Happy Halloween!

Rég jártam már erre...

A Halloween a kedvenc ünnepem függetlenül attól, hogy nálunk ez hivatalosan nem is ünnep. Majd talán egyszer.

A töklámpásom mindenesetre nagyon csini lett,  és annyi mécsest vásároltam hozzá, hogy addig gyönyörködhetek benne, amíg teljesen össze nem fonnyad.

Épp most küldtem el a Halloween novellapályázatra a novellámat. Szerényen megveregetem a vállamat, ugyanis most nem az utolsó pillanatban csaptam össze. Ma már csak néhány bekezdés hiányzott, amiket kényelmesen, koffeintúladagolás nélkül, sajtszószos tortillát majszolgatva legépeltem.

Lassan viszont jó lesz összekaparnom magam, mert az idei legnagyobb projektemre már csak két hónapom maradt.

Még hat éj...

Hajaj...

Nem megy, most nem jut eszembe jó cím

Mostanában nem sok bejegyzést írtam, pedig lenne miről. Újabb novellaíró pályázatok jöttek velem szembe. Az Asimov gyűjtemény első kötetét is befejeztem. A bejegyzést már elkezdtem írni róla, de még nem jutottam a végére.

Belekezdtem William Dietrich A dakotakód című könyvébe. Illetve, lassan már a felénél tartok. A véleményem erről a könyvről képlékeny. Az eleje nem fogott meg, de azután az író bedobta a germán mitológiát.

A gyengém!

Majd...


----------------

Tizenhárom éj

Bevallom, a héten idő hiányában nem nagyon ültem neki. Holnap se érek rá, viszont a jövő hetem jól fog alakulni. Extra hosszú hétvégém lesz, szóval nem kell aggódni.

Újra fogom olvasni a kész fejezeteket, illetve készítek egy időbeosztást. Határidőkkel valahogy jobban halad a munka.

Ajánló: Zsoldos Péter - A feladat

Kislánykoromban akadtam rá Zsoldos Péter A feladat című könyvére. Kedvenc nagybácsim adta a kezembe, mondván, ha szeretem a sci-fi történeteket, akkor ezt imádni fogom.

Nem tévedett.

A történet gyorsan kezdődik, amolyan in medias rest stílusban. A felfedező hajón megtörtént a katasztrófa, a legénység nagy része meghalt. Egy kutató maradt életben, Gill, de ő se sokáig. Utolsó óráiban is A feladatot tartotta szem előtt, hogy a haláluk ne legyen hiábavaló.

Gill a halál gondolatával küzdve maradék erejét arra áldozza, hogy az elméjét hallhatatlanná téve egy szép napon, a távoli jövőben, ha a körülmények úgy adódnak, befejezhesse A feladatot.

Gill reményei évszázadokkal később válnak csak be. Az idegen bolygó őslakói ugyanis túlságosan féltek ahhoz, hogy a nagy valami – a kutatóhajó – közelébe menjenek. Egy nap azonban, az ősemberek szintjén levő csoport leggyengébb tagja, Umu egy dominánsabb társa elől menekülve a hajó közelébe keveredik.

Gill Umu testében éled újjá. Fejében nem jár más, mint az eredeti Gill utolsó gondolata, A feladat, amit bármi áron végre kell hajtania.

Megférhet-e két elme egyetlen testben? Pláne, ha olyan eltérőek, mint Gill, a modern ember, és Umu, az ösztönös ősember.

Létrehozhatunk-e egy új személyiséget egy idegen testben, a saját elménk koordinálásával?

Újjáéleszthető-e egy egész csapat úgy, hogy csak az egyikük elméje él még?

Jobb-e, ha érzelmeket, személyiséget nem adunk tovább, csak tudást és A feladat végrehajtása iránti megszállottságot?

A tudatmásolás útján létrejövő szereplőgárdának nem csak az eléjük kerülő nehézségekkel, de egymással is meg kell küzdeniük, és bizony nem mindenki éri meg az utolsó mondatot.

A könyv olvasásával izgalmas, érdekfeszítő kalandok veszik kezdetüket, amik egyben mélyen elgondolkodtatják az olvasót.

Eddigi életem során kevés XX. századi könyvet soroltam a letehetetlen kategóriába. Pláne ilyen távlatból. A feladat című könyvet a tíz évvel ezelőtti első kézbevétel óta már többször is elolvastam, és még mindig élvezem.

Életem egyik legmeghatározóbb könyvélményének tartom, mert ez a történet hívta fel a figyelmemet a mély tartalmak és az utolsó mondat fontosságára.

 A könyv a bejegyzés írásának idején két példányban is fellelhető az antikvárium.hu oldalán.

Az egyik egy '76-os kiadás, a másik pedig egy '87-es.

Az utóbbi egy példánya áll az éjjeliszekrényemen, mert addig agyaltam rajta, hogy újra megkívántam.