a kék tündért.

Itt is előkerült egy félelmetesen hasonló jelenet, ahol a kislány megkérdezte a világ első beszélő robotját, hogy hol találja Robbie-t.

Persze, a gép csak szemfényvesztés volt, csupán bizonyos kérdésekre tudta a választ. Inkább a robotok evolúciója szempontjából került a történetbe, mint érdekesség.

Végül Apuka megszervezte a dolgot. Elmentek a gyárba, hogy megmutassák a kölyöknek, hogy Robbie csak egy gép volt, nem élőlény, csak úgy tette, mintha az lett volna.

A vég kiszámítható lett: Belefutottak a robotba, aki megmentette a kislány életét, és Anyuka belátta, a masinának otthon a helye.

Egy dolgon fogok még sokat eltöprengeni, mert már régóta foglalkoztat, több történet kapcsán is felmerült bennem, és még sokszor fogok találkozni vele.

Nehéz körbeírni, én se nagyon értem. A gépek nem élnek, de élőnek tűnhetnek, csak ügyes programozás kérdése. Könnyen látjuk őket érző lényben, látjuk a szabad akarat illúzióját, és bedőlünk neki.

Hiszen még én is megsajnáltam a kis robotkölyköt, aki az emberiség pusztulása után még mindig kérlelte a kék tündért, hogy változtassa igazi kisfiúvá. Pedig tudtam, hogy nem érez, csak belé kódolták, és a logikája ezt a cselekvést hozta ki.