Örülök, hogy létezik ez a blog. A nosztalgia szó, úgy érzem, gyenge az érzéseim leírására. Fura belegondolni, hogy ma hol tartanék az életben, ha folyamatosan foglalkoztam volna az írással.
Az elmúlt években az életemnek más területei változtak. Egyedül a laptopom maradt ugyan az, ő is rendesen köhög már. Új hely, új élet. Az elmúlt két évben jóformán másokért éltem, én valahol elvesztem a munkában, és az új emberekkel való élethez adaptálódásban, csalódásokban, régi "barátok" szelektálásában. Rendesen bele is betegedtem. Szó szerint. A testünk jelez, ha rossz életet élünk. Időbe telt, mire hallgatni mertem rá.
Most a nyakamba szakadt a szabadság. Csak én vagyok és a gép. Tisztábban, mint valaha. Itt a lehetőség, hogy újra írjak, és elérjem azt a célt, amiért ezen a blogon annyit nyafogtam.
De elfelejtettem, hogy kell.
Hogy csináltam régen?
Azért fogtam bele ebbe a bejegyzésbe, hátha sikerül felidézni. Elkap a lendület, és kipörög az ujjamból egy regény.
Már egy kis novella is király lenne.
Kezdetnek ez a kis pötyögés is megteszi...
