Így követi nyomon egy jó anyuka a gyermekeit.

Vagy öregszem, vagy olyannyira rábuktam a pályázatokra, hogy már én sem tudom követni, hogy mi lesz az írásaimmal. Most jöttem rá, hogy letölthető egy novelláskötet, ami a tavalyi egyik novellámat is tartalmazza.

Ne menj a közelébe! 

Nem épp a legeredetibb cím. Nem tudom, mi motiválta. A kedvenc ünnepemre kellett írnom a kedvenc hangulatomban. Kicsit mesés, kicsit bizarr. Mindjárt visszaolvasom, és meglátom, mit alkottam majd' egy évvel ezelőtt.

Csak ne fejeljem le az asztalt!

+1

Azt hittem, hogy egyelőre szünetelnek a pályázatok. Legalábbis az engem érdeklők, ezért is mertem belefogni egy regénybe. Erre nem küldenek nekem egy újabb pályázatot?

Sajnos az első hely díjazása túl király ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam a dolgot. Ráadásul ötvenezer leütés a felső határ, ami nagyon tetszett. Ekkora terjedelemben már lehet jót alkotni.

Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a magyar írók miért a saját dedikált írásaikat osztogatják a többi helyezettnek.

Írtál valami jót? Ügyi vagy! Nesze, itt a könyvem, olvasd el! - önpromó jutalomnak álcázva. Zseniális.


Szerencsére a pályázat többkörös, így ez a kis kitérő nem zavarja a regényírással kapcsolatos terveimet. Első körben csak a novella első ötezer karakterét kérik, aztán a köv tízet egy hónap múlva, a maradékot még egy hónap múlva. Cselesek, mert így a szarokat csak másfél oldalig kell elolvasniuk.

Az én másfél oldalamat már letudtam, de a határidő lejártáig még visszatartom, hogy legyen időm átnézni. Legutóbb, amikor kénytelen voltam egy írást közvetlenül az elkészülte után útjára engedni, akkor hagyján, hogy jó néhány elütés és szóismétlés benne maradt, az egyik helyen valamiért tűzoltás helyett tűzgyújtást írtam. Enyhe képzavar... Megszólalt a piromániám.

Tök király, hogy mostanában minden nap írtam legalább egy sort, és intenzíven vázlatolgattam. Kár, hogy ennek ellenére a regényem nem sokat haladt. Részben emiatt a kis megszakítás miatt.

A kis megszakítás viszont most véget is ért. Igaz, hogy a novella még nincs kész, és a pontos folytatásról még csak halvány fogalmam van, de erről a zsűrinek nem kell tudnia. Most valami mást kell hozzám képest rekord idő alatt befejeznem.

Csak úgy véletlenül felrobbantani egy bolygót

Eddig egész jó. Bár a vázlatoláson még nem nagyon jutottam túl, azért halad a dolog. Minél többet foglalkozom a cselekmények részletesebb kidolgozásával, annál több befoltozandó lyukat találok.

Tudja valaki, hogy hogyan lehet felrobbantani egy komplett bolygót?

Mármint nem szándékosan. Csak úgy véletlenül.

Két hét alatt.

És ez még csak az első fejezet.

Ez egy tök mellékes részlet, mégis egy lyuk, amit be kell tömnöm, mert muszáj, és már fél napja ülök rajta.

Részeredmény

A Top 25 azért mégiscsak Top 25! Nem emlékszem, hogy pontosan hány pályamű volt, de ez akkor is szép részeredmény. A végső eredményhirdetés persze még messze van, de hé! Ez az idei első eredmény! Még ha csak részeredmény is.

Mechanikus bőrök

Tegnap végre jutottam valamire. Órákig ültem a gép előtt, és nagyon szenvedtem, de lett belőle pár bekezdés. Rájöttem, hogy nagyon nehéz élettelen karakterekkel úgy dolgozni, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy élettelenek. Nem éreznek, csak cselekszenek, és az érzelmek hiányától száraz lesz a szöveg. Nem, mintha nem lenne száraz a sok technikai kifejezéstől, de mindegy... Remélem, senki nem gondolja majd, hogy fizika diploma kell a  megértéséhez.

Nehéz úgy fogalmazni, hogy a technikai részletek hihetőek legyenek, ugyanakkor, ne tűnjön erőltetettnek, és ne legyen ijesztően bonyolult.

Csak jussak túl a kezdésen! Amint beindulnak az események, már könnyebb lesz. Csak kerüljön elő végre az egyetlen élő karakterem! Az ő bőrében már jobban fogom érezni magam.

Mondások másképp

A laptopom átmeneti használhatatlanná válása annyiból jó, hogy jobban tudok koncentrálni, és többet alszom. Elvileg így jobban kellene, hogy menjen az írás...

Gyakorlatilag hamarabb kellett volna szólnom a húgomnak, hogy már megy egy ideje a Teen Wolf, és akkor nem foglalja el a gépet több, mint öt órára, hogy megtartsa a face kommunikációs megszakításokkal tarkított Teen Wolf maratonját.

Pedig már kezdem ráérezni a történetre...

Az "Amit ma megtehetsz (...)" mondást most totál új színben látom.

Szikra

Most kezd megfogalmazódni bennem, hogy az íráshoz valójában kell valami szikra is. Nem az ihletre gondolok, mert az van, és nem a motivációra, mert az is van. Egyszerűen csak azt látom, hogy legépelek egy bekezdést vagy mondatot, és visszatörlöm, mert rossz.

Azt hiszem, a szeretet az, ami hiányzik. Mindig azokkal a karakterekkel dolgoztam a legjobban, amelyeket jobban szerettem a többinél.

Az egyik karaktert most gyökerestül meg kellett változtatnom ahhoz, hogy közelebb kerülhessek a szereplőimhez, amivel csak azt értem el, hogy még jobban eltértem az alaptól, amit kaptam.

Mindegy, tegnap visszaolvastam az első, spekulálós jegyzeteimet. Hát... Attól is sikerült eltérni. Mire megoldottam a logikai bakikat, befoltoztam a hézagokat, rendesen átírtam. Tudom, hogy király sztori lesz, és imádni fogom, de még el kell ugranom a karaktereimmel egy képzeletbeli sörre, hogy megismerjem, és jobban megszeressem őket.

Ezzel azonban van egy kis technikai probléma.

Hírek

Új projekt, de ez a fiókban marad, amíg el nem készül. Visszatérek a gyökerekhez, a rendes, részletes vázlatíráshoz is. A karaktereimet már szeretem, de még nem igazán tudok velük együtt dolgozni.

Az utolsó írásaim jó része E/1, ez pedig E/3 lesz. Ez okoz némi problémát, mert a próbaírás közben kiderült, hogy kijöttem a gyakorlatból. Első személyben biztosan jobban menne, de túl sok a fejlődő karakter, és a főszereplő csak katalizátor, így az ő szemszögéből nem érdemes írni. Az olvasmánylistámon előre vettem pár harmadik személyben íródott könyvet, ezeknek az olvasása talán segít újra ráéreznem a stílusra.

Megfordult a fejemben, hogy ha már tényleg visszatérek a gyökerekhez, akkor teljesen meg kellene tennem. Amíg rá nem érzek az írásra, addig papíron kellene próbálkoznom. A baj az, hogy ettől meg teljesen elszoktam, és a kézírás teljesen más agyterületet mozgat meg, mint a gépelés. Nehéz elmagyarázni, de a tollal való írás és a klaviatúrán való pötyögés között óriási a különbség. Én legalábbis teljesen másnak érzem. Mintha a gépelés kevesebb agykapacitást igényelne, így több marad a fogalmazásra. Ha papíron dolgozom, ott változtatni is nehezebb. Ha egy mondat nem tetszik, teljesen ki kell húznom, és újraírnom. Ráadásul nem tudok két kész bekezdés közé beszúrni egy újat.

Furcsa érzés motoszkál bennem, és azt hiszem, ez követeli meg, hogy új projektbe fogjak. Mintha motiváltság lenne... Nem tudom, honnan származik, de ki kell használnom, mert ha elfogy a lendület, úgy járok, mint a többi történetemmel. Durva, hogy a legelső saját regényem óta nem fejeztem be egy újat se. A legdurvább, hogy azt nyolc éve írtam.

Ciki...

Még éppen

Le kell szoknom arról, hogy a pályaműveket a határidő lejárta előtt tíz perccel küldöm el. Ez nagyon húzós! Átnézni már nem is maradt időm, leütöttem az utolsó betűt, aztán elküldtem. Mázli, hogy a sztori kitalálását, megírását, nevezését én már sikernek könyvelem el, így nem számít, ha nem nyerek. Az csak egy kis plusz lenne, de a komplett sikerélmény háromnegyede már a zsebemben van.

Tekintve, hogy ez a novella milyen nyögve nyelősen született, jár nekem a vállon veregetés. Időre kész lett!

Ha a közeljövőben nem találok új pályázatot, visszatérhetek a gerillaművek írásához. Be kellene már fejeznem a Tizenhárom éjt. Ha jól emlékszem, már csak három-négy fejezet van hátra. Kellene a laptopom, mert így sajnos nem tudom. Az viszont rémlik, hogy van egy kész dugi fejezetem, amit nem ártana feltennem.

Az elkövetkezendő két-három hét mozgalmasnak ígérkezik, szóval az írást lehet, pihentetem. Utána két hét lazulás jön, amikor is jó eséllyel belevágok valamibe. Addig még eldöntöm, hogy mibe.

Most pedig jöhet a jól megérdemelt filmezésem.