Mondtam én, hogy csak fáradt voltam!
Tegnap sokáig bámultam a félkész novellámat, és alig bővítettem. Most elég volt rápillantani, és azonnal hozzácsaptam egy olyan király mondatot, ami tegnap este biztosan nem jutott volna az eszembe.
-
Túlléptem a húszezer karaktert. Szóközzel. Remélem, nem csúszok ki a negyvenezerből, máskülönben bajban leszek.
-
Tetőpont.
És még csak 22.541 karakternél járok.
Haladok...
-
24.209
Ajaj!
Nyugi! Még bőven van felhasználható karakter! A szóközöknek is jut.
-
VISSZAHEGESZTETTEM!
Nem egy bonyolult szó, de úgy tűnik, kezdek fáradni. Ahányszor visszatöröltem, annyiszor írtam le újra rosszul.
-
Fáradok.
A dupla betűk helyett állandóan szimplát nyomok.
-
29.024
Zárás.
Csak be tudom tartani a karakterhatárt!
-
Lehet, hogy csak a sok koffein zaklatott fel, de a sírás határán állok.
Leütöttem az utolsó írásjelet.
Pokolba a hangsúlyos utolsó mondatokkal, meg a nagy tanulságokkal!
-
32.751
És most kiürítem a fejemet. Azután átnézem újra, de nem hiszem, hogy belepiszkálás után ennél sokkal több lesz.
Reszkess Preyer!
-
32.919
Ez a végleges.
Címmel, szerző nevével, szóközökkel együtt.
Alig két perce küldtem el.
Fellélegezhetek.
Rajtam már semmi nem múlik.
2014. május 30., péntek
2014. május 29., csütörtök
Aludni akarok
Nekem is jókor jutott az eszembe a Preyer. A Majomszármazékkal már határidő előtt két héttel kész voltam. Most meg...
Hiába van eszemben már egy hete, állandóan mennem kellett valahova, későn értem haza, fáradt voltam... Napközben papíron királyul el ötletelgettem, de mire hazaértem, és nekiveselkedtem, minden erőm elfogyott. Az agyam most is tompa.
Holnap kell leadnom az új novellát, és még csak félig van kész.
És egyszerűen nem fog az agyam. Nincs a sztorihoz passzoló zeném. Fáradt vagyok.
Aludni akarok.
Hiába van eszemben már egy hete, állandóan mennem kellett valahova, későn értem haza, fáradt voltam... Napközben papíron királyul el ötletelgettem, de mire hazaértem, és nekiveselkedtem, minden erőm elfogyott. Az agyam most is tompa.
Holnap kell leadnom az új novellát, és még csak félig van kész.
És egyszerűen nem fog az agyam. Nincs a sztorihoz passzoló zeném. Fáradt vagyok.
Aludni akarok.
2014. május 28., szerda
Írtál már ittasan?
Mostanában olyan szép szorgosan írtam a bejegyzéseket...
Pénteken Preyer. Készül a novella. Minden szabad percemet ötleteléssel töltöttem. A kész vázlatpontokból már királyul össze lehet állítani a történetet.
Akaratlanul is sikerült belecsempésznem pár plusz mondanivalót. Még én is meglepődtem. Ennyire szimbolikusan gondolkodnék? Eddig el se tűnt.
Mindenesetre hosszú volt a nap, nem mondtam nemet a két kupica páleszre, amit apám nyomott az orrom alá.
Talán kellett volna.
Nem tudom. (Tabu mondat!!!)
Mondjuk...
Épp mostanában tanácsolta nekem egy három kötetes író, hogy szívjak be, igyak rá, meg vegyek be hozzá pár bogyót, akkor sokkal jobban írnék. A durva, hogy nem viccelt. Nem én vagyok naiv, ő volt az, aki tényleg komolyan gondolta, amit mondott.
Még tavaly olvastam, hogy mi tesz valakit sikeres íróvá. A pia is szerepelt a felsorolásban, szóval lehet benne valami.
Hogy lyukadtam ki ennél a témánál?!
Pénteken Preyer. Készül a novella. Minden szabad percemet ötleteléssel töltöttem. A kész vázlatpontokból már királyul össze lehet állítani a történetet.
Akaratlanul is sikerült belecsempésznem pár plusz mondanivalót. Még én is meglepődtem. Ennyire szimbolikusan gondolkodnék? Eddig el se tűnt.
Mindenesetre hosszú volt a nap, nem mondtam nemet a két kupica páleszre, amit apám nyomott az orrom alá.
Talán kellett volna.
Nem tudom. (Tabu mondat!!!)
Mondjuk...
Épp mostanában tanácsolta nekem egy három kötetes író, hogy szívjak be, igyak rá, meg vegyek be hozzá pár bogyót, akkor sokkal jobban írnék. A durva, hogy nem viccelt. Nem én vagyok naiv, ő volt az, aki tényleg komolyan gondolta, amit mondott.
Még tavaly olvastam, hogy mi tesz valakit sikeres íróvá. A pia is szerepelt a felsorolásban, szóval lehet benne valami.
Hogy lyukadtam ki ennél a témánál?!
2014. május 23., péntek
Szerencsesüti
"Használd ki, hogy ilyen jó formában vagy! Vágj bele mindenbe!"
Ezért már megérte ma kínait venni. Még akkor is, ha napközben nem volt időm megenni, és a sötét moziban kellett elmajszolnom, miközben drága haverom jót röhögött rajtam. Mondjuk tény, vicces látványt nyújthattam a kézzel popcornt zabálók között a kis műanyagvillácskámmal, meg az algasalátámmal.
A szerencsesütimben levő kis cetlire visszatérve...
Most tényleg belevágtam mindenbe. Tekintve, hogy mostanában milyen gyakran frissítettem, tényleg formában vagyok. És tényleg belevágtam mindenbe.
Végig tudom csinálni?
Hát...
A trénerem picsán rúgna, ha nemet mondanék.
Meglátjuk...
2014. május 21., szerda
Jelentés
Összekapartam magam.
A Tizenhárom éj harmadik fejezetét megírtam, átnéztem, feltöltöttem. A mai frissítést meg királyul lekéstem.
A Preyerre írandó novellát is elkezdtem. A cselekmény már tisztult, a címre is vannak ötleteim. Jó lesz ez...
Kár, hogy ilyen fáradt vagyok. Fájt a fejem, bevettem egy fájdalomcsillapítót, szóval most attól is tompább vagyok.
Niki cicám meg itt nyávog mellettem. De jó...
Halvány lila gőzöm sincs, hogy miért álltam neki itt gépelgetni, de jólesik.
Egyre gyakrabban rúg pofán az unalom.
A Tizenhárom éj harmadik fejezetét megírtam, átnéztem, feltöltöttem. A mai frissítést meg királyul lekéstem.
A Preyerre írandó novellát is elkezdtem. A cselekmény már tisztult, a címre is vannak ötleteim. Jó lesz ez...
Kár, hogy ilyen fáradt vagyok. Fájt a fejem, bevettem egy fájdalomcsillapítót, szóval most attól is tompább vagyok.
Niki cicám meg itt nyávog mellettem. De jó...
Halvány lila gőzöm sincs, hogy miért álltam neki itt gépelgetni, de jólesik.
Egyre gyakrabban rúg pofán az unalom.
Kifogásgyár
A Tizenhárom éj harmadik fejezetének nekiültem. Egy oldal már kész. A Preyeren még gondolkodom. Éjszaka eszembe jutott néhány jó mondat a már meglevő ötletemhez, illetve egy klassz kis személyiségjegy a főszereplőnek, ami igazából adta magát, de eddig valahogy mégse gondoltam rá.
Cselekmény az még mindig nincs.
Nehezen ragadok le. Kalandozok mindenfelé. Az se segít a helyzeten, hogy éjfél után feküdtem le, és nem sokkal tizenegy előtt keltem. Sokáig ébredeztem, ami elvette az időt a munkától.
És beindult a kifogásgyár.
Megyek, és fenékbe rúgom magamat.
Cselekmény az még mindig nincs.
Nehezen ragadok le. Kalandozok mindenfelé. Az se segít a helyzeten, hogy éjfél után feküdtem le, és nem sokkal tizenegy előtt keltem. Sokáig ébredeztem, ami elvette az időt a munkától.
És beindult a kifogásgyár.
Megyek, és fenékbe rúgom magamat.
2014. május 20., kedd
Mielőtt még elfelejtem...
Mielőtt még újra elfelejtem. Így azért már kicsit pontosabb.
Eredetileg a "B@### meg! A Preyer!" címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, de elfelejtettem megírni.
Hogy hogyan jutott eszembe, az hosszú történet. A lényeg, hogy elfelejtettem. Anno, amikor az Új Galaxis pályázatára írtam a novellámat, úgy belelkesedtem, hogy azonnal kerestem egy másikat. Az Avana egyesület hirdetett egy érdekes pályázatot. A vicces az, hogy a nyertes írások szintén az Új Galaxis antológiájában fognak megjelenni.
Bár azt nem tudom, hogy ugyan abban-e, mint a Majomszármazékkal a világ ellen.
Mindegy.
Van tíz napom arra, hogy a kigondolt alapötletet kidolgozzam.
Vagy újat találjak ki...
Vááá! Még nem tudom. Még semmit sem tudok.
Az a baj, hogy a már meglevő ötlet tök jó. Gondolatébresztő. Jó megfogalmazással humoros is. Csak hiányzik belőle a cselekmény. Kellene valami pörgős cucc a közepére.
40.000 karakterben! Szóközzel!
A novella még mindig nem az én műfajom.
Mindegy. A Népek őre alapsztoriját is sikerült beletömörítenek két oldalba... Aztán jött még három oldal alapozás... Tíz oldal cselekmény... EZ IS TÖBB LETT 40.000 KARAKTERNÉL!
Szóköz nélkül!
Talán, ha összekeverném az idősíkokat... Jelen -> visszaemlékezés ->jelen...
De így meg lehet, hogy túl kusza lesz.
És még így se tudom, hogy mi legyen pontosan a cselekmény.
És tíz napom van kitalálni.
És nem tudom.
És fáradt vagyok.
És még mindig gépelek.
És két napom van megírni és feltölteni a Tizenhárom éj harmadik fejezetét.
És még jó, hogy péntekig ápolom az intim kapcsolatomat a rézzel. (Félreértések elkerülése végett: B@szom a rezet. Csak azért, mert volt már olyan, aki értetlenül nézett.)
És befejeztem az ésezést.
Szerintem unatkozom.
Szerintem fáj a hátam.
Szerintem elmegyek már aludni.
Preyert meg felírtam.
Eredetileg a "B@### meg! A Preyer!" címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, de elfelejtettem megírni.
Hogy hogyan jutott eszembe, az hosszú történet. A lényeg, hogy elfelejtettem. Anno, amikor az Új Galaxis pályázatára írtam a novellámat, úgy belelkesedtem, hogy azonnal kerestem egy másikat. Az Avana egyesület hirdetett egy érdekes pályázatot. A vicces az, hogy a nyertes írások szintén az Új Galaxis antológiájában fognak megjelenni.
Bár azt nem tudom, hogy ugyan abban-e, mint a Majomszármazékkal a világ ellen.
Mindegy.
Van tíz napom arra, hogy a kigondolt alapötletet kidolgozzam.
Vagy újat találjak ki...
Vááá! Még nem tudom. Még semmit sem tudok.
Az a baj, hogy a már meglevő ötlet tök jó. Gondolatébresztő. Jó megfogalmazással humoros is. Csak hiányzik belőle a cselekmény. Kellene valami pörgős cucc a közepére.
40.000 karakterben! Szóközzel!
A novella még mindig nem az én műfajom.
Mindegy. A Népek őre alapsztoriját is sikerült beletömörítenek két oldalba... Aztán jött még három oldal alapozás... Tíz oldal cselekmény... EZ IS TÖBB LETT 40.000 KARAKTERNÉL!
Szóköz nélkül!
Talán, ha összekeverném az idősíkokat... Jelen -> visszaemlékezés ->jelen...
De így meg lehet, hogy túl kusza lesz.
És még így se tudom, hogy mi legyen pontosan a cselekmény.
És tíz napom van kitalálni.
És nem tudom.
És fáradt vagyok.
És még mindig gépelek.
És két napom van megírni és feltölteni a Tizenhárom éj harmadik fejezetét.
És még jó, hogy péntekig ápolom az intim kapcsolatomat a rézzel. (Félreértések elkerülése végett: B@szom a rezet. Csak azért, mert volt már olyan, aki értetlenül nézett.)
És befejeztem az ésezést.
Szerintem unatkozom.
Szerintem fáj a hátam.
Szerintem elmegyek már aludni.
Preyert meg felírtam.
2014. május 18., vasárnap
Tizenhárom éj
És! Ma reggel felkerült AFS-re is a Tizenhárom éj című kisregényem leges legelső fejezete. Ugyan kritika még nem jött, de a megtekintések száma már harminc fölött jár. Ilyet még a Bástyák sem produkált, pedig azért az is hozott szép eredményeket.
Na, akkor írjunk erről a kis valamiről pár sort. (Mibe, hogy több lesz ez pár sornál?)
Kezdjük ott, hogy nem akartam belevágni. De megtettem.
Nem baj, ezt most rövidre terveztem. Az első olyan sztorim, aminek előre meg tudtam határozni a fejezetszámát. Hála a rövid intervallumnak, a kevés eseménynek és a minimális szereplőgárdának.
Épp most verték a fejembe, hogy a projekteknek, ahhoz, hogy ténylegesen elkészüljenek, időkorlátot kell adni. Előre meg kell határozni, hogy mikorra akarom teljesíteni, milyen ütemben fogok dolgozni, stb. Hasznos tanács, állandóan elcsúsztam minden írásommal, több még be sincs fejezve, mert elfogyott a lendület, meg közben másba fogtam... Itt a megoldás, csak alkalmazni kell. Már csak azért is érdemes meghatározni egy reális, de azért elég közeli határidőt, hogy a hangulat, ami az adott történetet ihlette, még nyomokban megmaradjon az utolsó szó legépelésénél is.
Most kijelentem, a Tizenhárom éj című írásom két-három héten belül el fog készülni. Tudom, laza határidő, de valahol el kell kezdeni. Ha sikerül naponta egy fejezetet produkálnom (Miért ne? Az elsőt s fél nap alatt hoztam össze.), akkor két hét alatt befejezem. Ha egy-két nap kimarad valami miatt (lásd tegnapi), akkor több lesz, mint két hét. Három fölé már nem akarom nyújtani.
Erről ennyit.
Ez a történet kihívás lesz a javából. Nem csak a határidő miatt, hanem mert a szinte már védjegyemmé vált béna humoromat jó mélyre el kell ásnom. Kivételesen tényleg horrort akarok írni, nem pedig szellemességtől csöpögő paródiát.
Hirtelen ennyi. Lépek írni, mert még ma be akarom fejezni a második fejezetet.
Na, akkor írjunk erről a kis valamiről pár sort. (Mibe, hogy több lesz ez pár sornál?)
Kezdjük ott, hogy nem akartam belevágni. De megtettem.
Nem baj, ezt most rövidre terveztem. Az első olyan sztorim, aminek előre meg tudtam határozni a fejezetszámát. Hála a rövid intervallumnak, a kevés eseménynek és a minimális szereplőgárdának.
Épp most verték a fejembe, hogy a projekteknek, ahhoz, hogy ténylegesen elkészüljenek, időkorlátot kell adni. Előre meg kell határozni, hogy mikorra akarom teljesíteni, milyen ütemben fogok dolgozni, stb. Hasznos tanács, állandóan elcsúsztam minden írásommal, több még be sincs fejezve, mert elfogyott a lendület, meg közben másba fogtam... Itt a megoldás, csak alkalmazni kell. Már csak azért is érdemes meghatározni egy reális, de azért elég közeli határidőt, hogy a hangulat, ami az adott történetet ihlette, még nyomokban megmaradjon az utolsó szó legépelésénél is.
Most kijelentem, a Tizenhárom éj című írásom két-három héten belül el fog készülni. Tudom, laza határidő, de valahol el kell kezdeni. Ha sikerül naponta egy fejezetet produkálnom (Miért ne? Az elsőt s fél nap alatt hoztam össze.), akkor két hét alatt befejezem. Ha egy-két nap kimarad valami miatt (lásd tegnapi), akkor több lesz, mint két hét. Három fölé már nem akarom nyújtani.
Erről ennyit.
Ez a történet kihívás lesz a javából. Nem csak a határidő miatt, hanem mert a szinte már védjegyemmé vált béna humoromat jó mélyre el kell ásnom. Kivételesen tényleg horrort akarok írni, nem pedig szellemességtől csöpögő paródiát.
Hirtelen ennyi. Lépek írni, mert még ma be akarom fejezni a második fejezetet.
2014. május 17., szombat
Gondolatok kávé előtt
Szeretem a frissen feltöltött történetet körülvevő izgalmat.
Amiatt már régen nem aggódom, hogy nem engedik fel. Szerencsére elég jó a helyesírásom, csak néha vétek, akkor is inkább figyelmetlenségből.
Olyan jó, hogy végre működik a laptopom. Az asztali gépen valahogy nem tudtam ilyen gyorsan gépelni. Zavart, hogy kint kellett ülnöm a ház közepén, állandóan járkáltak körülöttem. Jobban szeretem a laptopom kicsi, tömörített, halkan kopogó billentyűzetét, mint azt az ormótlan valamit odakint. Ráadásul a szobámban azért mégiscsak magam lehetek. Sokkal inger dúsabb környezet, hamarabb jönnek az ötletek.
Egy rendszer sem képes nála bonyolultabb rendszert létrehozni. Ebből következik, hogy minél bonyolultabb egy rendszer, annál bonyolultabb rendszer létrehozására képes (ami persze még mindig egyszerűbb saját magánál). A világ legbonyolultabb rendszere a káosz, mert nincsenek szabályai; vagyis bármi születhet belőle.
Ezek után ne tessék leszólni a szobám állapotát! Nagyon is termékeny környezet!
Elfelejtettem, hogy eredetileg mit akartam írni.
Kerítek egy kávét.
Amiatt már régen nem aggódom, hogy nem engedik fel. Szerencsére elég jó a helyesírásom, csak néha vétek, akkor is inkább figyelmetlenségből.
Olyan jó, hogy végre működik a laptopom. Az asztali gépen valahogy nem tudtam ilyen gyorsan gépelni. Zavart, hogy kint kellett ülnöm a ház közepén, állandóan járkáltak körülöttem. Jobban szeretem a laptopom kicsi, tömörített, halkan kopogó billentyűzetét, mint azt az ormótlan valamit odakint. Ráadásul a szobámban azért mégiscsak magam lehetek. Sokkal inger dúsabb környezet, hamarabb jönnek az ötletek.
Egy rendszer sem képes nála bonyolultabb rendszert létrehozni. Ebből következik, hogy minél bonyolultabb egy rendszer, annál bonyolultabb rendszer létrehozására képes (ami persze még mindig egyszerűbb saját magánál). A világ legbonyolultabb rendszere a káosz, mert nincsenek szabályai; vagyis bármi születhet belőle.
Ezek után ne tessék leszólni a szobám állapotát! Nagyon is termékeny környezet!
Elfelejtettem, hogy eredetileg mit akartam írni.
Kerítek egy kávét.
2014. május 11., vasárnap
Retkes klavi
Írni próbálok. Egy rövid (mármint hozzám képest) történeten dolgozom. Az első, aminél előre meghatároztam a fejezetszámot. A baj csak az, hogy kínszenvedés legépelni.
Állítólag a gépünk azért nem működött, mert a zárlatos billentyűzetünk folyton lecsapta. Lehet benne valami, ugyanis a kölcsön klavival még egyszer sem rendetlenkedett.
Ez a billentyűzet viszont katasztrófa. Írni próbálok, de ez a retkes (nem káromkodás, tényleg mocskos) billentyűzet a rárakodott kosztól nehézkesen nyomódik. Amúgy is gyakran hagyok ki betűket, de így, hogy kétszeres erővel kell rávágnom a billentyűkre, duplán megnehezíti a dolgomat. Sürgősen szereznem kell egy másikat.
Állítólag a gépünk azért nem működött, mert a zárlatos billentyűzetünk folyton lecsapta. Lehet benne valami, ugyanis a kölcsön klavival még egyszer sem rendetlenkedett.
Ez a billentyűzet viszont katasztrófa. Írni próbálok, de ez a retkes (nem káromkodás, tényleg mocskos) billentyűzet a rárakodott kosztól nehézkesen nyomódik. Amúgy is gyakran hagyok ki betűket, de így, hogy kétszeres erővel kell rávágnom a billentyűkre, duplán megnehezíti a dolgomat. Sürgősen szereznem kell egy másikat.
2014. május 9., péntek
Kényszerszünet után
Ezer bocsánat a túl hosszú kimaradásért, de ha nem működik a gép, az egy elég ciki helyzet. Fura, de különösebben nem hiányzott. Olvashattam, még festettem is, újra felfedeztem a tévét... Álltam, mint befőtt az üvegben.
Na! Akkor!
Még mindig a Dukay családnál tartok. Piszkosul hosszú, és bár bőven elég szabadidőt áldozhattam rá, egyszerűen nem jutottam a végére. Az első köteten túl vagyok, a második nagy részén is, de még ott a harmadik.
Bevallom, sokat tanultam belőle az ezernyolcszázas évekről, meg a kilencszázas évek elejéről, és ez kifejezetten tetszett (alkalmas pillanatokban fitogtattam is megszerzett történelmi ismereteimet), de az a sok felesleges leírás!
Fárasztó.
Az első kötet még pörgött, mert száz évet írt le ötszáz oldalban, de a második alig harminc-negyven évet akar a pofámba tolni közel EZER oldalban!
Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy csak fut a szemem a sorokon, oldalakat rágtam végig úgy, hogy nem is emlékeztem rájuk, és még így se maradtam le semmiről.
Erről egyelőre ennyit. Tekintve, hogy mennyi van még hátra belőle, és hogy már gép is van, szóval csökken az olvasásra szánható idő, meg egyebek, sokszor fogok még erről a regényről rizsázni. Azokra az alkalmakra is kell hagyni valamit. Elegetek is lesz belőle.
Más.
Tegnap húsz ember előtt fel kellett olvasnom azt a novellát, amit év elején arra a bizonyos pályázatra írtam. Kezem lábam remegett, úgy izzadtam, mint egy ló. Az idegességem látványosan párolgott el, ahogy belelendültem: felszáradt az arcom.
Nagyjából négy oldalt sikerült felolvasnom, a maradék hétre nem maradt idő, de megfenyegettek, hogy bepótoljuk egy következő alkalommal. Valószínűleg arról is fogok írni. Kíváncsi vagyok, hogy akkor hogyan fogok reagálni.
A legjobb az egészben az volt, amikor szünetben ketten is nyílegyenesen jöttek oda hozzám, és elkezdtünk könyvekről beszélgetni. Azt az érzést nem tudom leírni. Csináltam valamit, ami érdekelte őket, és beszélgettünk róla.
Túlságosan is hozzászoktam, hogy a környezetemet nem érdekli az, amit csinálok. Ez most olyan furcsán kellemes volt.
A másik érdekes dolog, ami még így hirtelen eszembe jutott:
Valamikor feltettem netre az egyik írásgyakorlatomat. Csak úgy. Se eleje, se vége, se célja, se különösebb értelme. Egy random jelenet a semmiben lógva.
A hétre kölcsön kaptam egy okostelefont. Felszaladtam a netre, hogy körbenézzek, mi újság a nagy világban.
Ez a random kis szösszenet nem kiemelt lett?!
Első reakcióm:
WTF?! EZ?! MIH?!
És ez a valami kajak ott fog lógni a főoldalon az emberek pofájában.
Örülök, mert tök jó, de igazságtalannak érzem. Olyan, mintha Valamelyik nagy festő (képzeljetek ide bármilyen nevet) unalmában összefirkálta volna egy kezébe akadó szórólap sarkát, heccből megmutatta volna pár embernek, azok meg bekeretezve kiállították volna.
Sok írás van még fent, ami jobban megérdemelte volna, mert az alkotó szívét, lelkét beletette, és reménykedik, hogy kap valami tök jó visszajelzést.
Fura.
Mindegy.
Már megint nem akartam ennyit írni.
Na! Akkor!
Még mindig a Dukay családnál tartok. Piszkosul hosszú, és bár bőven elég szabadidőt áldozhattam rá, egyszerűen nem jutottam a végére. Az első köteten túl vagyok, a második nagy részén is, de még ott a harmadik.
Bevallom, sokat tanultam belőle az ezernyolcszázas évekről, meg a kilencszázas évek elejéről, és ez kifejezetten tetszett (alkalmas pillanatokban fitogtattam is megszerzett történelmi ismereteimet), de az a sok felesleges leírás!
Fárasztó.
Az első kötet még pörgött, mert száz évet írt le ötszáz oldalban, de a második alig harminc-negyven évet akar a pofámba tolni közel EZER oldalban!
Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy csak fut a szemem a sorokon, oldalakat rágtam végig úgy, hogy nem is emlékeztem rájuk, és még így se maradtam le semmiről.
Erről egyelőre ennyit. Tekintve, hogy mennyi van még hátra belőle, és hogy már gép is van, szóval csökken az olvasásra szánható idő, meg egyebek, sokszor fogok még erről a regényről rizsázni. Azokra az alkalmakra is kell hagyni valamit. Elegetek is lesz belőle.
Más.
Tegnap húsz ember előtt fel kellett olvasnom azt a novellát, amit év elején arra a bizonyos pályázatra írtam. Kezem lábam remegett, úgy izzadtam, mint egy ló. Az idegességem látványosan párolgott el, ahogy belelendültem: felszáradt az arcom.
Nagyjából négy oldalt sikerült felolvasnom, a maradék hétre nem maradt idő, de megfenyegettek, hogy bepótoljuk egy következő alkalommal. Valószínűleg arról is fogok írni. Kíváncsi vagyok, hogy akkor hogyan fogok reagálni.
A legjobb az egészben az volt, amikor szünetben ketten is nyílegyenesen jöttek oda hozzám, és elkezdtünk könyvekről beszélgetni. Azt az érzést nem tudom leírni. Csináltam valamit, ami érdekelte őket, és beszélgettünk róla.
Túlságosan is hozzászoktam, hogy a környezetemet nem érdekli az, amit csinálok. Ez most olyan furcsán kellemes volt.
A másik érdekes dolog, ami még így hirtelen eszembe jutott:
Valamikor feltettem netre az egyik írásgyakorlatomat. Csak úgy. Se eleje, se vége, se célja, se különösebb értelme. Egy random jelenet a semmiben lógva.
A hétre kölcsön kaptam egy okostelefont. Felszaladtam a netre, hogy körbenézzek, mi újság a nagy világban.
Ez a random kis szösszenet nem kiemelt lett?!
Első reakcióm:
WTF?! EZ?! MIH?!
És ez a valami kajak ott fog lógni a főoldalon az emberek pofájában.
Örülök, mert tök jó, de igazságtalannak érzem. Olyan, mintha Valamelyik nagy festő (képzeljetek ide bármilyen nevet) unalmában összefirkálta volna egy kezébe akadó szórólap sarkát, heccből megmutatta volna pár embernek, azok meg bekeretezve kiállították volna.
Sok írás van még fent, ami jobban megérdemelte volna, mert az alkotó szívét, lelkét beletette, és reménykedik, hogy kap valami tök jó visszajelzést.
Fura.
Mindegy.
Már megint nem akartam ennyit írni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)