Hm! Most jól fenékbe lettem rúgva. Jólesik, hogy ennyien ennyire várják a történetem folytatását. Mindjárt nyitom is a Word-öt. Ha pár szót is, de pötyögni fogok ma.
Úgy néz ki, vihar készülődik. Ez jó is, meg nem is.
Meghozza a hangulatot a borús történetekhez, mint a Tizenhárom éj, de a lehetséges áramkimaradások nem használnak az ügynek. (A laptopom aksija kb fél percig bírja.)
Írni fogok, nem hagyom cserben az olvasókat. Szerencsére a mai nap nem fárasztott le.
Mondjuk, olvasni akartam. Be akarom fejezni a Keresd a magad igazát című könyvet. Már nincs olyan sok belőle. Egyedül az nehezíti az olvasást, hogy a történetnek se füle, se farka. Egy nagy katyvasz, amit nehéz követni.Az író úgymond sokat markolt, keveset fogott.
A kevesebb néha több. (Szaporítsuk a közhelyeket!)
Az hagyján, hogy Robert bácsi nem tudta eldönteni, hogy sci-fit írjon, vagy fantasyt, de hogy a nagy erejű drágakő és az atomfegyverek között se tudott választani...
Ráadásul a történet elején elvileg kiszabadult valami. Az hova a bánatba lett?
Ah, mindegy. Még kb százötven oldal, és vége.
Szia! :D
VálaszTörlésHm Lavi is helyes *-* Áu, az aksi-baj ismerős. Megpróbálom átvinni a nappalinkba, ahol erősebb a wifi... Aha, hát fél óráig kitart, aztán mehetek vissza tölteni... -.- Drágakő és atomfegyver? Jaj, semmi bajom, ha valamit valamivel vegyítenek, de amikor az író is megfeledkezik vmiről... Pl egy kiszabadult vmiről... Az már elég ciki és szörnyű is! :DD De azért a "hova a bánatba lett?"-en jót nevettem, meg azokon is jót szoktam, amikor írod a kritikákat az indiános csákóról, meg hogy "ha kicsit betört, az kevésbé gáz?". Ilyeneken szakadok, meg a barátnőim is, amikor megmutatom nekik. :DD
Ezt a könyvet máshogy nem lehet lereagálni. :) És vagyok olyan mazochista, hogy végigolvassam. Legalább lesz még egy-két jó bejegyzés. :)
TörlésSzerencsére így végére már kezd összeállni valami, de... Ah, mindegy, úgyis le fogom írni.
Az én aksim sajna nagyjából egyetlen percig bírja, ha bírja. Már reflexből kapok a csatlakozó után, ha a kutya megindul, mert már nem egyszer kirántotta. :S