És kikerült a Naplopós novellám a Preyer oldalára!
Ide kattintva olvasható! :) (Szóismétlésekért, elütésekért bocsi, majdhogynem egy nap alatt írtam, és nem maradt időm rendesen átnézni, javítani, és így tették ki.)
AFS és Imagine után kicsit fura, hogy a megírt cuccok hónapos csúszásokkal kerülnek az olvasók elé. Elvileg így több emberhez eljutnak, viszont ezzel ellentétben visszajelzések szinte nincsenek.
Fura...
Hiányzik az a régi izgalom, ami akkor kapott el, amikor megírtam egy fejezetet, feltöltöttem, és vártam, hogy felbukkanjon egy admin. Ezek az írások legfeljebb pár nap csúszással fel is kerültek, és szinte azonnal kaptam rájuk véleményt. Történettől függően fejezetenként kettőt-négyet...
Igyekszem összekaparni magam. Ma csak két cikkre futotta, illetve a Sutyis novellám korrektúrájával bíbelődtem.
Meg még valamit csináltam, de nem emlékszem, hogy mit...
Mindegy.
A lényeg, hogy most örülök, és az erre tévedőket megkérem, hogy ha kedvük támad Naplopó történetét elolvasni, akkor hagyjanak nekem pár sort, hogy tudjam, milyen lett!
2014. december 10., szerda
2014. december 5., péntek
Akkor is!
Elfáradtam. Egyben mentem végig újra a teljes korrektúrán.
És még mindig a nyolcadik éjnél tartok.
Ne!!!
Mindegy... Még be tudom fejezni. Képes vagyok rá! Megcsinálom!
És még mindig a nyolcadik éjnél tartok.
Ne!!!
Mindegy... Még be tudom fejezni. Képes vagyok rá! Megcsinálom!
2014. december 3., szerda
Kész, de többet ne!
Jelentem, a javításokkal végeztem.
Remélem nem lesz több fordulós a dolog, mert különben morcos leszek.
Ez a beleírósdi nincs ínyemre. Enyhén fogalmazva. Értem én, hogy nem minden mondatom értelmes, de a beleírás sok helyen számomra volt értelmetlen. Azonkívül épp elég szóismétlést (csak három, max. négy, de nekem az is sok) csináltam anélkül is, hogy kaptam volna bele még párat.
Mindegy. Túl vagyok rajta.
Legalább láttam, hogy mi volt az, amit jobban kellett hangsúlyoznom, részleteznem. Az egy dolog, hogy az eseményeket én a fejemben láttam, néhány helyen hiányosan írtam körbe.
Csak fogjam végre a kezembe! Lobogtatni akarom!
Tényleg ne legyen a játszma több körös, mert a hónapban egy bizonyos regényt kell befejeznem, átjavítanom.
Remélem nem lesz több fordulós a dolog, mert különben morcos leszek.
Ez a beleírósdi nincs ínyemre. Enyhén fogalmazva. Értem én, hogy nem minden mondatom értelmes, de a beleírás sok helyen számomra volt értelmetlen. Azonkívül épp elég szóismétlést (csak három, max. négy, de nekem az is sok) csináltam anélkül is, hogy kaptam volna bele még párat.
Mindegy. Túl vagyok rajta.
Legalább láttam, hogy mi volt az, amit jobban kellett hangsúlyoznom, részleteznem. Az egy dolog, hogy az eseményeket én a fejemben láttam, néhány helyen hiányosan írtam körbe.
Csak fogjam végre a kezembe! Lobogtatni akarom!
Tényleg ne legyen a játszma több körös, mert a hónapban egy bizonyos regényt kell befejeznem, átjavítanom.
2014. december 2., kedd
Idegen mondatok
Nem gondoltam volna, hogy több időt fogok a korrektúrával tölteni, mint magának a novellának a megírásával.
Bizonyára jóval korábban végeztem volna, ha kevesebb időt töltök morgással. Az átírások miatt úgy érzem, olyan szavakat akarnak a számba erőltetni, amiknek közük sincs hozzám.
A legjobban talán az zavart, hogy sok helyen az átírás megváltoztatta a szöveg jelentését.
A mondatok összevonása szintén szúrta a szemem. Én anno azt a tanácsot kaptam, hogy ne írjak három soros mondatokat, mert kifolyik tőle az olvasó szeme. Most meg...
Sok kedvenc mondatomat kihúzták, átírták...
Hol engedtem, hol nem...
Idegen mondatokat is találtam.
Nehogy már!
Nem azért írtam a dolgokat úgy, ahogy, mert olyan különc zseninek tartom magam. Azok a mondatok egyszerűen csak úgy tetszettek, ahogy voltak. Az átírt verzió szerintem modoros és gagyi lett és nem győzöm javítgatni.
Miért nem lehet szimplán szólni, hogy ez, meg az nem stimmel, mert... PLS javítsd!
Dugtam már el pályázatra szánt festményt is a tanárom elől. Láttam, hogy máséba szó nélkül belenyúlt, így inkább visszaléptem.
Nem akartam, de holnap megint csak a korrektúrával kell foglalkoznom. Ma már nem bírom.
Mi lesz akkor, amikor majd egyszer regényt kell javítanom ugyanígy?
Bizonyára jóval korábban végeztem volna, ha kevesebb időt töltök morgással. Az átírások miatt úgy érzem, olyan szavakat akarnak a számba erőltetni, amiknek közük sincs hozzám.
A legjobban talán az zavart, hogy sok helyen az átírás megváltoztatta a szöveg jelentését.
A mondatok összevonása szintén szúrta a szemem. Én anno azt a tanácsot kaptam, hogy ne írjak három soros mondatokat, mert kifolyik tőle az olvasó szeme. Most meg...
Sok kedvenc mondatomat kihúzták, átírták...
Hol engedtem, hol nem...
Idegen mondatokat is találtam.
Nehogy már!
Nem azért írtam a dolgokat úgy, ahogy, mert olyan különc zseninek tartom magam. Azok a mondatok egyszerűen csak úgy tetszettek, ahogy voltak. Az átírt verzió szerintem modoros és gagyi lett és nem győzöm javítgatni.
Miért nem lehet szimplán szólni, hogy ez, meg az nem stimmel, mert... PLS javítsd!
Dugtam már el pályázatra szánt festményt is a tanárom elől. Láttam, hogy máséba szó nélkül belenyúlt, így inkább visszaléptem.
Nem akartam, de holnap megint csak a korrektúrával kell foglalkoznom. Ma már nem bírom.
Mi lesz akkor, amikor majd egyszer regényt kell javítanom ugyanígy?
2014. december 1., hétfő
A sok semmi
Mindig vannak olyan időszakaim, amikor egyszerűen képtelen vagyok írni. Per pillanat olvasni is. Annyira jó élvezni a semmit!
Kell is élvezni a semmit. Amikor a mentorom meghallotta a Semmittevős Péntek elnevezést, ujjongott az ötleten. Mindenkinek szüksége van olyan időszakra, amikor nem csinál semmit. Ilyenkor az ember feltöltődik.
Lassan (annál kicsit gyorsabban) persze véget kell neki vetni, mert a semmittevésből nem születik semmi értékes vagy érdekes.
Már napok óta úgy ülök le a géphez, hogy, "Na, mos!", de még nem lett belőle sok mi.
Múlthéten lekötött a munka, de ha ettől több konzervet, meg tápot kapnak a kóbor kutyák, macskák, akkor nem sajnálom rá az időt.
Ma meg végre megkaptam a még januárban beküldött, márciusban harmadiknak kikiáltott novellám korrektúráját. Egész délután ezzel vesződtem, és még mindig nincs kész.
Akárki is csicsázta ki a szöveget pirossal, ma sokat csuklott.
Meg az anyukája is.
Életem első teljesen profi korrektúrája. Még jó, hogy csak novelláról van szó. Egy ilyet végigjavítani regény méretben!
De legalább ez az egy halad.
Hope még várja a végét. Úgy terveztem (sok félekppen terveztem mát, egyszer majd csak be is tartom), hogy a héten befejezem a történetet. Tekintve, hogy még hat fejezet van hátra... Ajaj...
Még jó, hogy a hónapban sokat leszek szabin. Csak tanuljak meg korán kelni!
Kell is élvezni a semmit. Amikor a mentorom meghallotta a Semmittevős Péntek elnevezést, ujjongott az ötleten. Mindenkinek szüksége van olyan időszakra, amikor nem csinál semmit. Ilyenkor az ember feltöltődik.
Lassan (annál kicsit gyorsabban) persze véget kell neki vetni, mert a semmittevésből nem születik semmi értékes vagy érdekes.
Már napok óta úgy ülök le a géphez, hogy, "Na, mos!", de még nem lett belőle sok mi.
Múlthéten lekötött a munka, de ha ettől több konzervet, meg tápot kapnak a kóbor kutyák, macskák, akkor nem sajnálom rá az időt.
Ma meg végre megkaptam a még januárban beküldött, márciusban harmadiknak kikiáltott novellám korrektúráját. Egész délután ezzel vesződtem, és még mindig nincs kész.
Akárki is csicsázta ki a szöveget pirossal, ma sokat csuklott.
Meg az anyukája is.
Életem első teljesen profi korrektúrája. Még jó, hogy csak novelláról van szó. Egy ilyet végigjavítani regény méretben!
De legalább ez az egy halad.
Hope még várja a végét. Úgy terveztem (sok félekppen terveztem mát, egyszer majd csak be is tartom), hogy a héten befejezem a történetet. Tekintve, hogy még hat fejezet van hátra... Ajaj...
Még jó, hogy a hónapban sokat leszek szabin. Csak tanuljak meg korán kelni!
2014. november 16., vasárnap
Még 45 nap
Mintha éledne a billentyűzetkoptató kedvem. Pötyögtem pár bekezdést a nyolcadik éjhez, bár nem egyszer megtéptem a hajamat. Vázlatolás közben sok jó ötletem támadt, amiket ma már fáradt vagyok kidolgozni.
Az a baj ezekkel a pillanatnyi lendületekkel, hogy alszom rájuk egyet, és eltűnnek.
Mintha a manóim azt mondanák, "Na, jó, dolgozzunk!". Belefognánk a melóba, kezdenének már belendülni, de én közben elfáradok. Lefekszem, ők meg megsértődnek, és másnap reggel fityiszt mutatnak.
Bakker, hat fejezetet egy hét alatt meg lehet írni! Nem értem, mit vacakolok én ezzel ennyit.
Mindegy.
Talán csak elegem lett a tehetetlen Hope-ból, aki csak tűr, és nyafog, de nem tesz semmit. A sok, sok, sok, túl sok gyötrődés közepette nem történik se vele, se körülötte semmi.
Szerencsére most jön valamiféle változás. Ezt a pontot nagyon nehéz összehozni. Talán pont ezért torpantam meg pont itt.
Régen azt hittem, hogy sok szereplővel nagy színtéren nehéz dolgozni, hét fejezettel a hátam mögött kijelenthetem, hogy kevés szereplővel kis színtéren még nehezebb.
Még 45 napom van arra, hogy elkészüljek.
Az a baj ezekkel a pillanatnyi lendületekkel, hogy alszom rájuk egyet, és eltűnnek.
Mintha a manóim azt mondanák, "Na, jó, dolgozzunk!". Belefognánk a melóba, kezdenének már belendülni, de én közben elfáradok. Lefekszem, ők meg megsértődnek, és másnap reggel fityiszt mutatnak.
Bakker, hat fejezetet egy hét alatt meg lehet írni! Nem értem, mit vacakolok én ezzel ennyit.
Mindegy.
Talán csak elegem lett a tehetetlen Hope-ból, aki csak tűr, és nyafog, de nem tesz semmit. A sok, sok, sok, túl sok gyötrődés közepette nem történik se vele, se körülötte semmi.
Szerencsére most jön valamiféle változás. Ezt a pontot nagyon nehéz összehozni. Talán pont ezért torpantam meg pont itt.
Régen azt hittem, hogy sok szereplővel nagy színtéren nehéz dolgozni, hét fejezettel a hátam mögött kijelenthetem, hogy kevés szereplővel kis színtéren még nehezebb.
Még 45 napom van arra, hogy elkészüljek.
2014. november 10., hétfő
Csak kiadtam végre...
Öh...
Ezt linkeltem már?
Vigyázz, mit kívánsz!
Hirtelen nem emlékszem, és nincs kedvem visszanézni.
Mostanában az átlagosnál jóval többet gondolok az írásra. Olvastam egyszer egy interjút egy mai íróval, aki már nem meri írónak nevezni magát. Betűhányó kisiparosnak hívja magát, mert nem tetszik neki, hogy minden kezdő, két mondatot leírt emberke (nő, vagy férfi tök mindegy) írónak nevezni magát.
Ilyenkor eszembe jut, hogy én is csak félve nevezem magam írónak, mert csak idén értem el olyan eredményeket, amikre joggal mutogathatnék referenciaként.
Valószínűleg csak azért, mert idén mertem először részt venni pályázaton. (Azóta is nyakra-főre vadászom ezeket a szutykokat, pedig nem is szeretek novellát írni.)
Mi a jó a novellában? Rövid, semmi nem fér bele... Nincs hely karakterfejlődésnek, gyakran a motiváció kifejtésének sem. Az eddig legyártott novellák jó része mind regények, vagy sorozatok lecsupaszított, tömör verziói. Szegény Ziki ezért nem aratott nem rég. Ő a története gerince, én meg mellékszereplőt csináltam belőle. Őrzőről meg ne is beszéljünk. Az a soknak tartott tizenöt oldal a személyiségéhez mérten tavaszi lepkefing.
Naplopó az egyetlen kivétel a sorban. Ő egyetlen novella szereplőjének indult, végül sorozat lett belőle. Én megszerettem a karakterét, még ha a zsűri egyik tagja szerint ellenszenves is.
Oké, elég a dőlt betűből, cikáznak a gondolataim össze-vissza.
Naplopót soha nem akartam megkedveltetni senkivel. Soha egyetlen szereplőt sem akartam megkedveltetni senkivel. Mind olyanok, amilyenek. Egyéniségek. Hogy ki szereti őket, és ki nem, az csak annyira számít, mint egy élő személlyel kapcsolatban.
Senkit se szerethet mindenki, és mindenkit szeret valaki, még akkor is, ha az illető nem tud róla.
A Tizenhárom éjhez képest naplopó első története kifejezetten szalonképes. Még mindig azon agyalok, hogy melyik része szadista. Volt benne négy fejlövés, amiben semmi brutális nincs, néhány vércsík, meg ajtó mögötti sikoltás, mikben szintén semmi brutális nincs... Még egy vértócsát se említettem meg, nem hogy belezést...
Amint kiteszik a novellát, belinkelem ide is, és várom majd a véleményeket. Nagyon kíváncsi lettem. A felmerülő kérdéseket megértem, tényleg túlnőtte a sztori ezt a novellát.
Viszont a bőr lesülne a képemről, ha semmi gondolat nem lenne ebben a történetben. Világ életemben olyat nem adtam ki a kezeim közül, amiben ne lett volna valami mélyebb tartalom. A tíz évesen kitalált történetem ma a lét értelmét boncolgatja, pont az idén összehozott sztoriban ne lenne semmi?
Ma is elcsodálkozom azon, hogy a tartalom nélküli firkálmányok bestsellerek. A kelleténél gyakrabban. Mindössze azért, mert két oldalanként úgy jellemzik a férfi főszereplőt, hogy "tökéletes".
Na, így kell egy szereplőt megszerettetni az olvasóval!
El kell mondani róla, hogy tökéletes.
Onnantól kezdve tök mindegy, hogy az adott karakter nem is karakter, csak valami emberformának leírt Adonisz.
Az írók nem is fáradnak azzal, hogy megdöbbentsék az olvasót. Vigyáznak a lelki világára, és csak szép dolgokat adnak nekik. Happy End-et, meg tökéletes karaktereket. Meg valami esetlen fő karaktert, akinek annyi jelleme sincs, mint egy darab kőnek, csak hogy elég képlékeny legyen ahhoz, hogy az olvasó saját magát képzelhesse a helyébe.
Túl könnyű kihasználni, hogy az átlag ember boldogtalan, és szereti magát boldognak képzelni, vagy egy boldog karakter helyébe képzelni magát.
Ezt már rég ki kellett volna adnom magamból.
A Twilight, Ötven árnyalat, Gyönyörű sorscsapás és társaik szarok!
Ez de jól esett!
Évek óta kikívánkozott már.
Ha valaha úgy jellemeznék egy karaktert, hogy "tökéletes", lőjetek főbe!
Egy jó karaktert akkor is szeretni kell, ha nem ő a világ legfeddhetetlenebb embere. Vagy androidja. Akármije...
Akkor is, ha utálja az embereket.
Meg lehet érteni.
Ezt linkeltem már?
Vigyázz, mit kívánsz!
Hirtelen nem emlékszem, és nincs kedvem visszanézni.
Mostanában az átlagosnál jóval többet gondolok az írásra. Olvastam egyszer egy interjút egy mai íróval, aki már nem meri írónak nevezni magát. Betűhányó kisiparosnak hívja magát, mert nem tetszik neki, hogy minden kezdő, két mondatot leírt emberke (nő, vagy férfi tök mindegy) írónak nevezni magát.
Ilyenkor eszembe jut, hogy én is csak félve nevezem magam írónak, mert csak idén értem el olyan eredményeket, amikre joggal mutogathatnék referenciaként.
Valószínűleg csak azért, mert idén mertem először részt venni pályázaton. (Azóta is nyakra-főre vadászom ezeket a szutykokat, pedig nem is szeretek novellát írni.)
Mi a jó a novellában? Rövid, semmi nem fér bele... Nincs hely karakterfejlődésnek, gyakran a motiváció kifejtésének sem. Az eddig legyártott novellák jó része mind regények, vagy sorozatok lecsupaszított, tömör verziói. Szegény Ziki ezért nem aratott nem rég. Ő a története gerince, én meg mellékszereplőt csináltam belőle. Őrzőről meg ne is beszéljünk. Az a soknak tartott tizenöt oldal a személyiségéhez mérten tavaszi lepkefing.
Naplopó az egyetlen kivétel a sorban. Ő egyetlen novella szereplőjének indult, végül sorozat lett belőle. Én megszerettem a karakterét, még ha a zsűri egyik tagja szerint ellenszenves is.
Oké, elég a dőlt betűből, cikáznak a gondolataim össze-vissza.
Naplopót soha nem akartam megkedveltetni senkivel. Soha egyetlen szereplőt sem akartam megkedveltetni senkivel. Mind olyanok, amilyenek. Egyéniségek. Hogy ki szereti őket, és ki nem, az csak annyira számít, mint egy élő személlyel kapcsolatban.
Senkit se szerethet mindenki, és mindenkit szeret valaki, még akkor is, ha az illető nem tud róla.
A Tizenhárom éjhez képest naplopó első története kifejezetten szalonképes. Még mindig azon agyalok, hogy melyik része szadista. Volt benne négy fejlövés, amiben semmi brutális nincs, néhány vércsík, meg ajtó mögötti sikoltás, mikben szintén semmi brutális nincs... Még egy vértócsát se említettem meg, nem hogy belezést...
Amint kiteszik a novellát, belinkelem ide is, és várom majd a véleményeket. Nagyon kíváncsi lettem. A felmerülő kérdéseket megértem, tényleg túlnőtte a sztori ezt a novellát.
Viszont a bőr lesülne a képemről, ha semmi gondolat nem lenne ebben a történetben. Világ életemben olyat nem adtam ki a kezeim közül, amiben ne lett volna valami mélyebb tartalom. A tíz évesen kitalált történetem ma a lét értelmét boncolgatja, pont az idén összehozott sztoriban ne lenne semmi?
Ma is elcsodálkozom azon, hogy a tartalom nélküli firkálmányok bestsellerek. A kelleténél gyakrabban. Mindössze azért, mert két oldalanként úgy jellemzik a férfi főszereplőt, hogy "tökéletes".
Na, így kell egy szereplőt megszerettetni az olvasóval!
El kell mondani róla, hogy tökéletes.
Onnantól kezdve tök mindegy, hogy az adott karakter nem is karakter, csak valami emberformának leírt Adonisz.
Az írók nem is fáradnak azzal, hogy megdöbbentsék az olvasót. Vigyáznak a lelki világára, és csak szép dolgokat adnak nekik. Happy End-et, meg tökéletes karaktereket. Meg valami esetlen fő karaktert, akinek annyi jelleme sincs, mint egy darab kőnek, csak hogy elég képlékeny legyen ahhoz, hogy az olvasó saját magát képzelhesse a helyébe.
Túl könnyű kihasználni, hogy az átlag ember boldogtalan, és szereti magát boldognak képzelni, vagy egy boldog karakter helyébe képzelni magát.
Ezt már rég ki kellett volna adnom magamból.
A Twilight, Ötven árnyalat, Gyönyörű sorscsapás és társaik szarok!
Ez de jól esett!
Évek óta kikívánkozott már.
Ha valaha úgy jellemeznék egy karaktert, hogy "tökéletes", lőjetek főbe!
Egy jó karaktert akkor is szeretni kell, ha nem ő a világ legfeddhetetlenebb embere. Vagy androidja. Akármije...
Akkor is, ha utálja az embereket.
Meg lehet érteni.
A tervek, meg a tervek
A hétvégén megejtették a Preyer eredményhirdetését. Mázli, hogy nem zarándokoltam fel, ugyanis néhány ponttal sikerült lecsúsznom a dicséretről. Oda se neki! A pontszámok és az értékelés önmagukért beszélnek.
(Az a 72 senkit se tévesszen meg, bőven top 15-ös lettem.)
Három zsűritag értékelt pontilag és szövegesen. Ezekből azt szűrtem le, hogy az egyikkel nem egyezik az ízlésünk, a másik pedig olyan kérdéseket dobott fel, amiket nem jártam rendesen körbe, tehát utánam ordít az a bizonyos előzménytörténet, amibe nem rég belekezdtem.
A harmadik zsűritag véleményére viszont nagyon kíváncsi lettem. Tőle szöveges értékelést nem kaptam, csak maximális pontszámot. Meglátta lényeget? Vagy csak megnevettettem, és így dobott pacsit?
A lényeg, hogy ez a minden előzmény nélkül összekapart firka királyul szerepelt, és arra jutottam, érdemes a világát bővíteni. Már csak a felmerült kérdések megválaszolása érdekében is. Amikor pár hónapja újraolvastam, remegett a kezem a Word után, és gépeltem is pár oldalt. Ahhoz képest, hogy csak egy sztorinak indult... Lehet, olyan sorozat kerekedik belőle, mint a Népek Őréből? (Új Galaxis 22. kötet - amint kiadják végre)
Áh! Annyira nagyszabású biztosan nem lesz. Őrzőt és dinka csapatát nem lehet lepipálni! Főleg Sutyit!
Na, ezeket most félretesszük a jövő évig...
Tizenhárom éj
(Sci-fi novellák után a vámpírhorror regény kicsit éles váltás.)
A tervek szerint a holnapi nap végén ki kellene csúsznia az ujjaim közül a nyolcadik éjnek. Ezután három naponta termelnem kell egy új fejezetet. Igyekszem véresen komolyan venni. (Ez majdnem olyan fárasztó mondat lett, mint az, hogy a bolha szívós egy állat.)
Tegnap felragasztottam a falra négy A/4-es lapot szépen összeillesztve. Felfirkantottam rá mind a tizenhárom fejezetet, és törtem kicsit a fejemet. Sok, még csak az elmémben létező gondolatot sikerült így megfogalmaznom és leírnom. Sokat segített, hogy egyben láttam az egészet, nem kellet lapozgatnom, hogy áttekintsem, és összevessem a fejezeteket.
Illetve gyorsan újraolvastam az első fejezetet. És... JÉZUSOM! Nagyon, de nagyon gyorsan be kell fejeznem a történetet, hogy átírhassam. Egyszerűen nem ismertem magamra. A leíró részek borzalmasan szárazak lettek. Összehasonlítva azzal, amit most Halloweenre írtam, egyenesen katasztrófa.
Igyekszem már ma haladni a nyolcadik fejezettel. Elvileg már előrébb kellene tartanom, csak a Liar Game 2 két új részének letöltésével vacakoltam. (Meg cikkeket gyártottam a főnöknek.)
Munkára fel, ihletmanók!
(Az a 72 senkit se tévesszen meg, bőven top 15-ös lettem.)
Három zsűritag értékelt pontilag és szövegesen. Ezekből azt szűrtem le, hogy az egyikkel nem egyezik az ízlésünk, a másik pedig olyan kérdéseket dobott fel, amiket nem jártam rendesen körbe, tehát utánam ordít az a bizonyos előzménytörténet, amibe nem rég belekezdtem.
A harmadik zsűritag véleményére viszont nagyon kíváncsi lettem. Tőle szöveges értékelést nem kaptam, csak maximális pontszámot. Meglátta lényeget? Vagy csak megnevettettem, és így dobott pacsit?
A lényeg, hogy ez a minden előzmény nélkül összekapart firka királyul szerepelt, és arra jutottam, érdemes a világát bővíteni. Már csak a felmerült kérdések megválaszolása érdekében is. Amikor pár hónapja újraolvastam, remegett a kezem a Word után, és gépeltem is pár oldalt. Ahhoz képest, hogy csak egy sztorinak indult... Lehet, olyan sorozat kerekedik belőle, mint a Népek Őréből? (Új Galaxis 22. kötet - amint kiadják végre)
Áh! Annyira nagyszabású biztosan nem lesz. Őrzőt és dinka csapatát nem lehet lepipálni! Főleg Sutyit!
Na, ezeket most félretesszük a jövő évig...
Tizenhárom éj
(Sci-fi novellák után a vámpírhorror regény kicsit éles váltás.)
A tervek szerint a holnapi nap végén ki kellene csúsznia az ujjaim közül a nyolcadik éjnek. Ezután három naponta termelnem kell egy új fejezetet. Igyekszem véresen komolyan venni. (Ez majdnem olyan fárasztó mondat lett, mint az, hogy a bolha szívós egy állat.)
Tegnap felragasztottam a falra négy A/4-es lapot szépen összeillesztve. Felfirkantottam rá mind a tizenhárom fejezetet, és törtem kicsit a fejemet. Sok, még csak az elmémben létező gondolatot sikerült így megfogalmaznom és leírnom. Sokat segített, hogy egyben láttam az egészet, nem kellet lapozgatnom, hogy áttekintsem, és összevessem a fejezeteket.
Illetve gyorsan újraolvastam az első fejezetet. És... JÉZUSOM! Nagyon, de nagyon gyorsan be kell fejeznem a történetet, hogy átírhassam. Egyszerűen nem ismertem magamra. A leíró részek borzalmasan szárazak lettek. Összehasonlítva azzal, amit most Halloweenre írtam, egyenesen katasztrófa.
Igyekszem már ma haladni a nyolcadik fejezettel. Elvileg már előrébb kellene tartanom, csak a Liar Game 2 két új részének letöltésével vacakoltam. (Meg cikkeket gyártottam a főnöknek.)
Munkára fel, ihletmanók!
2014. október 31., péntek
Happy Halloween!
Rég jártam már erre...
A Halloween a kedvenc ünnepem függetlenül attól, hogy nálunk ez hivatalosan nem is ünnep. Majd talán egyszer.
A töklámpásom mindenesetre nagyon csini lett, és annyi mécsest vásároltam hozzá, hogy addig gyönyörködhetek benne, amíg teljesen össze nem fonnyad.
Épp most küldtem el a Halloween novellapályázatra a novellámat. Szerényen megveregetem a vállamat, ugyanis most nem az utolsó pillanatban csaptam össze. Ma már csak néhány bekezdés hiányzott, amiket kényelmesen, koffeintúladagolás nélkül, sajtszószos tortillát majszolgatva legépeltem.
Lassan viszont jó lesz összekaparnom magam, mert az idei legnagyobb projektemre már csak két hónapom maradt.
Még hat éj...
Hajaj...
A Halloween a kedvenc ünnepem függetlenül attól, hogy nálunk ez hivatalosan nem is ünnep. Majd talán egyszer.
A töklámpásom mindenesetre nagyon csini lett, és annyi mécsest vásároltam hozzá, hogy addig gyönyörködhetek benne, amíg teljesen össze nem fonnyad.
Épp most küldtem el a Halloween novellapályázatra a novellámat. Szerényen megveregetem a vállamat, ugyanis most nem az utolsó pillanatban csaptam össze. Ma már csak néhány bekezdés hiányzott, amiket kényelmesen, koffeintúladagolás nélkül, sajtszószos tortillát majszolgatva legépeltem.
Lassan viszont jó lesz összekaparnom magam, mert az idei legnagyobb projektemre már csak két hónapom maradt.
Még hat éj...
Hajaj...
2014. október 3., péntek
Nem megy, most nem jut eszembe jó cím
Mostanában nem sok bejegyzést írtam, pedig lenne miről. Újabb novellaíró pályázatok jöttek velem szembe. Az Asimov gyűjtemény első kötetét is befejeztem. A bejegyzést már elkezdtem írni róla, de még nem jutottam a végére.Belekezdtem William Dietrich A dakotakód című könyvébe. Illetve, lassan már a felénél tartok. A véleményem erről a könyvről képlékeny. Az eleje nem fogott meg, de azután az író bedobta a germán mitológiát.
A gyengém!
Majd...
----------------
Tizenhárom éj
Bevallom, a héten idő hiányában nem nagyon ültem neki. Holnap se érek rá, viszont a jövő hetem jól fog alakulni. Extra hosszú hétvégém lesz, szóval nem kell aggódni.
Újra fogom olvasni a kész fejezeteket, illetve készítek egy időbeosztást. Határidőkkel valahogy jobban halad a munka.
Ajánló: Zsoldos Péter - A feladat
Kislánykoromban akadtam rá Zsoldos Péter A feladat című
könyvére. Kedvenc nagybácsim adta a kezembe, mondván, ha szeretem a sci-fi
történeteket, akkor ezt imádni fogom.
Nem tévedett.
A történet gyorsan kezdődik, amolyan in medias rest
stílusban. A felfedező hajón megtörtént a katasztrófa, a legénység nagy része
meghalt. Egy kutató maradt életben, Gill, de ő se sokáig. Utolsó óráiban is A
feladatot tartotta szem előtt, hogy a haláluk ne legyen hiábavaló.
Gill a halál gondolatával küzdve maradék erejét arra
áldozza, hogy az elméjét hallhatatlanná téve egy szép napon, a távoli jövőben,
ha a körülmények úgy adódnak, befejezhesse A feladatot.
Gill reményei évszázadokkal később válnak csak be. Az idegen
bolygó őslakói ugyanis túlságosan féltek ahhoz, hogy a nagy valami – a
kutatóhajó – közelébe menjenek. Egy nap azonban, az ősemberek szintjén
levő csoport leggyengébb tagja, Umu egy dominánsabb társa elől menekülve a hajó
közelébe keveredik.
Gill Umu testében éled újjá. Fejében nem jár más, mint az
eredeti Gill utolsó gondolata, A feladat, amit bármi áron végre kell hajtania.
Megférhet-e két elme egyetlen testben? Pláne, ha olyan
eltérőek, mint Gill, a modern ember, és Umu, az ösztönös ősember.
Létrehozhatunk-e egy új személyiséget egy idegen testben, a
saját elménk koordinálásával?
Újjáéleszthető-e egy egész csapat úgy, hogy csak az egyikük
elméje él még?
Jobb-e, ha érzelmeket, személyiséget nem adunk tovább, csak
tudást és A feladat végrehajtása iránti megszállottságot?
A tudatmásolás útján létrejövő szereplőgárdának nem csak az
eléjük kerülő nehézségekkel, de egymással is meg kell küzdeniük, és bizony nem
mindenki éri meg az utolsó mondatot.
A könyv olvasásával izgalmas, érdekfeszítő kalandok veszik
kezdetüket, amik egyben mélyen elgondolkodtatják az olvasót.
Eddigi életem során kevés XX. századi könyvet soroltam a
letehetetlen kategóriába. Pláne ilyen távlatból. A feladat című könyvet a tíz
évvel ezelőtti első kézbevétel óta már többször is elolvastam, és még mindig élvezem.
Életem egyik legmeghatározóbb könyvélményének tartom, mert
ez a történet hívta fel a figyelmemet a mély tartalmak és az utolsó mondat
fontosságára.
A könyv a bejegyzés írásának idején két példányban is fellelhető az antikvárium.hu oldalán.
Az egyik egy '76-os kiadás, a másik pedig egy '87-es.
Az utóbbi egy példánya áll az éjjeliszekrényemen, mert addig agyaltam rajta, hogy újra megkívántam.
2014. szeptember 26., péntek
Forgatókönyv
Már majdnem feladtam.
Lett, amilyen lett. Negyed-félórával rövidebb a tervezettnél de...
Igazából pont az akció maradt ki, amit sajnálok. De, a vége a rövidítés ellenére is ütött. Kicsit...
Hát... Ezt is kipróbáltam. Amennyire sikerült összecsapni, nem fűzök hozzá reményeket.
Nyolc perccel éjfél előtt inkább nem panaszkodok.
A hétvégén kifújom magam. Olvasgatok, pihengetek...
Hétfőtől Tizenhárom éj!
Lett, amilyen lett. Negyed-félórával rövidebb a tervezettnél de...
Igazából pont az akció maradt ki, amit sajnálok. De, a vége a rövidítés ellenére is ütött. Kicsit...
Hát... Ezt is kipróbáltam. Amennyire sikerült összecsapni, nem fűzök hozzá reményeket.
Nyolc perccel éjfél előtt inkább nem panaszkodok.
A hétvégén kifújom magam. Olvasgatok, pihengetek...
Hétfőtől Tizenhárom éj!
2014. szeptember 19., péntek
Határidők
Ajj, de gyűlnek a határidők!
Jövőhéten lesz az HBO forgatókönyvíró pályázatának leadási határideje, egy nappal korábban előadást kell tartanom egy csomó ember előtt, a Tizenhárom éjjel is haladnom kellene, és az olvasmánylistám tételei is csak szaporodnak. Jövőhónapban könyvajánlóverseny szép nagy összegű könyvutalványért, amire, a kosaramat elnézve, nagy szükségem lenne, hogy még hosszabb legyen az olvasmánylistám.
És még ki tudja, mi csúszik még közbe. Mozgalmas egy évet fogok zárni, remélhetőleg jó eredményekkel.
A blog tartalmának fejlesztését már csak jövőre fogom elkezdeni.
Hónapokkal ezelőtt, amikor a mentorom az orrom alá dugta a célkitűzős táblázatot, tanácstalanul ültem a papír fölött. Ma már nekem kellett decemberig kibővítenem a cuccot, hogy beleférjenek a terveim.
A tervek megvannak, már csak a befektetett munka mennyiségét kell növelnem.
De azt nagyon.
Jövőhéten lesz az HBO forgatókönyvíró pályázatának leadási határideje, egy nappal korábban előadást kell tartanom egy csomó ember előtt, a Tizenhárom éjjel is haladnom kellene, és az olvasmánylistám tételei is csak szaporodnak. Jövőhónapban könyvajánlóverseny szép nagy összegű könyvutalványért, amire, a kosaramat elnézve, nagy szükségem lenne, hogy még hosszabb legyen az olvasmánylistám.
És még ki tudja, mi csúszik még közbe. Mozgalmas egy évet fogok zárni, remélhetőleg jó eredményekkel.
A blog tartalmának fejlesztését már csak jövőre fogom elkezdeni.
Hónapokkal ezelőtt, amikor a mentorom az orrom alá dugta a célkitűzős táblázatot, tanácstalanul ültem a papír fölött. Ma már nekem kellett decemberig kibővítenem a cuccot, hogy beleférjenek a terveim.
A tervek megvannak, már csak a befektetett munka mennyiségét kell növelnem.
De azt nagyon.
2014. szeptember 6., szombat
Hetedik éj - feltöltve
Ma végre befejeztem, és feltöltöttem a hetedik éjt.
(Tekintve, hogy hányszor olvastam át, lehet, vissza is kapom)
A hírem ezzel a történettel kapcsolatban, amit asszem, már beharangoztam, hogy több fejezetet nem fogok feltölteni.
Ebben az évben elszántan kerestem a kihívásokat, és szerencsére többet is találtam. Most az Aranymosás pályázata került terítékre. Szeretném ezt a történetet benevezni, aztán lesz, ami lesz.
Ha kiadják, én sikongatni fogok, ti pedig hagyományos formában vehetitek majd a kezetekbe a történetet. Ha nem, akkor jövőre feltöltöm fejezetenként az egészet.
Senki nem veszt semmit, és legalább megpróbáltam.
Izgulok!
Már csak a szorgalmamat figyelembe véve is bajok lesznek. Sajnos megtapasztalhattátok, hogy milyen szellősen írok néha.
Ez ügyben kérnék némi segítséget.
Szükségem lenne 4-5 tesztolvasóra, akik részen a fejezeteket, meg úgy általában a történetet részletesen értékelnék nekem, illetve, ha ellustulnék, keményen hátsón billentenek.
Köszönök mindenkitől mindent! Sajnálom, hogy a történet végére most már nem csak heteket, de hónapokat kell majd várni, de ki ne szeretné az írását egyszer a kezében tartani?
(Tekintve, hogy hányszor olvastam át, lehet, vissza is kapom)
A hírem ezzel a történettel kapcsolatban, amit asszem, már beharangoztam, hogy több fejezetet nem fogok feltölteni.
Ebben az évben elszántan kerestem a kihívásokat, és szerencsére többet is találtam. Most az Aranymosás pályázata került terítékre. Szeretném ezt a történetet benevezni, aztán lesz, ami lesz.
Ha kiadják, én sikongatni fogok, ti pedig hagyományos formában vehetitek majd a kezetekbe a történetet. Ha nem, akkor jövőre feltöltöm fejezetenként az egészet.
Senki nem veszt semmit, és legalább megpróbáltam.
Izgulok!
Már csak a szorgalmamat figyelembe véve is bajok lesznek. Sajnos megtapasztalhattátok, hogy milyen szellősen írok néha.
Ez ügyben kérnék némi segítséget.
Szükségem lenne 4-5 tesztolvasóra, akik részen a fejezeteket, meg úgy általában a történetet részletesen értékelnék nekem, illetve, ha ellustulnék, keményen hátsón billentenek.
Köszönök mindenkitől mindent! Sajnálom, hogy a történet végére most már nem csak heteket, de hónapokat kell majd várni, de ki ne szeretné az írását egyszer a kezében tartani?
2014. szeptember 5., péntek
Forgatókönyv, hetedik éj, hírek
Ideje életjelet adnom.
Tegnap írás szempontjából egész termékeny napot zártam. Az HBO forgatókönyv író pályázatot hirdetett, és gondoltam, kipróbálom magam. Tök buli! A formai megkötésektől a hajam égnek állt, de a végére egész belejöttem. Az első hat percet megírtam.
Ha sikerül befejeznem, lehet, el is küldöm.
Ha nem, akkor legalább egy kicsit kipróbáltam ezt is.
A hetedik éjt írogatom. Már az utolsó jelenetnél járok, ami egy jó kis fordulópont lesz.
Miután feltöltöttem, lesz ezzel kapcsolatban egy hírem, ami félig jó, félig rossz - nézőpont kérdése.
Tegnap írás szempontjából egész termékeny napot zártam. Az HBO forgatókönyv író pályázatot hirdetett, és gondoltam, kipróbálom magam. Tök buli! A formai megkötésektől a hajam égnek állt, de a végére egész belejöttem. Az első hat percet megírtam.
Ha sikerül befejeznem, lehet, el is küldöm.
Ha nem, akkor legalább egy kicsit kipróbáltam ezt is.
A hetedik éjt írogatom. Már az utolsó jelenetnél járok, ami egy jó kis fordulópont lesz.
Miután feltöltöttem, lesz ezzel kapcsolatban egy hírem, ami félig jó, félig rossz - nézőpont kérdése.
2014. szeptember 2., kedd
Megeszem a kalapom
Rájöttem, hogy a fekete tőr testvériség sorozat a benne rejlő lehetőségek ellenére miért olyan rossz.
Nagy nehezen rávettem magam, hogy továbbolvassam a harmadik kötetet. Zsadist karaktere miatt kíváncsi voltam rá, de... Elvesztegetett sztorilehetőség. Annyi mindent ki lehetett volna hozni belőle! Úgy sajnálom.
Durva, hogy ennyi ideig tartott rájönnöm az alapvető problémaforrásra.
Senki nem veszít semmit, ha most spoilerezek egyet, szóval tessék:
Zsadistnak morfiumot adnak be vénásan. Úgy pucolja ki a szervezetéből, hogy hánytatja magát.
Az oké, hogy az alkoholmámortól úgy szabadulunk meg, hogy kidobjuk a gyomrunkból az utánpótlást, de ezzel a vérünkbe került dolgok felszívódása nem gyorsul. A vérünkbe került anyag nem távozik a gyomortartalommal.
J. R. Ward buta.
Az író egyénisége minden esetben tükröződik az írásaiban, és mivel a butaságot alapból rosszul tolerálom, már értem, hogy miért nem szerettem ezeket a könyveket.
Hogy miért olvastam el őket...
Volt bennük lehetőség, de kizártnak tartom, hogy az író felül tudna kerekedni a butaságán. Ezen még végigrágom magam, azután végeztem ezzel a sorozattal. Ha valaki arra vetemedik, hogy a többit végigolvassa, és lát valami javulást, szóljon!
Ha ez megtörténik, serpenyőben sütöm meg a kedvenc kalapomat, és késsel, villával fogom megenni.
Nagy nehezen rávettem magam, hogy továbbolvassam a harmadik kötetet. Zsadist karaktere miatt kíváncsi voltam rá, de... Elvesztegetett sztorilehetőség. Annyi mindent ki lehetett volna hozni belőle! Úgy sajnálom.
Durva, hogy ennyi ideig tartott rájönnöm az alapvető problémaforrásra.
Senki nem veszít semmit, ha most spoilerezek egyet, szóval tessék:
Zsadistnak morfiumot adnak be vénásan. Úgy pucolja ki a szervezetéből, hogy hánytatja magát.
Az oké, hogy az alkoholmámortól úgy szabadulunk meg, hogy kidobjuk a gyomrunkból az utánpótlást, de ezzel a vérünkbe került dolgok felszívódása nem gyorsul. A vérünkbe került anyag nem távozik a gyomortartalommal.
J. R. Ward buta.
Az író egyénisége minden esetben tükröződik az írásaiban, és mivel a butaságot alapból rosszul tolerálom, már értem, hogy miért nem szerettem ezeket a könyveket.
Hogy miért olvastam el őket...
Volt bennük lehetőség, de kizártnak tartom, hogy az író felül tudna kerekedni a butaságán. Ezen még végigrágom magam, azután végeztem ezzel a sorozattal. Ha valaki arra vetemedik, hogy a többit végigolvassa, és lát valami javulást, szóljon!
Ha ez megtörténik, serpenyőben sütöm meg a kedvenc kalapomat, és késsel, villával fogom megenni.
2014. szeptember 1., hétfő
Harcra kész ihletmanók
Ma láttam meg a Boszorgányos pályázat eredményét. Sajnos helyezést nem értem el, de a jobbak között felsorolták az én nevemet is, aminek viszont örültem. A könyvtárukba kiteszik a novellácskámat, illetve most már én is feldobom AFS-re és Imagine-re is.
Drága Zikim sajnos nem tarolt, de ez - ha azt vesszük, hogy mellékszereplővé silányítottam szerencsétlent - talán nem is csoda.
Maga a történet, amit kitaláltam valamikor régen, szórakoztató hangvételű. Ziki személyén, szövegein, Belzebubbal lenyomott párbeszédein szakadni lehet, de 14.444 karakterben nem tudtam őket kibontani. Sok olyan elem került a novellába, ami az egész történet ismerete nélkül értelmezhetetlen.
Az is rontott a helyzeten, hogy pont emiatt egy random valakit tettem meg főszereplővé, aki... hát... Közel sem olyan, mint Ziki.
Mindent összevetve, örülök, hogy megpróbáltam. Pozitív eredménye is lett a dolognak, mert azért mégiscsak megemlítették a nevemet, illetve a történetet is közzéteszik, még ha csak elektronikusan is.
Ezenkívül kicsit foglalkozhattam Zikivel is. Már nagyon régóta szeretnék belefogni az ő történetébe is, csak még nem jött el az ideje. Bőven van még mit befejeznem, de lehet, hogy ő lesz a következő. (Sőt, egyre biztosabb.)
A hosszúra és fárasztóra sikerült heteim után ez az eredmény dobott rajtam egy kicsit.
Az ihletmanóim berágtak, hogy nem értékelték annyira a sugallatukat, mint ahogy azt ők elgondolták, és harcra készen rángatják a pólóm ujját, meg a fesztiválos karszalagjaimat.
Drága Zikim sajnos nem tarolt, de ez - ha azt vesszük, hogy mellékszereplővé silányítottam szerencsétlent - talán nem is csoda.
Maga a történet, amit kitaláltam valamikor régen, szórakoztató hangvételű. Ziki személyén, szövegein, Belzebubbal lenyomott párbeszédein szakadni lehet, de 14.444 karakterben nem tudtam őket kibontani. Sok olyan elem került a novellába, ami az egész történet ismerete nélkül értelmezhetetlen.
Az is rontott a helyzeten, hogy pont emiatt egy random valakit tettem meg főszereplővé, aki... hát... Közel sem olyan, mint Ziki.
Mindent összevetve, örülök, hogy megpróbáltam. Pozitív eredménye is lett a dolognak, mert azért mégiscsak megemlítették a nevemet, illetve a történetet is közzéteszik, még ha csak elektronikusan is.
Ezenkívül kicsit foglalkozhattam Zikivel is. Már nagyon régóta szeretnék belefogni az ő történetébe is, csak még nem jött el az ideje. Bőven van még mit befejeznem, de lehet, hogy ő lesz a következő. (Sőt, egyre biztosabb.)
A hosszúra és fárasztóra sikerült heteim után ez az eredmény dobott rajtam egy kicsit.
Az ihletmanóim berágtak, hogy nem értékelték annyira a sugallatukat, mint ahogy azt ők elgondolták, és harcra készen rángatják a pólóm ujját, meg a fesztiválos karszalagjaimat.
2014. augusztus 30., szombat
Részeg dzsinntemperamentumal megáldott ihletmanók
Még egy nap, és vége lesz a SZIN-nek. Bár azt mondhatnám, hogy azért mentem ki, hogy tomboljak, és újult erővel vessem bele magam az írásba, de sajna nem így van. A civil utcában aszalódom este hatig, azután igyekszem elcsípni az első hazafelé tartó buszt, hogy az ágyamba dőlhessek meghalni.
Lassan vége lesz ennek az őrületnek is, és arra koncentrálhatok, ami nekem fontos.
Már nagyon szeretnék írni. Alig másfél jelenet hiányzik a hetedik éjből (igen, még mindig), amit igazából együltőben meg lehetne írni, de most nem megy.
Az ihletmanóim egyszerűen felszívódtak. Szerintem a SZIN kezdetén elbújtak a táskámban, megszöktek, kitombolták magukat, és nem szándékoznak a cucc végéig visszalopakodni. (Hogy mit fognak ezért kapni!) Valószínűleg még pár napig rehabilitálni kell majd a kis másnapos buksijukat, de majd gatyába rázom én őket!
(Érdekesség: Láttam a civil utcában egy AFS nevű bagázst. Első reakció: WTF?! Kiderült, hogy nem arról az AFS-ről volt szó, amire én gondoltam.)
Lassan vége lesz ennek az őrületnek is, és arra koncentrálhatok, ami nekem fontos.
Már nagyon szeretnék írni. Alig másfél jelenet hiányzik a hetedik éjből (igen, még mindig), amit igazából együltőben meg lehetne írni, de most nem megy.
Az ihletmanóim egyszerűen felszívódtak. Szerintem a SZIN kezdetén elbújtak a táskámban, megszöktek, kitombolták magukat, és nem szándékoznak a cucc végéig visszalopakodni. (Hogy mit fognak ezért kapni!) Valószínűleg még pár napig rehabilitálni kell majd a kis másnapos buksijukat, de majd gatyába rázom én őket!
(Érdekesség: Láttam a civil utcában egy AFS nevű bagázst. Első reakció: WTF?! Kiderült, hogy nem arról az AFS-ről volt szó, amire én gondoltam.)
2014. augusztus 25., hétfő
Érdekes előrelépés.
Hazaértem, és elaludtam.
Viszont, miután felébredtem, tudtam írni egy keveset, ami tök jó. Eddig egyszer sem fordult elő, hogy a munkával egy napon gépelni is tudtam volna. Mindig túl fáradt voltam hozzá. Ez határozott előrelépés. Megfontolandó a munka utáni szunya, mert így bár a napom egy része kiesik, estefelé össze tudok hozni valamit az olvasóim számára.
A hetem hosszú lesz, a hétvégémet is ellopták, így halvány lila gőzöm sincs, hogy tudok-e a héten frissíteni.
A jó hír, hogy a hetedik éjből mér csak másfél jelenet hiányzik. Igyekszem minél előbb befejezni.
Közben reménykedem, hogy a délutáni szunyát be tudom iktatni, akkor hamarabb végeznék minden írásos cuccommal.
Meglátjuk...
Ez a hónap elég lapos lett, de mintha javulás jeleit látnám. Hullámvölgyek sajnos mindig lesznek, de szerencsére még eddig minden gödörből sikerült kimásznom.
És továbbra is az agyamra mennek a skót kiadók, akik nem engedik beszúrni a zenéiket.
Viszont, miután felébredtem, tudtam írni egy keveset, ami tök jó. Eddig egyszer sem fordult elő, hogy a munkával egy napon gépelni is tudtam volna. Mindig túl fáradt voltam hozzá. Ez határozott előrelépés. Megfontolandó a munka utáni szunya, mert így bár a napom egy része kiesik, estefelé össze tudok hozni valamit az olvasóim számára.
A hetem hosszú lesz, a hétvégémet is ellopták, így halvány lila gőzöm sincs, hogy tudok-e a héten frissíteni.
A jó hír, hogy a hetedik éjből mér csak másfél jelenet hiányzik. Igyekszem minél előbb befejezni.
Közben reménykedem, hogy a délutáni szunyát be tudom iktatni, akkor hamarabb végeznék minden írásos cuccommal.
Meglátjuk...
Ez a hónap elég lapos lett, de mintha javulás jeleit látnám. Hullámvölgyek sajnos mindig lesznek, de szerencsére még eddig minden gödörből sikerült kimásznom.
És továbbra is az agyamra mennek a skót kiadók, akik nem engedik beszúrni a zenéiket.
2014. augusztus 24., vasárnap
Naplopó tovább él
A hetedik éjt akartam írni, de rátaláltam egy zenére, ami más irányba tolta el a figyelmemet.
Soha nem gondoltam volna, hogy a preyerre írt novellámnak valaha is lesz folytatása, de ma sikerült továbbgondolnom a történetet.
Bár nagy karriert nem szántam Naplopónak, megkedveltem a karakterét. Most úgy alakult, hogy egy második történetben ismét alkothat.
--
Off:
Valami koppant az ajtón. Késő este ez nagyon para!
--
Megpróbálom ötezer szóba belesűríteni a történetet, hátha hivatalosabb körökben lesz rá kereslet. Őrzővel sajnos ilyen téren melléfogtam. A második történet már égen túlnyújtózott a szóhatáron.
Itt most hátha...
Soha nem gondoltam volna, hogy a preyerre írt novellámnak valaha is lesz folytatása, de ma sikerült továbbgondolnom a történetet.
Bár nagy karriert nem szántam Naplopónak, megkedveltem a karakterét. Most úgy alakult, hogy egy második történetben ismét alkothat.
--
Off:
Valami koppant az ajtón. Késő este ez nagyon para!
--
Megpróbálom ötezer szóba belesűríteni a történetet, hátha hivatalosabb körökben lesz rá kereslet. Őrzővel sajnos ilyen téren melléfogtam. A második történet már égen túlnyújtózott a szóhatáron.
Itt most hátha...
2014. augusztus 21., csütörtök
Hetedik éj - haladgat
A hatalmába kerített egy érzés. Pozitív állapotba kerültem, aminek következtében már majdnem egy oldalnyi szöveget írtam a hetedik éjhez.
Ráadásul egy olyan bónusz jelenet jutott most eszembe, ami előtte meg se fordult a fejemben.
Nem ígérem meg, hogy holnap befejezem, és fent lesz, mert eddig mindig kicsúsztam a határidőkből, de lehet reménykedni.
Ráadásul egy olyan bónusz jelenet jutott most eszembe, ami előtte meg se fordult a fejemben.
Nem ígérem meg, hogy holnap befejezem, és fent lesz, mert eddig mindig kicsúsztam a határidőkből, de lehet reménykedni.
Egyhavi termés
Nem sikerült ezt a könyvet olyan tempóban olvasnom, mint amilyenben szerettem volna. Tény, hogy nem egy kis füzetke, de az egy hónap azért mégiscsak egy hónap. A visszatérő ínhüvelygyulladásomnak nem tett jót a súlya.
Eszem ágában sincs a még ki nem vesézett tizenkét novellát részletesen taglalni, mert az túl sokáig tartana. Inkább összefoglalom az eddig olvasottakat, és novellánként írok pár sort.
Kezelhetnénk úgy a novellákat, mint egy regényt, ugyanis összefüggenek. Egy világban játszódnak, többnyire ugyanazt a szereplőgárdát jelenítik meg, illetve az átkötőrészek teljesen összekapcsolják őket.
A végcélt ugyan nem ismerem, de a robotok és emberek evolúciójának fejlődése, és a kettő összekapcsolódása érdekes téma, kíváncsian várom, hogy hova lyukadunk ki.
Azt mindenesetre megértettem, hogy az eddigi gondolataim az asimovi robotokról tévesek voltak. Mivel tanultam csekély mértékű programozást, ebből indultam ki. Egyesek-nullák, igenek-nemek. A pozitronagyat olyasminek könyveltem el, mint a fluxuskondenzátort, jól hangzó fizikai kifejezésekből alkotott, amúgy értelmetlen dolog.
Most is kételkedek benne, hogy pozitronokból, vagyis az elektronhoz hasonló, csak épp pozitív töltésű részecskékből lehetséges előállítani valamit, ami hasonlít az emberi agyhoz. Csak spekulálok, de valahol a nyelvtan szintjén jöhetett létre ez a furcsa alkatrész. Elektronpályákról ugyebár mindenki tanult, ebből kiindulva laikus számára egyértelmű, hogy pozitronpálya is létezhet, mivel a pozitron az elektron ellentétes töltésű párja. Itt jön képbe a nyelvtan. Bioszórákon előkerült az idegpálya kifejezés.
Gondolom, innen már egyértelmű, hogy mi történhetett. Pozitronpályának nagyjából annyi köze van az idegpályához, mint a fizika relativitáselméletének a filozófiában használt "minden relatív" kifejezéshez.
Azonban, ha félretesszük ezt a katyvaszt, meg az űrkorszaki lyukkártyákat és társait, amiken még megakadt a szemem, egy igen érdekes világ tárul elénk.
A robotok alapvetően sokkal fejlettebbek az embernél. Pozitronagyuk működése megegyezik az emberi agyéval azzal a különbséggel, hogy nem hibáznak. Egyetlen dolog tartja csak őket rabszolgasorsban: a három törvény.
A robotok éreznek, gondolkodnak. A reakcióik legalább annyira kiszámíthatatlanok, mint az emberekéi. Ezért is van szükség Susan Calvin-re, a robotpszichológusra.
Térjünk is rá a novellákra. Így talán könnyebb lesz összeszednem azt a temérdek gondolatot, ami menet közben született bennem. (Nagy részük bizonyára ki fog maradni.)
Logika
Kaptak az emberek egy görbe tükröt. A Donovan-Powell páros kapott egy túl okos robotot, aki engedelmeskedik a három törvénynek, de kerek-perec kimondja, hogy az ember egy alsóbb rendű lény.
Valójában ebben az írásban a vallások kaptak igazi fricskát.
Az embernek senki nem mondta meg, hogy a világ hogyan is működik valójában. A mai napig kutatjuk, hogy mi hogyan működik. Kevés ember szorítkozik a tényekre, de ezeket az adatokat is másodkézből kapja, így el kell döntenie, hogy hisz-e benne, vagy se. Ebből kiindulva az atomfizika is egy vallás, mivel ki látott még szabad szemmel elektront? A jeleit az okos emberek látták, következtettek a létére, és ezt a tudást továbbadták.
A vallások is ilyenek. Az emberek láttak valamit, következtettek valamire, és továbbadták.Az ezoterikus cuccokon érződik igazán ez, mivel ahány embertől hallunk róla annyiféleképpen magyaráznak el mindent. Az elméleteik jórészt spekulációk, deduktív következtetések. Hogy hány sebből véreznek, az most nem téma.
Ebben a novellában Zseni, a hiper okos robot képtelen elhinni, hogy olyan tökéletlen lények, mint az emberek, létrehozhattak egy olyan tökéletes valamit, mint ő.
Sokan emiatt cáfolnak rá az evolúció elméletére is. Nehezen hiszik el, hogy a véletlen, mint tökéletlen dolog létrehozhatott egy olyan tökéletes (közel sem, de mindegy) dolgot, mint az ember.
Zseni elméletgyártásba kezd, és kitalál magának egy istent, ami szerinte tökéletesebb magyarázat mindenre. Az ő istene megteremtette az embert, aminek a kezével létrehozta a gépet a szent cél érdekében.
Az ő istene persze nem más, mint az űrállomás, és a feladat, hogy energiát továbbítson a Föld felé.
Az első, ami erről az eszembe jutott az Zsoldos Péter A feladat című könyve. Illetve, ha jobban belegondolok, A kígyóistennő bolygója című film is ide köthető.
Ez a novella kifejezetten tetszett. Nem csak azért, mert a Powell-Donovan párost különösen megkedveltem, hanem mert szeretem a vallások valódi mibenlétét boncolgató műveket. Amikor logikusan felépítve látod, hogy egy vallás hogyan alakult ki, milyen tévedések, szükségletek vezettek a kifejlődéséhez, átértékelsz mindent.
Fogd meg a nyulat!
Nem főzünk pörköltet, de a cím innen jött. Ismét Powell-Donovan alkotott valamit. Többnyire mindig a három törvénnyel gyűlik meg a bajuk.
Az egy dolog, hogy minden robot alap programjának része a három törvény, de hogy miként értelmezik...
Az Első Törvény fix, ezzel nem nagyon szoktak gondok lenni. (Nem NAGYON! De olvastam rá példát.)
Kiderült, hogy a Második, illetve Harmadik Törvény viszont hajlamos felcserélődni. A robot ugyanis mérlegeli, hogy a saját biztonsága és a kiadott parancs súlyossága milyen arányban állnak egymással. Ha a parancs nem elég nyomatékos, de a robotot fenyegető veszély nagy, akkor Robi fogja magát, és megcseréli a törvények közötti sorrendet.
Te hazug!
Kicsit elszakadtunk a kedvenc párosomtól, és visszatértünk az Amerikai Robothoz. Véletlenül lehoztak a gyártósorról egy gondolatolvasó robotot.
Ebben az novellában az Első Törvény került terítékre.
Bármily meglepő, a multicégek vezetői, fontos beosztásban levő dolgozói is emberek. Van magánéletük, és vannak magánéleti problémáik. Még vágyaik is.
Bogart, a matematikus Lenning helyére pályázik. Álma, vágya, hogy átvehesse kollégája székét. A gondolatolvasó robot megnyugtatta, hogy Lenning fejében a leköszönés jár, így hamarosan teljesülhet a vágya.
Susan, a csúnya, robotmániás, mogorva robotpszichológus, akiről a legnehezebb elhinni, hogy emberi lény, valójában amellett hogy ember, még nő is. Tudom, ezt még nehezebb megemészteni. Ráadásul a jó öreg robotdokinő szerelmes a munkatársába.A robottól megtudja, hogy a férfi hasonlóan érez iránta.
Mindkét alanyunk felhőtlenül boldog, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a robot hazudott, és ők bolondot csináltak magukból.
Az Első Törvény lényege: Az embernek semmi se fájhat. Még lelkileg se sérülhet, ezért a gondolatolvasó robot mindenkinek azt mondta, amit hallani akart.
A Susan Calvin női dühében megoldhatatlan dilemma elé állított a gépet, ami pillanatok alatt megkergül és nyöszörgő fémkupaccá változott.
A gondolatolvasás örökre elveszett, de legalább Calvinről kiderült, hogy valójában ízig-vérig nő.
Tökéletes kiszolgálás
Itt is lehetne elemezni a gép reakcióit az adott helyzetre, de ebben az esetben én az emberi oldalt érdekesebbnek tartom.
Robotot középületekben, közterekben alkalmazni tilos. Magánházakban sem tartanak robotokat, mert az emberek félnek tőlük.
Kihasználatlan piac.
Orvosolni kell.
Az Amerikai Robot kísérleti jelleggel az egyik alkalmazottuknak kölcsön ad egy teljesen emberi kinézetű gépet. Az hagyján, hogy emberi, de a leírásában konkrétan a "jóképű" szerepel. Általában nem szeretem, ha így jellemeznek egy karaktert, de itt a körülmények indokolták.
Az alkalmazott felesége magára maradt a robottal.
Az asszonyról tudni kell, hogy e tipikus, elnyomott háztartásbeli nő. A férje se tartja sokra, de legalább rendben tartja a házat.
A nő önbizalma alacsony, kicsit butácska...
Eleinte fél a robottól, végül sok dilemmán túlesve megbarátkozik vele. Hagyja neki, hogy átrendezze a házat, sőt! A robot még az asszonyt is kicsinosítja.
Az egész dolog hátterében megint a robotika törvényei állnak. A robot látta, hogy az asszony sérült, így segíteni próbált neki. Rendbe szedte a nő környezetét, őt magát, így lassan megemelte az önbizalmát. Igyekezett a fejébe verni, hogy ő valójában egy értékes ember.
Utolsó simításként nyilvánosan megcsókolta az asszonyt.
A külső szemlélők persze csak annyit láttak, hogy a nő olyan király, hogy meg tud tartani egy ilyen jóképű szeretőt. Senki még csak nem is sejtette, hogy a férfi valójában nem ember.
A nő oldaláról nézve:
Kapott egy ember kinézetű szörnyet, aki kedvesen bánt vele. Éreztette vele, hogy értékes, gyönyörű, érdekes nő.
Meglepek valakit azzal, ha azt mondom, hogy beleszeretett?
Lenny
Gyári látogatáson a kisgyerekre nem figyeltek. Kapott is az alkalmon, hozzányúlt a számítógép billentyűzetéhet,és az éppen készülő pozitronagyat úgy elintézte, mint a sicc.
A kész robot a rutin ellenőrzés során a megszokott kérdésekre nem a megszokott válaszokat adta. gagyogott, mint valami kisbaba.
Susan Calvin kapott az alkalmon megint bizonyítva a meglepő tényt, hogy nő. Morbid egy nő, de nő.
Az elcseszett tákolmány gyereke helyett gyereke lesz. Előbukkannak az anyai ösztönei.
Az átmeneti elmezavar ellenére azonban, az amivel a tetteit magyarázta,azzal mondott valamit.
A robotika fiatal tudományágnak számított, így még kevesen érdeklődtek iránta. A cég pénzzel csábította magához a dolgozókat, így kaptak egy csomó pénzéhes, flegma alakot.
Ha valaki olyan emberrel akar dolgozni, aki elhivatott a munkája iránt, akkor ne pénzt, hanem kihívást ajánljon.
Az eltűnt robot
Ismét az Első Törvény. Illetve inkább annak a boncolgatása, hogy mi történne, ha nem léteznének a robotika törvényei.
Az Amerikai Robot munkatársait egy fű alatt tető alá hozott projekt miatt kivezényelték egy bázisra. Kiderült, hogy korlátozott Első Törvényes robotokat foglalkoztattak, amik közül egy elkeveredett hatvankét másik, szokványos robot között.
Ez a robot ugyan kárt nem okozhatott embernek, de hagyhatta, hogy kárt szenvedjen.
Azonkívül jól beletapostak a lelkivilágába.
Hogy hogyan, mint, merre, meddig, az nem érdekes, ebből a szempontból a novella maga igen unalmas. A lényeg, hogy a robotok alapvetően felsőbbrendűnek tartják magukat, így, ha beletaposnak a lelkükbe, megsértődnek, és igyekeznek túljárni az eszünkön.
Az egyetlen, ami visszatartja a gépeket a világuralomtól, az a három törvény, ami a szolgáinkká teszik őket.
Dzsinnek, akiknek mindent pontosan kell megfogalmaznunk, máskülönben nem fogunk örülni annak, ha teljesíti a kívánságunkat.
A kockázat
Az emberiség fejlődik, lassan létrehozza az első működő hiperhajtóművet.
Aha. Király...
A baj, hogy akárhány élőlényt küldtek át a világűr egy másik pontjára, az otthagyta az eszét. Katatón zombikat hoztak le a hajóról.
Ekkor jutott csak eszükbe, hogy ne élőlényt, hanem robotot küldjenek át. (Én kapásból ezzel kezdtem volna.)
Előkészítenek mindent, a robotot beültetik a pilótaülésbe, megmondják neki, hogy rántsa maga felé a kart olyan erősen, ahogy csak tudja, és addig ne engedje el, amíg kétszer meg nem járta hiperűrt.
Aha.
Azonban nem történik semmi. Mindenki bepánikol, nem mernek a hajó fedélzetére menni, mert az akármelyik pillanatban ugorhat.
Senki sem akart zombivá változni.
A megoldás kézenfekvő. Robotot kell küldeni.
Susan Calvin tiltakozik, mert sajnálja a robotjait. Inkább felzavar egy holtra vált embert.
A fickó hamar rá is jön a problémára: a robot túlságosan is jobb az embernél. Meghajlott a kar, amikor magához rántotta. (Dzsinn, akinek rosszul fogalmazták meg a kívánságot.)
Nagy cécó, per, stb. Calvinnek fontodabbak a gépek, mint egy emberélet. Sajtó, ez, az, amaz... Emberként nyeregbe pattanva fenyegetőzik.
A boszorka erre mit tett:
Kimagyarázta.
Azért küldött embert, mert az ember kreatívabb hibakereső. Az egyetlen, amiben az ember még jobb a gépnél, az a kreativitás.
A guglifordítóból kiindulva...
Jah...
A csillagokba!
Megvannak a számítások, amik lehetővé teszik a biztonságos hiperűrugrást.
Aha, csak volt benne valamilyen komponens, aminek a kiszámítása hazavágta a konkurens cég számítógépét.
Naná, hogy az Első Törvény!
Emberi halál tényezője keveredett az egyenletbe.
A nagy dilemma. Az Amerikai Robot a számításokat óvatosan betáplálta a saját szuper agyába, de úgy, hogy elmagyarázták neki, hogy ha olyan komponensbe botlana, ami emberi halált jelent, ne izgassa fel magát rajta, ugorja át, az emészthetetlen rész dobja vissza.
Mindent megemésztett, semmit nem dobott vissza, a hajót megépítette, bár közben kicsit megtébolyodott.
Ekkor ismét jött a kedvenc Powell-Donovan párosom. Felszálltak a hajóra és eltűntek.
A lényeg: az egyenletben egy átmeneti halál szerepelt, amit az AR gépe átugrott. Ergo megint sikerült a gépeknek kijátszaniuk az Első Törvényt.
Kezdem azt hinni, hogy ezek a törvények nem fogják megállítani a gépeket abban, hogy világuralomra törjenek.
Lásd: Én, a robot című film.
Kíváncsi vagyok, hogy itt mi lesz majd a sztori vége. A robotok előbb-utóbb biztosan fellázadnak.
Bizonyíték
Ebből a novellából mindössze annyit szűrtem le, hogy a gépek jobb politikusok lennének. Nekik az emberek védelme az első, és sohasem hibáznak. Az emberek viszont nehezen viselnék el, hogy gépek uralkodjanak felettük.
Rabszolga
Egy ilyen lektorrobot nekem is jól jönne! Hol lehet rendelni?
A lényeg, hogy sok ember nem nézi jó szemel, hogy a robotok elveszik az emberek munkáját. A történet nem valami izgalmas. Tulajdonképpen csak egy tárgyalás és unalmas visszaemlékezések. Robotika Törvnyek...
(Valószínűleg ezért nem tudok igazán novellát írni. A novella célja valami mélyebb gondolat boncolgatása hirtelen rádöbbentéssel. Ezért nem ez az én műfajom. Szeretem a cselekményeket. A tanulságot humor mögé rejtem, aminek helyre van szüksége.)
Az Első Törvény
Alig két oldal, és Asimov valószínűleg részegen írta.
Egy robot elkóborolt, és szorult helyzetben, amikor előkerült, nem az embert védte, hanem azt a valamit, amitől az embert kellett volna megvédeni.
Valami fontosabb volt neki a Három Törvénynél.
És mi volt az?
Tessék megkapaszkodni!
A gyereke!
Anyai ösztön!
Asimovnak elgurult az egyik kereke.
Mi történt ott? A robotlány találkozott egy robotfiúval, aki égre-földre esküdözött, hogy időben kiveszi? Nyomtak egy robotszexet? Becsúszott a robibaba?
Hogy lett a robotnak kisrobotja?!
?!?!?!?!?!?!?!?!?!!?!?!?!?!??!?!?????????????????????????????????????????
Elkerülhető konfliktus
A világot alapvetően gépek irányítják. A Föld négy régióra oszlott, mindegyik kapott egy szuper agyat, ami kiszámolja, miből mennyit kell termelni, elrendezi a munkahelyeket, ezzel felszámolva a munkanélküliséget, határidőket szab...
Elvileg mindennek tökéletesen kellene működnie.
Elvileg.
Gyakorlatilag még mindig vannak munkanélküliek, csúsznak a határidőkkel, alul, illetve túltermelések fordulnak elő.
Az egész novella arról szól, hogy ennek az okát boncolgatják.
Közben kiderül, hogy keleten az emberek szaporodnak, mint a nyulak, délen sok a nyersanyag, meg a lehetőség csak az ember kevés, Európa még mindig beképzelt, északon meg nagy a pofa.
Ez a történet se kötött le igazán.
A lényeg, hogy sokat haladtam, és egy érdekes világot ismertem meg. Örülök, hogy jobban megismerhettem ezeket az alapelgondolásokat.
És külön örülök annak, hogy megírtam ezt a bejegyzést. Legalább egyvalamiben sikerült felzárkóznom.
Szépen, sorjában.
Eszem ágában sincs a még ki nem vesézett tizenkét novellát részletesen taglalni, mert az túl sokáig tartana. Inkább összefoglalom az eddig olvasottakat, és novellánként írok pár sort.
Kezelhetnénk úgy a novellákat, mint egy regényt, ugyanis összefüggenek. Egy világban játszódnak, többnyire ugyanazt a szereplőgárdát jelenítik meg, illetve az átkötőrészek teljesen összekapcsolják őket.
A végcélt ugyan nem ismerem, de a robotok és emberek evolúciójának fejlődése, és a kettő összekapcsolódása érdekes téma, kíváncsian várom, hogy hova lyukadunk ki.
Azt mindenesetre megértettem, hogy az eddigi gondolataim az asimovi robotokról tévesek voltak. Mivel tanultam csekély mértékű programozást, ebből indultam ki. Egyesek-nullák, igenek-nemek. A pozitronagyat olyasminek könyveltem el, mint a fluxuskondenzátort, jól hangzó fizikai kifejezésekből alkotott, amúgy értelmetlen dolog.
Most is kételkedek benne, hogy pozitronokból, vagyis az elektronhoz hasonló, csak épp pozitív töltésű részecskékből lehetséges előállítani valamit, ami hasonlít az emberi agyhoz. Csak spekulálok, de valahol a nyelvtan szintjén jöhetett létre ez a furcsa alkatrész. Elektronpályákról ugyebár mindenki tanult, ebből kiindulva laikus számára egyértelmű, hogy pozitronpálya is létezhet, mivel a pozitron az elektron ellentétes töltésű párja. Itt jön képbe a nyelvtan. Bioszórákon előkerült az idegpálya kifejezés.
Gondolom, innen már egyértelmű, hogy mi történhetett. Pozitronpályának nagyjából annyi köze van az idegpályához, mint a fizika relativitáselméletének a filozófiában használt "minden relatív" kifejezéshez.
Azonban, ha félretesszük ezt a katyvaszt, meg az űrkorszaki lyukkártyákat és társait, amiken még megakadt a szemem, egy igen érdekes világ tárul elénk.
A robotok alapvetően sokkal fejlettebbek az embernél. Pozitronagyuk működése megegyezik az emberi agyéval azzal a különbséggel, hogy nem hibáznak. Egyetlen dolog tartja csak őket rabszolgasorsban: a három törvény.
A robotok éreznek, gondolkodnak. A reakcióik legalább annyira kiszámíthatatlanok, mint az emberekéi. Ezért is van szükség Susan Calvin-re, a robotpszichológusra.
Térjünk is rá a novellákra. Így talán könnyebb lesz összeszednem azt a temérdek gondolatot, ami menet közben született bennem. (Nagy részük bizonyára ki fog maradni.)
Logika
Kaptak az emberek egy görbe tükröt. A Donovan-Powell páros kapott egy túl okos robotot, aki engedelmeskedik a három törvénynek, de kerek-perec kimondja, hogy az ember egy alsóbb rendű lény.
Valójában ebben az írásban a vallások kaptak igazi fricskát.
Az embernek senki nem mondta meg, hogy a világ hogyan is működik valójában. A mai napig kutatjuk, hogy mi hogyan működik. Kevés ember szorítkozik a tényekre, de ezeket az adatokat is másodkézből kapja, így el kell döntenie, hogy hisz-e benne, vagy se. Ebből kiindulva az atomfizika is egy vallás, mivel ki látott még szabad szemmel elektront? A jeleit az okos emberek látták, következtettek a létére, és ezt a tudást továbbadták.
A vallások is ilyenek. Az emberek láttak valamit, következtettek valamire, és továbbadták.Az ezoterikus cuccokon érződik igazán ez, mivel ahány embertől hallunk róla annyiféleképpen magyaráznak el mindent. Az elméleteik jórészt spekulációk, deduktív következtetések. Hogy hány sebből véreznek, az most nem téma.
Ebben a novellában Zseni, a hiper okos robot képtelen elhinni, hogy olyan tökéletlen lények, mint az emberek, létrehozhattak egy olyan tökéletes valamit, mint ő.
Sokan emiatt cáfolnak rá az evolúció elméletére is. Nehezen hiszik el, hogy a véletlen, mint tökéletlen dolog létrehozhatott egy olyan tökéletes (közel sem, de mindegy) dolgot, mint az ember.
Zseni elméletgyártásba kezd, és kitalál magának egy istent, ami szerinte tökéletesebb magyarázat mindenre. Az ő istene megteremtette az embert, aminek a kezével létrehozta a gépet a szent cél érdekében.
Az ő istene persze nem más, mint az űrállomás, és a feladat, hogy energiát továbbítson a Föld felé.
Az első, ami erről az eszembe jutott az Zsoldos Péter A feladat című könyve. Illetve, ha jobban belegondolok, A kígyóistennő bolygója című film is ide köthető.
Ez a novella kifejezetten tetszett. Nem csak azért, mert a Powell-Donovan párost különösen megkedveltem, hanem mert szeretem a vallások valódi mibenlétét boncolgató műveket. Amikor logikusan felépítve látod, hogy egy vallás hogyan alakult ki, milyen tévedések, szükségletek vezettek a kifejlődéséhez, átértékelsz mindent.
Fogd meg a nyulat!
Nem főzünk pörköltet, de a cím innen jött. Ismét Powell-Donovan alkotott valamit. Többnyire mindig a három törvénnyel gyűlik meg a bajuk.
Az egy dolog, hogy minden robot alap programjának része a három törvény, de hogy miként értelmezik...
Az Első Törvény fix, ezzel nem nagyon szoktak gondok lenni. (Nem NAGYON! De olvastam rá példát.)
Kiderült, hogy a Második, illetve Harmadik Törvény viszont hajlamos felcserélődni. A robot ugyanis mérlegeli, hogy a saját biztonsága és a kiadott parancs súlyossága milyen arányban állnak egymással. Ha a parancs nem elég nyomatékos, de a robotot fenyegető veszély nagy, akkor Robi fogja magát, és megcseréli a törvények közötti sorrendet.
Te hazug!
Kicsit elszakadtunk a kedvenc párosomtól, és visszatértünk az Amerikai Robothoz. Véletlenül lehoztak a gyártósorról egy gondolatolvasó robotot.
Ebben az novellában az Első Törvény került terítékre.
Bármily meglepő, a multicégek vezetői, fontos beosztásban levő dolgozói is emberek. Van magánéletük, és vannak magánéleti problémáik. Még vágyaik is.
Bogart, a matematikus Lenning helyére pályázik. Álma, vágya, hogy átvehesse kollégája székét. A gondolatolvasó robot megnyugtatta, hogy Lenning fejében a leköszönés jár, így hamarosan teljesülhet a vágya.
Susan, a csúnya, robotmániás, mogorva robotpszichológus, akiről a legnehezebb elhinni, hogy emberi lény, valójában amellett hogy ember, még nő is. Tudom, ezt még nehezebb megemészteni. Ráadásul a jó öreg robotdokinő szerelmes a munkatársába.A robottól megtudja, hogy a férfi hasonlóan érez iránta.
Mindkét alanyunk felhőtlenül boldog, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a robot hazudott, és ők bolondot csináltak magukból.
Az Első Törvény lényege: Az embernek semmi se fájhat. Még lelkileg se sérülhet, ezért a gondolatolvasó robot mindenkinek azt mondta, amit hallani akart.
A Susan Calvin női dühében megoldhatatlan dilemma elé állított a gépet, ami pillanatok alatt megkergül és nyöszörgő fémkupaccá változott.
A gondolatolvasás örökre elveszett, de legalább Calvinről kiderült, hogy valójában ízig-vérig nő.
Tökéletes kiszolgálás
Itt is lehetne elemezni a gép reakcióit az adott helyzetre, de ebben az esetben én az emberi oldalt érdekesebbnek tartom.
Robotot középületekben, közterekben alkalmazni tilos. Magánházakban sem tartanak robotokat, mert az emberek félnek tőlük.
Kihasználatlan piac.
Orvosolni kell.
Az Amerikai Robot kísérleti jelleggel az egyik alkalmazottuknak kölcsön ad egy teljesen emberi kinézetű gépet. Az hagyján, hogy emberi, de a leírásában konkrétan a "jóképű" szerepel. Általában nem szeretem, ha így jellemeznek egy karaktert, de itt a körülmények indokolták.
Az alkalmazott felesége magára maradt a robottal.
Az asszonyról tudni kell, hogy e tipikus, elnyomott háztartásbeli nő. A férje se tartja sokra, de legalább rendben tartja a házat.
A nő önbizalma alacsony, kicsit butácska...
Eleinte fél a robottól, végül sok dilemmán túlesve megbarátkozik vele. Hagyja neki, hogy átrendezze a házat, sőt! A robot még az asszonyt is kicsinosítja.
Az egész dolog hátterében megint a robotika törvényei állnak. A robot látta, hogy az asszony sérült, így segíteni próbált neki. Rendbe szedte a nő környezetét, őt magát, így lassan megemelte az önbizalmát. Igyekezett a fejébe verni, hogy ő valójában egy értékes ember.
Utolsó simításként nyilvánosan megcsókolta az asszonyt.
A külső szemlélők persze csak annyit láttak, hogy a nő olyan király, hogy meg tud tartani egy ilyen jóképű szeretőt. Senki még csak nem is sejtette, hogy a férfi valójában nem ember.
A nő oldaláról nézve:
Kapott egy ember kinézetű szörnyet, aki kedvesen bánt vele. Éreztette vele, hogy értékes, gyönyörű, érdekes nő.
Meglepek valakit azzal, ha azt mondom, hogy beleszeretett?
Lenny
Gyári látogatáson a kisgyerekre nem figyeltek. Kapott is az alkalmon, hozzányúlt a számítógép billentyűzetéhet,és az éppen készülő pozitronagyat úgy elintézte, mint a sicc.
A kész robot a rutin ellenőrzés során a megszokott kérdésekre nem a megszokott válaszokat adta. gagyogott, mint valami kisbaba.
Susan Calvin kapott az alkalmon megint bizonyítva a meglepő tényt, hogy nő. Morbid egy nő, de nő.
Az elcseszett tákolmány gyereke helyett gyereke lesz. Előbukkannak az anyai ösztönei.
Az átmeneti elmezavar ellenére azonban, az amivel a tetteit magyarázta,azzal mondott valamit.
A robotika fiatal tudományágnak számított, így még kevesen érdeklődtek iránta. A cég pénzzel csábította magához a dolgozókat, így kaptak egy csomó pénzéhes, flegma alakot.
Ha valaki olyan emberrel akar dolgozni, aki elhivatott a munkája iránt, akkor ne pénzt, hanem kihívást ajánljon.
Az eltűnt robot
Ismét az Első Törvény. Illetve inkább annak a boncolgatása, hogy mi történne, ha nem léteznének a robotika törvényei.
Az Amerikai Robot munkatársait egy fű alatt tető alá hozott projekt miatt kivezényelték egy bázisra. Kiderült, hogy korlátozott Első Törvényes robotokat foglalkoztattak, amik közül egy elkeveredett hatvankét másik, szokványos robot között.
Ez a robot ugyan kárt nem okozhatott embernek, de hagyhatta, hogy kárt szenvedjen.
Azonkívül jól beletapostak a lelkivilágába.
Hogy hogyan, mint, merre, meddig, az nem érdekes, ebből a szempontból a novella maga igen unalmas. A lényeg, hogy a robotok alapvetően felsőbbrendűnek tartják magukat, így, ha beletaposnak a lelkükbe, megsértődnek, és igyekeznek túljárni az eszünkön.
Az egyetlen, ami visszatartja a gépeket a világuralomtól, az a három törvény, ami a szolgáinkká teszik őket.
Dzsinnek, akiknek mindent pontosan kell megfogalmaznunk, máskülönben nem fogunk örülni annak, ha teljesíti a kívánságunkat.
A kockázat
Az emberiség fejlődik, lassan létrehozza az első működő hiperhajtóművet.
Aha. Király...
A baj, hogy akárhány élőlényt küldtek át a világűr egy másik pontjára, az otthagyta az eszét. Katatón zombikat hoztak le a hajóról.
Ekkor jutott csak eszükbe, hogy ne élőlényt, hanem robotot küldjenek át. (Én kapásból ezzel kezdtem volna.)
Előkészítenek mindent, a robotot beültetik a pilótaülésbe, megmondják neki, hogy rántsa maga felé a kart olyan erősen, ahogy csak tudja, és addig ne engedje el, amíg kétszer meg nem járta hiperűrt.
Aha.
Azonban nem történik semmi. Mindenki bepánikol, nem mernek a hajó fedélzetére menni, mert az akármelyik pillanatban ugorhat.
Senki sem akart zombivá változni.
A megoldás kézenfekvő. Robotot kell küldeni.
Susan Calvin tiltakozik, mert sajnálja a robotjait. Inkább felzavar egy holtra vált embert.
A fickó hamar rá is jön a problémára: a robot túlságosan is jobb az embernél. Meghajlott a kar, amikor magához rántotta. (Dzsinn, akinek rosszul fogalmazták meg a kívánságot.)
Nagy cécó, per, stb. Calvinnek fontodabbak a gépek, mint egy emberélet. Sajtó, ez, az, amaz... Emberként nyeregbe pattanva fenyegetőzik.
A boszorka erre mit tett:
Kimagyarázta.
Azért küldött embert, mert az ember kreatívabb hibakereső. Az egyetlen, amiben az ember még jobb a gépnél, az a kreativitás.
A guglifordítóból kiindulva...
Jah...
A csillagokba!
Megvannak a számítások, amik lehetővé teszik a biztonságos hiperűrugrást.
Aha, csak volt benne valamilyen komponens, aminek a kiszámítása hazavágta a konkurens cég számítógépét.
Naná, hogy az Első Törvény!
Emberi halál tényezője keveredett az egyenletbe.
A nagy dilemma. Az Amerikai Robot a számításokat óvatosan betáplálta a saját szuper agyába, de úgy, hogy elmagyarázták neki, hogy ha olyan komponensbe botlana, ami emberi halált jelent, ne izgassa fel magát rajta, ugorja át, az emészthetetlen rész dobja vissza.
Mindent megemésztett, semmit nem dobott vissza, a hajót megépítette, bár közben kicsit megtébolyodott.
Ekkor ismét jött a kedvenc Powell-Donovan párosom. Felszálltak a hajóra és eltűntek.
A lényeg: az egyenletben egy átmeneti halál szerepelt, amit az AR gépe átugrott. Ergo megint sikerült a gépeknek kijátszaniuk az Első Törvényt.
Kezdem azt hinni, hogy ezek a törvények nem fogják megállítani a gépeket abban, hogy világuralomra törjenek.
Lásd: Én, a robot című film.
Kíváncsi vagyok, hogy itt mi lesz majd a sztori vége. A robotok előbb-utóbb biztosan fellázadnak.
Bizonyíték
Ebből a novellából mindössze annyit szűrtem le, hogy a gépek jobb politikusok lennének. Nekik az emberek védelme az első, és sohasem hibáznak. Az emberek viszont nehezen viselnék el, hogy gépek uralkodjanak felettük.
Rabszolga
Egy ilyen lektorrobot nekem is jól jönne! Hol lehet rendelni?
A lényeg, hogy sok ember nem nézi jó szemel, hogy a robotok elveszik az emberek munkáját. A történet nem valami izgalmas. Tulajdonképpen csak egy tárgyalás és unalmas visszaemlékezések. Robotika Törvnyek...
(Valószínűleg ezért nem tudok igazán novellát írni. A novella célja valami mélyebb gondolat boncolgatása hirtelen rádöbbentéssel. Ezért nem ez az én műfajom. Szeretem a cselekményeket. A tanulságot humor mögé rejtem, aminek helyre van szüksége.)
Az Első Törvény
Alig két oldal, és Asimov valószínűleg részegen írta.
Egy robot elkóborolt, és szorult helyzetben, amikor előkerült, nem az embert védte, hanem azt a valamit, amitől az embert kellett volna megvédeni.
Valami fontosabb volt neki a Három Törvénynél.
És mi volt az?
Tessék megkapaszkodni!
A gyereke!
Anyai ösztön!
Asimovnak elgurult az egyik kereke.
Mi történt ott? A robotlány találkozott egy robotfiúval, aki égre-földre esküdözött, hogy időben kiveszi? Nyomtak egy robotszexet? Becsúszott a robibaba?
Hogy lett a robotnak kisrobotja?!
?!?!?!?!?!?!?!?!?!!?!?!?!?!??!?!?????????????????????????????????????????
Elkerülhető konfliktus
A világot alapvetően gépek irányítják. A Föld négy régióra oszlott, mindegyik kapott egy szuper agyat, ami kiszámolja, miből mennyit kell termelni, elrendezi a munkahelyeket, ezzel felszámolva a munkanélküliséget, határidőket szab...
Elvileg mindennek tökéletesen kellene működnie.
Elvileg.
Gyakorlatilag még mindig vannak munkanélküliek, csúsznak a határidőkkel, alul, illetve túltermelések fordulnak elő.
Az egész novella arról szól, hogy ennek az okát boncolgatják.
Közben kiderül, hogy keleten az emberek szaporodnak, mint a nyulak, délen sok a nyersanyag, meg a lehetőség csak az ember kevés, Európa még mindig beképzelt, északon meg nagy a pofa.
Ez a történet se kötött le igazán.
A lényeg, hogy sokat haladtam, és egy érdekes világot ismertem meg. Örülök, hogy jobban megismerhettem ezeket az alapelgondolásokat.
És külön örülök annak, hogy megírtam ezt a bejegyzést. Legalább egyvalamiben sikerült felzárkóznom.
Szépen, sorjában.
Körbe-körbe
Na, ez jó kis novella volt. Tetszett. Kicsit sablonos, amolyan bajba-kerültünk-az-itthagyott-tecnológiát-leporolva-megoldjuk-jaj-mégse-megy-meghalunk-nem-halunk-huzzunk-sorsot-feláldozom-magam-mégse-haltam-meg-megmenekültünk történet.
A Merkúron járunk 2015-ben. (Bizony, ezen a történetem majd csaj jövőre illik nevetni.) Két ürge belepte a tíz évvel ezelőtt épített állomást, és újra akarták indítani a bányászatot. Egyetlen robotot vittek csak magukkal, amit gyorsan össze is zavartak. Annyira, hogy elkezdett drámákat szavalni. (Honnan ismerte őket?)
Szóltak szegény Sebinek, hogy ugorjon már le a legközelebbi bányába szeléniumért, mert különben megsülnek.
(Kezdjük ott, hogy ha egyszer valamilyen okból bányát építünk a Merkúron, akkor azt nem az enyhén fogalmazva forró Nap felőli oldalára tesszük, amihez képest a pokol hidegebb, mint a déli sark.)
Csávókáim egyszer csak arra eszmélnek, hogy Sebi nem jött vissza. Körbe-körbe mászkál a kijelölt bánya körül.
Valahogy vissza kell hozni.
A két férfi nem mehetett ki, mert még védőruhában se bírnák sokáig odakint.
---------------------------------
Holnap lesz egy hónapja, hogy ezt a bejegyzést elkezdtem írni. Azóta már a kötet harmadát végigolvastam, de nem írtam róluk semmit. Tizenkét novella véleményezésével maradtam adós.
Az elmúlt egy hónapban csúnyán leeresztettem, de az okát nem tudom megmondani.Életem során nem egyszer átestem egy-egy ilyen időszakon.
Átmeneti mélypont, ha úgy jobban tetszik.
Igyekszem utolérni magamat.
Bele kell húznom az olvasásba, ugyanis nagyjából három könyvet olvastam ki azalatt az idő alatt, mialatt beszereztem hetet. Nem merem megszámolni, hogy az olvasmánylistámon hány tétel szerepelhet, de van egy olyan sejtésem, hogy több, mint negyven.
Az mindenesetre biztos, hogy amint befejeztem az Encyclopedia Galactica első kötetét, nem kezdek bele a negyedikbe, és nem rohanok beszerezni a másodikat. Majd szépen sorjában.
Sajnos Asimov írásait nem élvezem olyan mértékben, mint ahogy mondjuk öt évvel ezelőtt tettem volna.
Ezt a bejegyzést most gyorsan közzéteszem, és megpróbálok pótolni, hátha az túllendít a mostani mélypontomon.
A Merkúron járunk 2015-ben. (Bizony, ezen a történetem majd csaj jövőre illik nevetni.) Két ürge belepte a tíz évvel ezelőtt épített állomást, és újra akarták indítani a bányászatot. Egyetlen robotot vittek csak magukkal, amit gyorsan össze is zavartak. Annyira, hogy elkezdett drámákat szavalni. (Honnan ismerte őket?)
Szóltak szegény Sebinek, hogy ugorjon már le a legközelebbi bányába szeléniumért, mert különben megsülnek.
(Kezdjük ott, hogy ha egyszer valamilyen okból bányát építünk a Merkúron, akkor azt nem az enyhén fogalmazva forró Nap felőli oldalára tesszük, amihez képest a pokol hidegebb, mint a déli sark.)
Csávókáim egyszer csak arra eszmélnek, hogy Sebi nem jött vissza. Körbe-körbe mászkál a kijelölt bánya körül.
Valahogy vissza kell hozni.
A két férfi nem mehetett ki, mert még védőruhában se bírnák sokáig odakint.
---------------------------------
Holnap lesz egy hónapja, hogy ezt a bejegyzést elkezdtem írni. Azóta már a kötet harmadát végigolvastam, de nem írtam róluk semmit. Tizenkét novella véleményezésével maradtam adós.
Az elmúlt egy hónapban csúnyán leeresztettem, de az okát nem tudom megmondani.Életem során nem egyszer átestem egy-egy ilyen időszakon.
Átmeneti mélypont, ha úgy jobban tetszik.
Igyekszem utolérni magamat.
Bele kell húznom az olvasásba, ugyanis nagyjából három könyvet olvastam ki azalatt az idő alatt, mialatt beszereztem hetet. Nem merem megszámolni, hogy az olvasmánylistámon hány tétel szerepelhet, de van egy olyan sejtésem, hogy több, mint negyven.
Az mindenesetre biztos, hogy amint befejeztem az Encyclopedia Galactica első kötetét, nem kezdek bele a negyedikbe, és nem rohanok beszerezni a másodikat. Majd szépen sorjában.
Sajnos Asimov írásait nem élvezem olyan mértékben, mint ahogy mondjuk öt évvel ezelőtt tettem volna.
Ezt a bejegyzést most gyorsan közzéteszem, és megpróbálok pótolni, hátha az túllendít a mostani mélypontomon.
2014. augusztus 17., vasárnap
Hetedik éj - Félig kész
Egy jelenet előtt megtorpantam. Nem megy. De a fejezet fele elkészült. Nem próbálok erőszakot tenni magamon azzal, hogy fent maradok éjfélig, vagy hajnalig, mert holnap kemény napom lesz. Majd meglátom, hogyan tudom folytatni.
Legközelebb huszadikán leszek itthon egész nap. Talán akkor sikerül majd befejeznem.
Nem mondom biztosra, mert folyton csúszom. Engem is idegesít, de ez van.
Szeretnék már a Bástyákkal foglalkozni, viszont addig nem fogom folytatni, amíg ezt be nem fejeztem. Szóval már csak ezért is igyekezni akarok.
Legközelebb huszadikán leszek itthon egész nap. Talán akkor sikerül majd befejeznem.
Nem mondom biztosra, mert folyton csúszom. Engem is idegesít, de ez van.
Szeretnék már a Bástyákkal foglalkozni, viszont addig nem fogom folytatni, amíg ezt be nem fejeztem. Szóval már csak ezért is igyekezni akarok.
Hetedik éj - halad
Még dél sincs, de már írom a hetedik éjt. Vállon veregetést kérek! A tegnapi lendület még tart, és ha kihúzza a nap végéig, akkor ebből még feltöltés is lehet.
2014. augusztus 16., szombat
A hajfestés és a pihenés terápiás hatásai
Bár írni akartam, az elmúlt két nap olyan pihengetősre sikerült.
Ez a hónap katasztrófa lesz. Két mozgalmas hét áll előttem, és nem reménykedhetek hosszabb pihenőben. Még meg kell tanulnom lazítani, és a tegnapi, illetve a mai nap azt hiszem, erre az útra visz.
Ma este már írtam, sőt! Nem csak a nyolcadik, de a kilencedik éj részletesebb vázlatába is belekezdtem. A folytatás részleteit egyre tisztábban látom, és ennek fényében módosítottam kicsit a tizedik, és tizenegyedik éj eseményein.
Alakul ez.
Közben beletanulok a vázlatírásba. Az előző történeteim talán azért nem haladtak ennyire, mert csak vaktában írtam. Tudtam, hogy honnan indultam, hová tartottam, és milyen úton kellett haladnom, de mégis, valahogy az egész lógott a levegőben.
Nem csak a történet menetét kell leírni, hanem rendesen meg kell tervezni a fejezeteket. Írásban! Amint befejeztem a Tizenhárom éjt, kipróbálom ezt a cuccost a Bástyáknál is. Tekintve, hogy eddig itt más technikával dolgoztam, érdekes lesz.
Mintha a lelkesedés egy apró szikrája motoszkálna bennem.
A hajfestésnek tényleg terápiás hatásai vannak!
Csak hétfőn le ne lombozzanak...
Akkor borulni fog minden.
Ez a hónap katasztrófa lesz. Két mozgalmas hét áll előttem, és nem reménykedhetek hosszabb pihenőben. Még meg kell tanulnom lazítani, és a tegnapi, illetve a mai nap azt hiszem, erre az útra visz.
Ma este már írtam, sőt! Nem csak a nyolcadik, de a kilencedik éj részletesebb vázlatába is belekezdtem. A folytatás részleteit egyre tisztábban látom, és ennek fényében módosítottam kicsit a tizedik, és tizenegyedik éj eseményein.
Alakul ez.
Közben beletanulok a vázlatírásba. Az előző történeteim talán azért nem haladtak ennyire, mert csak vaktában írtam. Tudtam, hogy honnan indultam, hová tartottam, és milyen úton kellett haladnom, de mégis, valahogy az egész lógott a levegőben.
Nem csak a történet menetét kell leírni, hanem rendesen meg kell tervezni a fejezeteket. Írásban! Amint befejeztem a Tizenhárom éjt, kipróbálom ezt a cuccost a Bástyáknál is. Tekintve, hogy eddig itt más technikával dolgoztam, érdekes lesz.
Mintha a lelkesedés egy apró szikrája motoszkálna bennem.
A hajfestésnek tényleg terápiás hatásai vannak!
Csak hétfőn le ne lombozzanak...
Akkor borulni fog minden.
2014. augusztus 15., péntek
Az álmok sötét harcosa
Most értem egy jó könyv végére, és elfogott az a kellemes zsibbadtság, amit már régóta hiányoltam. Miért nem lehet minden történet ilyen hatással rám? Minden feszültség kiáramlott belőlem, teljesen megfeledkeztem magamról.
Szeretem Kresley Cole könyveit. Meg van bennük az az érzelmi töltet, ami sok más jól kidolgozott, cselekmény dús történetből hiányzik, és ezerszer izgalmasabbak, mint sok elcseszett romantikus regény.
Tény, hogy a fordítás most is gáz lett, de csak néhány helyen hagytam, hogy zavarjon. "Volt"-ok hemzsegtek egymás hegyén-hátán, és szóismétlések is akadtak bőven. Ez persze nem Kresley hibája. Nem tudom, hogy a fordítók mennyire kapnak szabad kezet, de ki róná meg őket azért, ha kicsit igényesebben fogalmaznák meg ugyanazt? Az se ártana, ha egy sorozat esetén lecsekkolnák az elődeik munkáit, mert eddig akárhány Cole könyvet vettem a kezembe, annyiféleképpen olvastam ugyanazokat az elnevezéseket.
Tudom, hogy egyszer már áradoztam egy sort erről a sorozatról, de meg fogom tenni még annyiszor, ahányszor újabb rész adnak ki.
Kedvelem azt a misztikumot, ami az egész világot körbelengi. Egyre közelebbinek érzem az "örökösödést", amit eleinte csak megemlítettek, de már jóval élesebben előrevetítenek.
Eleinte azt vallottam, hogy Nix története lesz az utolsó. Egyre határozottabban állítom, hogy ez így lesz. A kilencedik kötetben olyan dolgok derültek ki (pontosabban egy, de olyan megdöbbentő, mint három másik), amik megerősítettek benne.
Korábban sokszor emlegették Ragyogó Regin reinkarnálódó berserkerét, és íme! Most végre megtudhatjuk, hogyan is történtek a dolgok pontosan.
A sztori vége persze elég kiszámítható, különösebben nem lepett meg, de annyira belemerültem, hogy nem érdekelt.
Örök hálám annak a leányzónak, aki beajánlotta nekem ezt a sorozatot. Most nagy szükségem volt egy ilyen élményre.
Remélem, most már sikerül helyrerázódnom, mert alkotás terén nagyon gyatrán teljesítettem.
Hogy most mit fogok csinálni?
Nem tudom. Kiürült a fejem.
Felteszem ezt a könyvet a polcra, és ránézek a hetedik éjre.
Zenét is akartam beszúrni a bejegyzésbe, de nem találtam olyan verziót, aminek a megjelenítését más lapon is engedélyezik, szóval csak így tudom megmutatni az aktuális kedvencet.
Szeretem Kresley Cole könyveit. Meg van bennük az az érzelmi töltet, ami sok más jól kidolgozott, cselekmény dús történetből hiányzik, és ezerszer izgalmasabbak, mint sok elcseszett romantikus regény.
Tény, hogy a fordítás most is gáz lett, de csak néhány helyen hagytam, hogy zavarjon. "Volt"-ok hemzsegtek egymás hegyén-hátán, és szóismétlések is akadtak bőven. Ez persze nem Kresley hibája. Nem tudom, hogy a fordítók mennyire kapnak szabad kezet, de ki róná meg őket azért, ha kicsit igényesebben fogalmaznák meg ugyanazt? Az se ártana, ha egy sorozat esetén lecsekkolnák az elődeik munkáit, mert eddig akárhány Cole könyvet vettem a kezembe, annyiféleképpen olvastam ugyanazokat az elnevezéseket.
Tudom, hogy egyszer már áradoztam egy sort erről a sorozatról, de meg fogom tenni még annyiszor, ahányszor újabb rész adnak ki.
Kedvelem azt a misztikumot, ami az egész világot körbelengi. Egyre közelebbinek érzem az "örökösödést", amit eleinte csak megemlítettek, de már jóval élesebben előrevetítenek.
Eleinte azt vallottam, hogy Nix története lesz az utolsó. Egyre határozottabban állítom, hogy ez így lesz. A kilencedik kötetben olyan dolgok derültek ki (pontosabban egy, de olyan megdöbbentő, mint három másik), amik megerősítettek benne.
Korábban sokszor emlegették Ragyogó Regin reinkarnálódó berserkerét, és íme! Most végre megtudhatjuk, hogyan is történtek a dolgok pontosan.
A sztori vége persze elég kiszámítható, különösebben nem lepett meg, de annyira belemerültem, hogy nem érdekelt.
Örök hálám annak a leányzónak, aki beajánlotta nekem ezt a sorozatot. Most nagy szükségem volt egy ilyen élményre.
Remélem, most már sikerül helyrerázódnom, mert alkotás terén nagyon gyatrán teljesítettem.
Hogy most mit fogok csinálni?
Nem tudom. Kiürült a fejem.
Felteszem ezt a könyvet a polcra, és ránézek a hetedik éjre.
Zenét is akartam beszúrni a bejegyzésbe, de nem találtam olyan verziót, aminek a megjelenítését más lapon is engedélyezik, szóval csak így tudom megmutatni az aktuális kedvencet.
2014. augusztus 13., szerda
Fásult
Szétcsúsztam. Fáradok.
Némely emberek olyan temperamentummal rendelkeznek, amit nehéz elviselni, de muszáj. Kellemetlen, amikor kicsúsznak a kezedből a dolgok. Vagyis inkább kirántják a kezedből a dolgokat, te nem tehetsz semmit, hátulról mégis azt kapod, hogy miért engedted el.
Már akkor rájöhettem volna, hogy nyomott napom lesz, amikor nem akartam felkelni.
Felnőttnek lenni szívás.
A legrosszabb, hogy ez a sok szarság olyannyira elveszi a kedvem, hogy még írni sem akarok, pedig a betűhányás sok mindenen átsegített már.
Egyszerűen képtelen vagyok bármiben is elmerülni. A hétvégék rövidek, kevés az ünnep, és a nyári szünetet, mint fogalmat kihúztam a szótáramból.
Már csak ezért is visszamennék tanulni.
Bánatomban rendeltem két könyvet.
Tekintve, hogy az olvasmánylistám így is tekintélyes... A lelki világomat csak a borítójuk látványa fogja valamelyest orvosolni.
A hangulatom jelenleg elég zavaros.
A kiakadáson azt hiszem, túljutottam. Vagy inkább belefásultam.
Kellene valami jó hír, vagy hasonló, viszont az elérhetőségeimet már félek megnézni. A főnököm ebből a szempontból olyan, mint az adóbehajtók. Mindenhol megtalál.
Némely emberek olyan temperamentummal rendelkeznek, amit nehéz elviselni, de muszáj. Kellemetlen, amikor kicsúsznak a kezedből a dolgok. Vagyis inkább kirántják a kezedből a dolgokat, te nem tehetsz semmit, hátulról mégis azt kapod, hogy miért engedted el.
Már akkor rájöhettem volna, hogy nyomott napom lesz, amikor nem akartam felkelni.
Felnőttnek lenni szívás.
A legrosszabb, hogy ez a sok szarság olyannyira elveszi a kedvem, hogy még írni sem akarok, pedig a betűhányás sok mindenen átsegített már.
Egyszerűen képtelen vagyok bármiben is elmerülni. A hétvégék rövidek, kevés az ünnep, és a nyári szünetet, mint fogalmat kihúztam a szótáramból.
Már csak ezért is visszamennék tanulni.
Bánatomban rendeltem két könyvet.
Tekintve, hogy az olvasmánylistám így is tekintélyes... A lelki világomat csak a borítójuk látványa fogja valamelyest orvosolni.
A hangulatom jelenleg elég zavaros.
A kiakadáson azt hiszem, túljutottam. Vagy inkább belefásultam.
Kellene valami jó hír, vagy hasonló, viszont az elérhetőségeimet már félek megnézni. A főnököm ebből a szempontból olyan, mint az adóbehajtók. Mindenhol megtalál.
2014. augusztus 10., vasárnap
Haladásnak minimális, de határozottan nem katasztrófa
Nehezen fogtam neki a hetedik éjnek. Hiába készültem el a részletes vázlattal már egy hete, a megvalósítással gondjaim akadtak.
Alig néhány bekezdést tudtam ma írni, és elértem egy mélypontot.
Rám férne most egy nagy adag lelkesedés, de ha belegondolok, hogy holnap hétfő...
Aludnom kell, különben nyúzott leszek.
Holnapra sem ígérem az új fejezetet, de a jegyzeteimet ágyba viszem, és agyalni fogok rajta.
Csak emiatt ne legyenek rémálmaim.
Tapasztalatból tudom, hogy ha bekapcsolt fantáziával fekszem le aludni, abból érdekes éjszakai látomások lesznek, amik rányomják a bélyegüket a következő napra.
Sajnálom, hogy a héten nem készült el a hetedik éj, de akkor sem tudom katasztrófának elkönyvelni. A Népek őre sokat haladt, pedig már komolyan elhittem, hogy egy novellában kifújt a sorozat.
Alig várom már, hogy a kezemben tarthassam a novelláskötetet, amibe az első részt beleteszik.
Új Galaxis 22. kötet! Tessék majd sasolni!
Alig néhány bekezdést tudtam ma írni, és elértem egy mélypontot.
Rám férne most egy nagy adag lelkesedés, de ha belegondolok, hogy holnap hétfő...
Aludnom kell, különben nyúzott leszek.
Holnapra sem ígérem az új fejezetet, de a jegyzeteimet ágyba viszem, és agyalni fogok rajta.
Csak emiatt ne legyenek rémálmaim.
Tapasztalatból tudom, hogy ha bekapcsolt fantáziával fekszem le aludni, abból érdekes éjszakai látomások lesznek, amik rányomják a bélyegüket a következő napra.
Sajnálom, hogy a héten nem készült el a hetedik éj, de akkor sem tudom katasztrófának elkönyvelni. A Népek őre sokat haladt, pedig már komolyan elhittem, hogy egy novellában kifújt a sorozat.
Alig várom már, hogy a kezemben tarthassam a novelláskötetet, amibe az első részt beleteszik.
Új Galaxis 22. kötet! Tessék majd sasolni!
2014. augusztus 9., szombat
Több mögöttünk, mint előttünk
Az utóbbi pár napban nagyon belemélyedtem a Népek Őre írásába, és bakker, élvezem! Tekintve, hogy milyen régóta érlelődött már, különösen jó érzés, hogy halad.
Az mondjuk már biztos, hogy azon a felületen, ahova szántam, nem fog megjelenni. Épp most léptem túl az ötezredik szón, és még sok van hátra. Azonkívül, eszem ágában sincs csak emiatt lerövidíteni. Úgy tetszik, ahogy van.Így is sok információt csak úgy elhadartam. Túl régóta tervezgettem már ezt a történetet, hogy csak úgy összecsapjam a cselekményét.
Ráadásul most léptem túl a félős-szorongós-dühös részen. Őrző most lelkes, pimasz, beszólogatós - olyan, amilyennek szeretem.
Azt azért sajnálom, hogy a hetedik éj emiatt csúszni fog. A hatodik után valahogy félek nekiülni. Nem tudom, hogy mennyire sikerült hátborzongatónak leírni, de egy biztos. Elképzelni, szörnyű volt! Sötét szoba, hullák, ráadásul a törperettenet a pofámba vágta, hogy a hullám oda fog kerülni. Brrr...
Túl élénk a fantáziám.
A hetedik se lesz sokkal szelídebb, csak most nem Emili fogja szerencsétlen csajszit szadizni.
Jó lenne túlesni rajta, mert unom már, hogy Hope még mindig csak nyafog és tűr. Most jönne végre a nagy áttörés, az utolsó csepp a pohárban, ahonnan már végre cselekedni is fog.
Azonkívül, most jön majd az a pont, amikortól több lesz már mögöttünk, mint amennyi még előttünk.
Az mondjuk már biztos, hogy azon a felületen, ahova szántam, nem fog megjelenni. Épp most léptem túl az ötezredik szón, és még sok van hátra. Azonkívül, eszem ágában sincs csak emiatt lerövidíteni. Úgy tetszik, ahogy van.Így is sok információt csak úgy elhadartam. Túl régóta tervezgettem már ezt a történetet, hogy csak úgy összecsapjam a cselekményét.
Ráadásul most léptem túl a félős-szorongós-dühös részen. Őrző most lelkes, pimasz, beszólogatós - olyan, amilyennek szeretem.
Azt azért sajnálom, hogy a hetedik éj emiatt csúszni fog. A hatodik után valahogy félek nekiülni. Nem tudom, hogy mennyire sikerült hátborzongatónak leírni, de egy biztos. Elképzelni, szörnyű volt! Sötét szoba, hullák, ráadásul a törperettenet a pofámba vágta, hogy a hullám oda fog kerülni. Brrr...
Túl élénk a fantáziám.
A hetedik se lesz sokkal szelídebb, csak most nem Emili fogja szerencsétlen csajszit szadizni.
Jó lenne túlesni rajta, mert unom már, hogy Hope még mindig csak nyafog és tűr. Most jönne végre a nagy áttörés, az utolsó csepp a pohárban, ahonnan már végre cselekedni is fog.
Azonkívül, most jön majd az a pont, amikortól több lesz már mögöttünk, mint amennyi még előttünk.
2014. augusztus 6., szerda
Fene a viharba!
És végre van netem! Fene a viharba! Ha tudom, hogy csak áramtalanítani kell a modemet... Pislogtam nagyokat, amikor a géphang közölte, hogy áramtalanítani kéne két percre. Kihúztam a tápot, vártam, visszadugtam, ééééééééééééés az ADSL lámpa életre kelt.
Annyi haszna azért volt a sutaságomnak, hogy nekiláttam írni. Csak úgy. Mivel az időjárás nem tette lehetővé, hogy kimenjek dolgozni, az internet meg, mint lehetséges elfoglaltság, nem játszott...
Bár tény, nem éppen azzal foglalkoztam, amivel kellene. A Népek Őre sorozatom második novelláját kezdtem írni. (Unalmamban megtaláltam az elveszettnek hitt első pár bekezdését.)
Közben elgondolkodtam azon, hogy mivel a történet önállón is megállná a helyét, ha bele tudnám sűríteni ötezer szóba, akkor tudnék neki egy olyan publikáló felületet, ahol akár fizetnének is érte. Nem sokat, és csak akkor, ha elég jónak találják, de... Egy próbát megér, nem? Elvégre az első részt díjazták.
Kicsit szanaszét áll most a fejem. Ez a pár napos kihagyás elég volt ahhoz, hogy kiessek a rutinból. Nem emlékszem, hogy milyen felületekre kell még ránéznem, hogy történt-e valami fejlemény.
Sok a pótolni való, pedig csak két nap maradt ki.
Ahhoz képest, hogy régen milyen jól megvoltam nélküle, most láttam meg, hogy a világháló nélkül mennyire beszűkül az életterem.
Annyi haszna azért volt a sutaságomnak, hogy nekiláttam írni. Csak úgy. Mivel az időjárás nem tette lehetővé, hogy kimenjek dolgozni, az internet meg, mint lehetséges elfoglaltság, nem játszott...
Bár tény, nem éppen azzal foglalkoztam, amivel kellene. A Népek Őre sorozatom második novelláját kezdtem írni. (Unalmamban megtaláltam az elveszettnek hitt első pár bekezdését.)
Közben elgondolkodtam azon, hogy mivel a történet önállón is megállná a helyét, ha bele tudnám sűríteni ötezer szóba, akkor tudnék neki egy olyan publikáló felületet, ahol akár fizetnének is érte. Nem sokat, és csak akkor, ha elég jónak találják, de... Egy próbát megér, nem? Elvégre az első részt díjazták.
Kicsit szanaszét áll most a fejem. Ez a pár napos kihagyás elég volt ahhoz, hogy kiessek a rutinból. Nem emlékszem, hogy milyen felületekre kell még ránéznem, hogy történt-e valami fejlemény.
Sok a pótolni való, pedig csak két nap maradt ki.
Ahhoz képest, hogy régen milyen jól megvoltam nélküle, most láttam meg, hogy a világháló nélkül mennyire beszűkül az életterem.
2014. augusztus 3., vasárnap
Hatodik éj feltöltve
Lesz, ami lesz. Feltöltöttem mazsira és afs-re. Remélhetőleg egyiket se dobják vissza.
Nem tudom, mikor kerülnek fel. Sajnos afs-en perpill nincs fórum, szóval valószínűleg ott fog később megjelenni.
A lényeg, hogy a dolog, már nem rajtam múlik.
Nem tudom, mikor kerülnek fel. Sajnos afs-en perpill nincs fórum, szóval valószínűleg ott fog később megjelenni.
A lényeg, hogy a dolog, már nem rajtam múlik.
Hatodik éj befejezve
Éééééééééééés, kész a hatodik éj!
Hosszabbra terveztem a végét, de szerintem épp eléggé sikerül majd megdöbbentenem mindenkit az utolsó mondattal. Nincs értelme tovább húzni-vonni, hagyom inkább lógva.
Most egy kicsit felfrissítem magam (ez után muszáj), azután visszaülők, és átnézem. Remélem nem siklok el túl sok hiba felett. Ciki lenne, ha visszadobnák. Rég nem történt ilyen, de bármikor előfordulhat. Főleg az ilyen együltőben megírt, nyomban feltöltött fejezeteknél.
De már nem húzhatom tovább, nem igaz?
És talán már ma nekiesek a folytatásnak. Mivel még friss az élmény, és amúgy is...
Áh, majd meglátom.
Minimum egy részletesebb vázlatot biztos összedobok.
Hosszabbra terveztem a végét, de szerintem épp eléggé sikerül majd megdöbbentenem mindenkit az utolsó mondattal. Nincs értelme tovább húzni-vonni, hagyom inkább lógva.
Most egy kicsit felfrissítem magam (ez után muszáj), azután visszaülők, és átnézem. Remélem nem siklok el túl sok hiba felett. Ciki lenne, ha visszadobnák. Rég nem történt ilyen, de bármikor előfordulhat. Főleg az ilyen együltőben megírt, nyomban feltöltött fejezeteknél.
De már nem húzhatom tovább, nem igaz?
És talán már ma nekiesek a folytatásnak. Mivel még friss az élmény, és amúgy is...
Áh, majd meglátom.
Minimum egy részletesebb vázlatot biztos összedobok.
Borzongok, de írok
Ma még csak másfél oldalt írtam, de mivel alig múlt egy óra, ez tök jó teljesítmény.
Csak ne borsódzna a hátam ennyire! Vártam már ezt a jelenetet, de most, hogy itt tartok, szörnyű belegondolni, hogy ilyesmi kipattant a fejemből. Azt hiszem, egy-két horrorfilmet nem ártott volna, ha kihagyok az életemből.
Ezért nincs nekem rendes múzsám. Egy kedves, bájos múzsa ilyet soha nem sugallt volna. A dzsinn temperamentumú manóim viszont igen. Ilyen gonosz vigyort még életemben nem láttam az arcukon.
Egy kicsit muszáj elszakadnom a Wordtől, különben nagyon rossz kedvem lesz egész nap. Mondjuk, a Tizenhárom éj című sztorinak lehet, hogy pont ez használna.
Ha belegondolok, hogy ezt egyszer, kétszer még vissza kell olvasnom... Mondjuk, az már más lesz, akkor már nem fogom ennyire beleélni magam.
Most elkezdtek hiányozni a sziporkázóbb hangvételű jelenetek.
Lehet, nem kellene ezt hallgatnom írás közben?
Csak ne borsódzna a hátam ennyire! Vártam már ezt a jelenetet, de most, hogy itt tartok, szörnyű belegondolni, hogy ilyesmi kipattant a fejemből. Azt hiszem, egy-két horrorfilmet nem ártott volna, ha kihagyok az életemből.
Ezért nincs nekem rendes múzsám. Egy kedves, bájos múzsa ilyet soha nem sugallt volna. A dzsinn temperamentumú manóim viszont igen. Ilyen gonosz vigyort még életemben nem láttam az arcukon.
Egy kicsit muszáj elszakadnom a Wordtől, különben nagyon rossz kedvem lesz egész nap. Mondjuk, a Tizenhárom éj című sztorinak lehet, hogy pont ez használna.
Ha belegondolok, hogy ezt egyszer, kétszer még vissza kell olvasnom... Mondjuk, az már más lesz, akkor már nem fogom ennyire beleélni magam.
Most elkezdtek hiányozni a sziporkázóbb hangvételű jelenetek.
Lehet, nem kellene ezt hallgatnom írás közben?
2014. augusztus 2., szombat
Gyenge pillanatok
Nem, nem haltam meg. Valami sokkal rosszabb történt velem.
A lányok nagyon jól tudják, hogy egyes egyedek hangulata havonta egyszer drasztikusan megváltozhat. Az ember kifordul önmagából, érzékeny lesz, hisztis, és úgy felfordul a hormonháztartása, hogy képes lesz olyan szemetet a kezébe venni, mint J. R. Ward Fekete tőr testvériség című sorozata.
Egyesek úgy gondolják, hogy a férfi pornó női megfelelője az Alkonyat, és társai, amelyekben kiélhetik romantikus vágyaikat.
Hát, nem.
Akik azt állítják, hogy a nők tökéletesen kielégülnek pár szál rózsától, azok nem olvasták még az Ötven árnyalat trilógiát. (Jól tették.)
Tele vannak a könyvesboltok női pornóregényekkel, amik többnyire arról ismerszenek meg, hogy kigyúrt, félmeztelen pasik pózolnak a borítójukon. Vagy valami hasonló...
A nőknél perverzebb bagázs nincs a világon. A pasik csak nézik ezeket a cuccokat, mi meg olvassuk, elképzeljük, ami valljuk be, sokkal több energiabefektetést igényel, mint a szemmeresztés.
Bevallom, több könyvet is olvastam már ebben a műfajban, de eddig csak Kresley Cole írásai fogtak meg. De azok nagyon. A történetek izgalmasak, fordulatosak, hangulatosak, viccesek, és a női főszereplők igazán tökösek. Erről már írtam, nem folyok bele még egyszer. (Majd csak akkor, ha a kezemben lesz végre az új kötet.)
Szóval a lényeg.
Egyszer, régen, gyanútlan kislány koromban a kezembe akadt a Fekete tőr testvériség első kötete. Igazából már az első néhány oldal után tudtam, hogy szar, de végigrágtam, hátha...
A folytatásra már nem voltam kíváncsi. Röhögve pislogtam a további köteteire a könyvesboltban.
Egészen a hét elejéig.
Egyszerűen kellett valami ilyen... Nemigen tudom megmagyarázni. Vannak ilyen pillanataim és kész. Az új Kresley Cole kötetet még nem tudtam megvenni, a régieket meg már olvastam, az nem ugyan az... Hát... Na!
J. R. Ward : Síron túli szerető
Hogy melyik szerető volt síron túli, arra nem jöttem rá.
Igazából az egész történet olyan erőltetett. Ugyan sokra nem emlékszem az első részből, de Rhage karaktere azonnal beugrott. Ő volt az, akinek a háttértörténete sokkal jobban izgatta a fantáziámat, mint Vámpír Aragorné, aki végül elfogadta a trónját, meg jól becsajozott.
Egy átok, ami miatt, ha begőzöl, szörnyeteggé változik. Mindez azért, mert megsértette az Őrzőt. Fél, hogy bántja a barátait. Szarul érzi magát az egész miatt. Sablonos, de érdekes, nem?
Így elbaszarintani ez a tök király ötletet!
Most komolyan! Azért megátkozni valakit, mert kivitt egy csajt az erdőbe, és megmutatta a fegyverét neki? Mármint a pisztolyát. Mármint ténylegesen a pisztolyát, nem kell rosszra gondolni! A csaj volt olyan sügér, hogy elsütötte, mert rossz helyre nyúlt. Véletlenül eltalált egy szaros baglyot. Szegényke... Na és?!
Oké, hogy Őrző imádja a baglyokat, de ezért megátkozni valakit, mert... Igazából szerencsétlen srác nem csinált semmit, amit más fegyveres ürge ne tett volna meg, hogy becsajozzon. Még csak nem is Rhage lőtte le az a tollas dögöt. Értem én, hogy ez amolyan utolsó csepp a pohárban dolog, de végül is a srác egyetlen bűne a nagy pofája, meg a hedonista hozzáállása volt.
Királyabb háttérsztorit is ki lehetett volna találni.
Mindegy.
Rhage ezután igazából nem tért jó útra. Még inkább az a röptében a legyet is típus lett.
Meg ha már itt tartunk. Elmondaná nekem valaki, hogy milyen jelző az egy ember külsejére, hogy tökéletes?
Annyit tudunk erről a pacákról, hogy magas, kigyúrt, szőke, kék szemű és tökéletes. Nyomokban mintha előfordult volna az "egyenes orr" kifejezés is. Az ilyenektől valahogy kiakadok. Tökéletes ember nincs, és mindenki mást tart jóképűnek. Én például kifejezetten szexinek tudok tartani egy görbe orrot, vagy pár nevetőráncot, amik azért a "tökéletes" kategóriába nem férnek bele. És mi olyan jó a húsos ajkakban? Ezt se értettem soha. Amikor a Vámpírnaplókban először toppant az orrom elé Joseph Morgan, az első, ami feltűnt, hogy milyen vastag a szája. Na, azok aztán dús, húsos ajkak!
Első reakcióm: Mi az az arcán?! A szája? Szegény!
Ahhoz képest, hogy néhány évtizede még jól lekenték a pasik ajkait alapozóval, hogy még véletlenül se legyen nőies...
A könyvre visszatérve...
Végig egy olyan érzés motoszkált bennem, hogy előbb léteztek a szereplők, azután az írónő összepofozta őket, hogy együtt legyenek. Nem összehozta, össze pofozta őket.
Rhage egy szörnyű átváltozás után vakon bolyongott egy folyosón, amin megjelent a drága Mary.
(Mivel szkennel verziót olvastam, a magyar nyelvre állított karakterfelismerő miatt Mary-ből időnként Matyi lett. Amikor Rhage az ágyban Mary helyett Matyit nyögött... Úgy röhögtem, hogy sétálnom kellett pár kört a házban, mert egyszerűen nem bírtam ideggel.)
Szóval Mary. Egy teljesen önálló, következő kötetben kifejtett szál miatt került kapcsolatba a testvériséggel. Igazából csak tolmácsként kísért egy fura kölyköt. Simán meg lehetett volna oldani a dolgot tollal, papírral, ugyanis a srác csak beszélni nem tudott, hallani jól hallott, de akkor a két főszereplő soha nem botlik egymásba.
És itt igazából ketté válik a történet. Van a cselekmény, meg van a gerlepárunk.
Az előző kötetből hátramaradt alantasok megint keverik a szart. (A mai napig meg vagyok győződve róla, hogy ezek csak azért születtek, hogy legyen cselekmény a pornójelenetek között.) De igazából... Nem sok szerep jutott nekik.
Mary és Rhage turbékolnak, amíg az alantasok elrabolják Matyi szomszédját, Bellát, akit Zsadist és Phury meg akar menteni. Közben Johnról, a néma kölyökről kiderül, hogy vámpírpalánta, és Thorment magához akarja venni.
Csak én gondolom, hogy ezek a szálak nem nagyon akarnak összeérni? Abszolút külön folynak egymástól.
Az ember azt gondolná, hogy Rhage legalább Matyi szomszédjának megmentésébe beszáll, de nem. Próbál, de már az elején kiütteti magát, és hazamegy dugni.
Igazából ezt a történetet fel kellene darabolni, és a különböző szálakat rendesen kidolgozva külön könyvekké alakítani. Így valójában egy átkötő résznek tűnik, mivel a sok szál közül Ward csak egyet zár le, a többi a harmadik kötetbe csorog át.
Hármat találhattok, hogy melyiket zárta le.
Rhage folyton meg akarja dugni Matyit. Eleinte nehezen megy a dolog, mivel a csaj leukémiás, vannak régi hegei, szégyelli őket, nincs önbizalma, tök átlagos... Hogy a tökéletes pasi hogyan szeretett bele? Szép a csaj hangja. Ennyi. Halál komolyan. Ebből lett az örök szerelem.
(Engem egyszer úgy definiáltak, hogy ha állat lennék, énekesmadár lennék egy rügyező fa ágán, mert feltűnő a hangszínem. Mármint jó értelemben. Ezek alapján nekem miért nem hever a lábam előtt a férfitársadalom?)
Szöszi pasink sok csajt megkefélt már életében, nem jelentettek neki semmit, de ez most más. Itt a szörnyetege is ki akar törni belőle. Ebből jön egy konfliktus, amiben fordul a dolog, Matyi akar dugni Rhage-el, de a srác visszakozik, mert nem akarja, hogy a szörnyeteg kitörjön belőle.
Közben kiderül, hogy a szörny nem azért akar kitörni a srácból, mert bántani akarja a csajt. Gyíkocskánk is meg akarja dugni a vágyott nőstényt.
Ne, erre varrjatok gombot!
Meg is történik a dolog, ez a probléma is megoldódott. A csaj még kedveli is a szörnyet. Érdekes perverzió...
Ezután a Matyi betegsége áll az útjukba. Matyinak ugyanis már csak hónapjai maradtak hátra.
Mit tesz Rhage?
Imádkozik.
És meghallgattatik.
A mondva csinált tekintéllyel rendelkező Őrző megjelenik, és alkut kötnek. Jön a nagy duma az áldozatról, életről életért cserébe...
Nocsak, nocsak... Tragikus vég? A végére csak tartogatott az írónő valamit?
Csajszikán életéért Rhage beáldozza a kapcsolatukat. Majdnem vállon veregettem Wardot.
De csak majdnem.
Egy huszárvágással semmissé tette az egész áldozatos cécót, összehozta a szerelmeseket, akik boldogan gyűrhetik a lepedőt életük végéig.
Ennyi.
Az utolsó pár fejezetet már nem is fő szál miatt olvastam el.
De erről majd a következő bejegyzésben.
Szóval ezzel töltöttem az elmúlt hetet, pedig esküszöm, hogy írni akartam. Írtam is, de csak néhány bekezdést, ami nem sok.
A poén, hogy most most jutottam el a hatodik fejezet egy olyan jelenetének küszöbére (Szó szerint. Hope és a törperettenet épp egy terem küszöbét lépik át.), amit már nagyon régóta vártam. Ezután jön egy olyan jelenet, amit sokszor átgondoltam. Utána pedig egy olyan jelenetet írok, amit a Nikko rajongók imádni fognak.
Már megszámolni se tudom, hogy hányszor nyitottam meg a Wordöt, hogy tovább lendítsem az eseményeket.
(Meg, persze, dolgoztam is. Nemsokára fizu, és rácuppanok Kresleire.)
Ma este már nem valószínű, hogy írok, bár ki tudja... Most is nyitva kukkol a hatodik éj a tálcámon. Ha ma nem is, de holnap már tényleg megpróbálok nekiülni, de úgy istenesen. A ház apraja, nagyja elhúz itthonról, engem meg hat vadlóval se lehet kivontatni egy koszos tóba lubickolni. Csomagmegőrzőt meg nem játszom a parton. (Még a végén én is megbüntetnék valakit bagolylövészetért.)
A lényeg, hogy ürül a ház, egyedül leszek itthon. Általában ilyenkor bújnak elő az ihletmanóim, hogy randalírozzanak a laptopom környékén.
Most pedig húzok vissza olvasni.
A lányok nagyon jól tudják, hogy egyes egyedek hangulata havonta egyszer drasztikusan megváltozhat. Az ember kifordul önmagából, érzékeny lesz, hisztis, és úgy felfordul a hormonháztartása, hogy képes lesz olyan szemetet a kezébe venni, mint J. R. Ward Fekete tőr testvériség című sorozata.
Egyesek úgy gondolják, hogy a férfi pornó női megfelelője az Alkonyat, és társai, amelyekben kiélhetik romantikus vágyaikat.
Hát, nem.
Akik azt állítják, hogy a nők tökéletesen kielégülnek pár szál rózsától, azok nem olvasták még az Ötven árnyalat trilógiát. (Jól tették.)
Tele vannak a könyvesboltok női pornóregényekkel, amik többnyire arról ismerszenek meg, hogy kigyúrt, félmeztelen pasik pózolnak a borítójukon. Vagy valami hasonló...
A nőknél perverzebb bagázs nincs a világon. A pasik csak nézik ezeket a cuccokat, mi meg olvassuk, elképzeljük, ami valljuk be, sokkal több energiabefektetést igényel, mint a szemmeresztés.
Bevallom, több könyvet is olvastam már ebben a műfajban, de eddig csak Kresley Cole írásai fogtak meg. De azok nagyon. A történetek izgalmasak, fordulatosak, hangulatosak, viccesek, és a női főszereplők igazán tökösek. Erről már írtam, nem folyok bele még egyszer. (Majd csak akkor, ha a kezemben lesz végre az új kötet.)
Szóval a lényeg.
Egyszer, régen, gyanútlan kislány koromban a kezembe akadt a Fekete tőr testvériség első kötete. Igazából már az első néhány oldal után tudtam, hogy szar, de végigrágtam, hátha...
A folytatásra már nem voltam kíváncsi. Röhögve pislogtam a további köteteire a könyvesboltban.
Egészen a hét elejéig.
Egyszerűen kellett valami ilyen... Nemigen tudom megmagyarázni. Vannak ilyen pillanataim és kész. Az új Kresley Cole kötetet még nem tudtam megvenni, a régieket meg már olvastam, az nem ugyan az... Hát... Na!
J. R. Ward : Síron túli szerető
Hogy melyik szerető volt síron túli, arra nem jöttem rá.
Igazából az egész történet olyan erőltetett. Ugyan sokra nem emlékszem az első részből, de Rhage karaktere azonnal beugrott. Ő volt az, akinek a háttértörténete sokkal jobban izgatta a fantáziámat, mint Vámpír Aragorné, aki végül elfogadta a trónját, meg jól becsajozott.
Egy átok, ami miatt, ha begőzöl, szörnyeteggé változik. Mindez azért, mert megsértette az Őrzőt. Fél, hogy bántja a barátait. Szarul érzi magát az egész miatt. Sablonos, de érdekes, nem?
Így elbaszarintani ez a tök király ötletet!
Most komolyan! Azért megátkozni valakit, mert kivitt egy csajt az erdőbe, és megmutatta a fegyverét neki? Mármint a pisztolyát. Mármint ténylegesen a pisztolyát, nem kell rosszra gondolni! A csaj volt olyan sügér, hogy elsütötte, mert rossz helyre nyúlt. Véletlenül eltalált egy szaros baglyot. Szegényke... Na és?!
Oké, hogy Őrző imádja a baglyokat, de ezért megátkozni valakit, mert... Igazából szerencsétlen srác nem csinált semmit, amit más fegyveres ürge ne tett volna meg, hogy becsajozzon. Még csak nem is Rhage lőtte le az a tollas dögöt. Értem én, hogy ez amolyan utolsó csepp a pohárban dolog, de végül is a srác egyetlen bűne a nagy pofája, meg a hedonista hozzáállása volt.
Királyabb háttérsztorit is ki lehetett volna találni.
Mindegy.
Rhage ezután igazából nem tért jó útra. Még inkább az a röptében a legyet is típus lett.
Meg ha már itt tartunk. Elmondaná nekem valaki, hogy milyen jelző az egy ember külsejére, hogy tökéletes?
Annyit tudunk erről a pacákról, hogy magas, kigyúrt, szőke, kék szemű és tökéletes. Nyomokban mintha előfordult volna az "egyenes orr" kifejezés is. Az ilyenektől valahogy kiakadok. Tökéletes ember nincs, és mindenki mást tart jóképűnek. Én például kifejezetten szexinek tudok tartani egy görbe orrot, vagy pár nevetőráncot, amik azért a "tökéletes" kategóriába nem férnek bele. És mi olyan jó a húsos ajkakban? Ezt se értettem soha. Amikor a Vámpírnaplókban először toppant az orrom elé Joseph Morgan, az első, ami feltűnt, hogy milyen vastag a szája. Na, azok aztán dús, húsos ajkak!
Első reakcióm: Mi az az arcán?! A szája? Szegény!
Ahhoz képest, hogy néhány évtizede még jól lekenték a pasik ajkait alapozóval, hogy még véletlenül se legyen nőies...
A könyvre visszatérve...
Végig egy olyan érzés motoszkált bennem, hogy előbb léteztek a szereplők, azután az írónő összepofozta őket, hogy együtt legyenek. Nem összehozta, össze pofozta őket.
Rhage egy szörnyű átváltozás után vakon bolyongott egy folyosón, amin megjelent a drága Mary.
(Mivel szkennel verziót olvastam, a magyar nyelvre állított karakterfelismerő miatt Mary-ből időnként Matyi lett. Amikor Rhage az ágyban Mary helyett Matyit nyögött... Úgy röhögtem, hogy sétálnom kellett pár kört a házban, mert egyszerűen nem bírtam ideggel.)
Szóval Mary. Egy teljesen önálló, következő kötetben kifejtett szál miatt került kapcsolatba a testvériséggel. Igazából csak tolmácsként kísért egy fura kölyköt. Simán meg lehetett volna oldani a dolgot tollal, papírral, ugyanis a srác csak beszélni nem tudott, hallani jól hallott, de akkor a két főszereplő soha nem botlik egymásba.
És itt igazából ketté válik a történet. Van a cselekmény, meg van a gerlepárunk.
Az előző kötetből hátramaradt alantasok megint keverik a szart. (A mai napig meg vagyok győződve róla, hogy ezek csak azért születtek, hogy legyen cselekmény a pornójelenetek között.) De igazából... Nem sok szerep jutott nekik.
Mary és Rhage turbékolnak, amíg az alantasok elrabolják Matyi szomszédját, Bellát, akit Zsadist és Phury meg akar menteni. Közben Johnról, a néma kölyökről kiderül, hogy vámpírpalánta, és Thorment magához akarja venni.
Csak én gondolom, hogy ezek a szálak nem nagyon akarnak összeérni? Abszolút külön folynak egymástól.
Az ember azt gondolná, hogy Rhage legalább Matyi szomszédjának megmentésébe beszáll, de nem. Próbál, de már az elején kiütteti magát, és hazamegy dugni.
Igazából ezt a történetet fel kellene darabolni, és a különböző szálakat rendesen kidolgozva külön könyvekké alakítani. Így valójában egy átkötő résznek tűnik, mivel a sok szál közül Ward csak egyet zár le, a többi a harmadik kötetbe csorog át.
Hármat találhattok, hogy melyiket zárta le.
Rhage folyton meg akarja dugni Matyit. Eleinte nehezen megy a dolog, mivel a csaj leukémiás, vannak régi hegei, szégyelli őket, nincs önbizalma, tök átlagos... Hogy a tökéletes pasi hogyan szeretett bele? Szép a csaj hangja. Ennyi. Halál komolyan. Ebből lett az örök szerelem.
(Engem egyszer úgy definiáltak, hogy ha állat lennék, énekesmadár lennék egy rügyező fa ágán, mert feltűnő a hangszínem. Mármint jó értelemben. Ezek alapján nekem miért nem hever a lábam előtt a férfitársadalom?)
Szöszi pasink sok csajt megkefélt már életében, nem jelentettek neki semmit, de ez most más. Itt a szörnyetege is ki akar törni belőle. Ebből jön egy konfliktus, amiben fordul a dolog, Matyi akar dugni Rhage-el, de a srác visszakozik, mert nem akarja, hogy a szörnyeteg kitörjön belőle.
Közben kiderül, hogy a szörny nem azért akar kitörni a srácból, mert bántani akarja a csajt. Gyíkocskánk is meg akarja dugni a vágyott nőstényt.
Ne, erre varrjatok gombot!
Meg is történik a dolog, ez a probléma is megoldódott. A csaj még kedveli is a szörnyet. Érdekes perverzió...
Ezután a Matyi betegsége áll az útjukba. Matyinak ugyanis már csak hónapjai maradtak hátra.
Mit tesz Rhage?
Imádkozik.
És meghallgattatik.
A mondva csinált tekintéllyel rendelkező Őrző megjelenik, és alkut kötnek. Jön a nagy duma az áldozatról, életről életért cserébe...
Nocsak, nocsak... Tragikus vég? A végére csak tartogatott az írónő valamit?
Csajszikán életéért Rhage beáldozza a kapcsolatukat. Majdnem vállon veregettem Wardot.
De csak majdnem.
Egy huszárvágással semmissé tette az egész áldozatos cécót, összehozta a szerelmeseket, akik boldogan gyűrhetik a lepedőt életük végéig.
Ennyi.
Az utolsó pár fejezetet már nem is fő szál miatt olvastam el.
De erről majd a következő bejegyzésben.
Szóval ezzel töltöttem az elmúlt hetet, pedig esküszöm, hogy írni akartam. Írtam is, de csak néhány bekezdést, ami nem sok.
A poén, hogy most most jutottam el a hatodik fejezet egy olyan jelenetének küszöbére (Szó szerint. Hope és a törperettenet épp egy terem küszöbét lépik át.), amit már nagyon régóta vártam. Ezután jön egy olyan jelenet, amit sokszor átgondoltam. Utána pedig egy olyan jelenetet írok, amit a Nikko rajongók imádni fognak.
Már megszámolni se tudom, hogy hányszor nyitottam meg a Wordöt, hogy tovább lendítsem az eseményeket.
(Meg, persze, dolgoztam is. Nemsokára fizu, és rácuppanok Kresleire.)
Ma este már nem valószínű, hogy írok, bár ki tudja... Most is nyitva kukkol a hatodik éj a tálcámon. Ha ma nem is, de holnap már tényleg megpróbálok nekiülni, de úgy istenesen. A ház apraja, nagyja elhúz itthonról, engem meg hat vadlóval se lehet kivontatni egy koszos tóba lubickolni. Csomagmegőrzőt meg nem játszom a parton. (Még a végén én is megbüntetnék valakit bagolylövészetért.)
A lényeg, hogy ürül a ház, egyedül leszek itthon. Általában ilyenkor bújnak elő az ihletmanóim, hogy randalírozzanak a laptopom környékén.
Most pedig húzok vissza olvasni.
2014. július 30., szerda
Pozitív gondolatok
Furcsa érzés, amikor az embert pötyögés közben
szállja meg az ihlet. Minta a gonosz, komisz manócskáim hirtelen megrántanák a vállukat, mondván "Na, jó! Ha már ennyire erőlködsz, segítünk." És olyan dolgokat súgnak, amik korábban még véletlenül se jutottak az eszembe.
Ilyenkor belegondolok, hogy mi lett volna ha más időpontban erőszakolom rá magam a Wordre? Annyival szegényebb lenne a történet, vagy akkor is eszembe jutott volna az, ami most?
És ha visszatörölném, és később ülnék neki, eszembe jutna valami ennél is sokkal jobb?
Az a baj, hogy akkor a törölgetést, újraírást a végtelenségig folytathatnám, az olvasóim meg meglincselnének. Jól mondom? (Ha netán olyasvalaki tévedt erre, aki ismeri a Tizenhárom éjt, és mér nagyon várja a folytatást. Bizony, ezt írom most!)
Profi írók nyilatkozták nem egyszer, hogy a már kész regényeiket mai fejjel legszívesebben átírnák. Mikor van hát készen egy regény? Az író folyton fejlődik, idővel mindent másképp csinálna. Minden korábbi regényét átírná. Soha nem érzi egyetlen művét sem tökéletesnek.
Mókuskerék.
Valószínűleg az a legjobb, ha amit megírok, azt el is felejtem, hogy mindig az újra koncentrálhassak. Mert amit már egyszer megírtam, azt akkor úgy láttam jónak. Mi jogon bíráljam felül a pár évvel korábbi énemet?
És miért kattogok most ezen?
Jut is eszembe...
A Boszorgányos pályázatra írt novellám még mindig a gépemen csücsül. Lassan útjára kell engednem. Nagyon átírni már úgyse fogom.
Igazából tetszik, hogy pont 14.444 karakter. Nem akarok belerondítani. De akkor miért tartom vissza?
Ennyire élvezném a hatásos belépőket?
Az eddigiek alapján (egoistán fog hangzani) pozitívan tekintek az írásaimra. El tudom képzelni, hogy nyerhetek (Tekintve, hogy egyszer már megtörtént, nem is csoda.), és akkor így tényleg stílusos. A nyertes novella az utolsó pillanatban fut be... Hmm...
Hivatalos kutatások is bizonyítják, hogy a siker titka a pozitív hozzáállás. Nem hivatalos elméletek is ezt támasztják alá a maguk ki-be tekert, érthetetlen logikájuk alapján.
Egy hónap, és kiderül, hogy csak az önbizalmam volt-e túl nagy.
Várom már.
Most pedig húzok vissza írni.
Asszem, kicsit elkalandoztam.
Ilyenkor belegondolok, hogy mi lett volna ha más időpontban erőszakolom rá magam a Wordre? Annyival szegényebb lenne a történet, vagy akkor is eszembe jutott volna az, ami most?
És ha visszatörölném, és később ülnék neki, eszembe jutna valami ennél is sokkal jobb?
Az a baj, hogy akkor a törölgetést, újraírást a végtelenségig folytathatnám, az olvasóim meg meglincselnének. Jól mondom? (Ha netán olyasvalaki tévedt erre, aki ismeri a Tizenhárom éjt, és mér nagyon várja a folytatást. Bizony, ezt írom most!)
Profi írók nyilatkozták nem egyszer, hogy a már kész regényeiket mai fejjel legszívesebben átírnák. Mikor van hát készen egy regény? Az író folyton fejlődik, idővel mindent másképp csinálna. Minden korábbi regényét átírná. Soha nem érzi egyetlen művét sem tökéletesnek.
Mókuskerék.
Valószínűleg az a legjobb, ha amit megírok, azt el is felejtem, hogy mindig az újra koncentrálhassak. Mert amit már egyszer megírtam, azt akkor úgy láttam jónak. Mi jogon bíráljam felül a pár évvel korábbi énemet?
És miért kattogok most ezen?
Jut is eszembe...
A Boszorgányos pályázatra írt novellám még mindig a gépemen csücsül. Lassan útjára kell engednem. Nagyon átírni már úgyse fogom.
Igazából tetszik, hogy pont 14.444 karakter. Nem akarok belerondítani. De akkor miért tartom vissza?
Ennyire élvezném a hatásos belépőket?
Az eddigiek alapján (egoistán fog hangzani) pozitívan tekintek az írásaimra. El tudom képzelni, hogy nyerhetek (Tekintve, hogy egyszer már megtörtént, nem is csoda.), és akkor így tényleg stílusos. A nyertes novella az utolsó pillanatban fut be... Hmm...
Hivatalos kutatások is bizonyítják, hogy a siker titka a pozitív hozzáállás. Nem hivatalos elméletek is ezt támasztják alá a maguk ki-be tekert, érthetetlen logikájuk alapján.
Egy hónap, és kiderül, hogy csak az önbizalmam volt-e túl nagy.
Várom már.
Most pedig húzok vissza írni.
Asszem, kicsit elkalandoztam.
2014. július 28., hétfő
Kötelező célkitűzések
Ma sokat agyaltam az íráson (amikor épp nem cikket írtam). Előkerült a Népek őre sorozat első története, ami anno harmadik lett az Új Galaxis pályázatán. Mostanában sokat gondolkodom rajta. Amióta nem regényként, hanem hosszabb-rövidebb történetek sorozataként tekintek rá, egyre többet kacérkodok a gondolattal, hogy végre nekiülök a második történetnek. De nem. Még várok. Újabb és újabb ötletek jutnak eszembe, külön füzetet kellett nyitnom nekik. Ez a projekt óriási, és nem csak azért, mert nagyjából tíz éve csiszolódik. Egyre inkább rájövök, hogy mekkora lehetőségek rejlenek benne. Kár lenne elkapkodni.
A Tizenhárom éjjel már megint csak csúszok, bár ez még behozható. Örülnék, ha még a héten meg tudnék írni három fejezetet. Igazából az lenne az igazi, ha jövőhónap végére kész lenne az egész. Ez lenne az első teljesen kész saját regényem, ha a fanfictionöket, és a kamasz koromban füzetbe írt regényemet nem vesszük figyelembe. Furcsa belegondolni.
Aztán még ott a Bástyák című történetem is.
Bele kell húznom, mert önmegvalósítási fronton csak ezekkel érhetek el valamit. Ha nem jönnek be, nagyon csúnyán fogok nézni.
Most látom csak igazán, hogy mit jelent a két százalék ihlet és a kilencvennyolc százalék munka. Kitalálni könnyű, megvalósítani már sokkal nehezebb, fogjon bármibe is az ember.
A jó hír, hogy már nem csak pötyögök, mint az elején, hanem tervezek, vázlatolok, és már határidőket is kezdek szabni magamnak. Visszagondolva a tréningekre, pont ezek voltak a sikeres vállalkozások kulcsai.
Perpillanat pozitív érzelmekkel pislogok előre, ami egy korábban olvasott cikk alapján minden sikeres ember fő ismérve.
Nem tehetek róla, de most nagyon felspannoltam magam. Vagy a mentorom engem. Vagy csak az agyamra mentek a kötelezően leírandó célkitűzések.
A Tizenhárom éjjel már megint csak csúszok, bár ez még behozható. Örülnék, ha még a héten meg tudnék írni három fejezetet. Igazából az lenne az igazi, ha jövőhónap végére kész lenne az egész. Ez lenne az első teljesen kész saját regényem, ha a fanfictionöket, és a kamasz koromban füzetbe írt regényemet nem vesszük figyelembe. Furcsa belegondolni.
Aztán még ott a Bástyák című történetem is.
Bele kell húznom, mert önmegvalósítási fronton csak ezekkel érhetek el valamit. Ha nem jönnek be, nagyon csúnyán fogok nézni.
Most látom csak igazán, hogy mit jelent a két százalék ihlet és a kilencvennyolc százalék munka. Kitalálni könnyű, megvalósítani már sokkal nehezebb, fogjon bármibe is az ember.
A jó hír, hogy már nem csak pötyögök, mint az elején, hanem tervezek, vázlatolok, és már határidőket is kezdek szabni magamnak. Visszagondolva a tréningekre, pont ezek voltak a sikeres vállalkozások kulcsai.
Perpillanat pozitív érzelmekkel pislogok előre, ami egy korábban olvasott cikk alapján minden sikeres ember fő ismérve.
Nem tehetek róla, de most nagyon felspannoltam magam. Vagy a mentorom engem. Vagy csak az agyamra mentek a kötelezően leírandó célkitűzések.
2014. július 27., vasárnap
Everybody wants to rule the world
Ma rájöttem, hogy ennek a számnak nem csak a hangzása király:
A szöveg nagyon motiváló, hiszen, ha belegondolunk, minden önmegvalósító személyiség a világot akarja uralni valamilyen formában. Ha előre akar lépni, kell egy haditerv. Csaták és megmérettetések sorozata visz csak előrébb, és ha elég jól játszol, előbb vagy utóbb valaminek a tetejére kerülhetsz.
A mentorom erre azt mondaná, hogy ez a dal nem véletlenül talált meg engem (én meg szkeptikus, udvarias mosollyal bólogatnék).
Azután továbbgondolva a dolgokat, a mentorom megíratta már velem a haditerveket, motivált, hogy újabb kihívásokat keressek. Kerestem is. Csaták, bátor lépések, kudarcok, sikerek sorozata áll még előttem, és ami még motiválóbb, hogy már mögöttem is! Visszaút nincs, és itt megállni valahogy nincs kedvem. Főleg, hogy a fantáziám már megint kezd túlpörögni.
Már egészen biztos, hogy a Bástyák című írásomnak harmadik része is lesz, pedig még az elsőt sem írtam meg. Az éjszaka fel kellett kelnem, mert egy tök király jelenet jutott az eszembe, ami az elkövetkező fejezetek valamelyikébe fog belekerülni.
Gyorsan be kell fejeznem a Tizenhárom éjt, hogy újra foglalkozhassak a kedvenc farkasaimmal. Bevallom, Kip hiányzik a legjobban. Ma hajnalban az ő vérvörös haja és idétlen mosolya kísértett, azután egész délelőtt körülöttem ólálkodott. Szerencsétlen vénkölyök úgy járt, mint Adam, aki akaratlanul is nagy szerepet tölt be, pedig jelentéktelen figurának szántam. Kip karaktere véletlenül lett olyan, amilyen, a kezdetekkor még nem is létezett, most pedig egy trilógia gerincét készül alkotni.
Hála neki, a fantáziám úgy meglódult, hogy az étvágyam is elment, ami jó jel. Üres gyomorral valahogy jobban írok.
Ideje is már leülnöm pötyögni, mert visszagondolva, a tegnapi napomat úgy lehúzhatom a vécén, ahogy volt. A pénteket is aktívabbra terveztem, a csütörtökömet a szerdámmal egyetemben meg a körülmények tették tönkre.
Már csak azért is szeretnék nagyon nekiülni a hatodik éjnek, mert most olyan jelenetek következnek, amiket már nagyon vártam.
És ez már majdnem a történet közepe.
(Századik bejegyzésnek egész király lett.)
A szöveg nagyon motiváló, hiszen, ha belegondolunk, minden önmegvalósító személyiség a világot akarja uralni valamilyen formában. Ha előre akar lépni, kell egy haditerv. Csaták és megmérettetések sorozata visz csak előrébb, és ha elég jól játszol, előbb vagy utóbb valaminek a tetejére kerülhetsz.
A mentorom erre azt mondaná, hogy ez a dal nem véletlenül talált meg engem (én meg szkeptikus, udvarias mosollyal bólogatnék).
Azután továbbgondolva a dolgokat, a mentorom megíratta már velem a haditerveket, motivált, hogy újabb kihívásokat keressek. Kerestem is. Csaták, bátor lépések, kudarcok, sikerek sorozata áll még előttem, és ami még motiválóbb, hogy már mögöttem is! Visszaút nincs, és itt megállni valahogy nincs kedvem. Főleg, hogy a fantáziám már megint kezd túlpörögni.
Már egészen biztos, hogy a Bástyák című írásomnak harmadik része is lesz, pedig még az elsőt sem írtam meg. Az éjszaka fel kellett kelnem, mert egy tök király jelenet jutott az eszembe, ami az elkövetkező fejezetek valamelyikébe fog belekerülni.
Gyorsan be kell fejeznem a Tizenhárom éjt, hogy újra foglalkozhassak a kedvenc farkasaimmal. Bevallom, Kip hiányzik a legjobban. Ma hajnalban az ő vérvörös haja és idétlen mosolya kísértett, azután egész délelőtt körülöttem ólálkodott. Szerencsétlen vénkölyök úgy járt, mint Adam, aki akaratlanul is nagy szerepet tölt be, pedig jelentéktelen figurának szántam. Kip karaktere véletlenül lett olyan, amilyen, a kezdetekkor még nem is létezett, most pedig egy trilógia gerincét készül alkotni.
Hála neki, a fantáziám úgy meglódult, hogy az étvágyam is elment, ami jó jel. Üres gyomorral valahogy jobban írok.
Ideje is már leülnöm pötyögni, mert visszagondolva, a tegnapi napomat úgy lehúzhatom a vécén, ahogy volt. A pénteket is aktívabbra terveztem, a csütörtökömet a szerdámmal egyetemben meg a körülmények tették tönkre.
Már csak azért is szeretnék nagyon nekiülni a hatodik éjnek, mert most olyan jelenetek következnek, amiket már nagyon vártam.
És ez már majdnem a történet közepe.
(Századik bejegyzésnek egész király lett.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)