Ezen akad meg az ember szeme legelőször. Tény, hogy Asimov bácsi se egy mai csirke, de... Ennyire gyorsan azért nem fejlődtünk. Fura ma azt olvasni, hogy durván húsz évvel ezelőtt már a Holdon éltünk, és robotkutyát tartottunk... (Hopp! Előre szaladtam.)
Bevallom, ezt a novellát egyszer már olvastam.
A kezdés sejtelmes. Valami érkezett a Holra, ami nagyon különleges, mert ilyet még senki nem hozott, vagy hozatott a gyerekének.
A végkifejlet tudatában: Miért?
Az elnevezések viccesek. Tény, hogy fordítások, de gondolom, nagyjából az eredetiek is hasonlóak lehettek, csak máshogy hangoztak.
- Hol a gyerek?
- Kinn van Robopóval a kráternél.
Csak szerintem csengett ez furán? A Robopó névről nekem valami robotizált Rudi bácsi jutott az eszembe. (Aki emlékszik még az Árvácska című kötelezőre, az tudja, miről beszélek.)
Aztán meg ott van az az elnevezés, hogy Holdszülött. Tudom, hogy mit akar jelenteni, de első hallásra a holdkóros és a torzszülött összevonásának tűnik, nem pedig a bennszülött holdi verziójának.
Sok a "volt"...
Földszülött, Holdváros, Robopó...
Az elnevezések az én fülemnek zavaróak, és nem tűnnek túl fantáziadósnak. Robopó -> robot kopó. Miért nem mindjárt Foltos, vagy Krómos, vagy mit tudom én!
Ettől eltekintve egy érdekes kis történet, bár sok benne a logikai baki. Vagy szimplán a felnőttek ostobák. Ezt még nem döntöttem el.
Megérkezett a Holdra az első kutya egy skót terrier személyében. Hogy miért éppen terrier, azt nem tudom. A terrierekkel kapcsolatba... (Magánvélemény, nem ide tartozik.)
Apuka, mintha a szent Grált adná át a fiának, vigyorogva újságolja a hírt sablonnevű fiacskájának, aki nem éppen úgy reagál, ahogyan azt az apuka elképzelte.
Ejj, azok a generációs ütközések!
Apuka még emlékszik a régi szép földi időkre, amikor valódi kutyák terrorizálták a postásokat. Nála az a normális, ha az ember élő kutyát tart, és büszke magára, amiért ezt sikerült összehoznia a Holdon is.
Jimmy (nem Zámbó) a Holdon született, világ életében csak robot kutyával találkozott. Robopóval nőtt fel, aki imitált érzelmeivel belopta magát a szívébe. A gyerekek amúgy is szeretnek személyiséggel felruházni tárgyakat, ha az ominózus tárgy ráadásul élőként viselkedik, ott a dolog kicsit összetettebb. Nehéz beleverni a fejébe, hogy kedvenc kutyusa nem szereti, csak úgy tesz, mintha szeretné.
A szülő okos, a szülő dönt, a valódi kutya jobb, mint a kópia, kutyus jön, robot megy.
Ha nekem valaki gyerekkoromban azt mondja, a Pongó nevű plüsskutyám megy, mert csak, ott kapok sírógörcsöt.
Jimmy se érti a dolgot. Szereti Robopót, nem kell neki valódi kutya.
Nagyon jó érveket hoz fel, nem is értem, hogy miért kell erőltetni a terriert. (Pont egy terriert!)
Azon kívül én magam is tudok érveket állítani a kölyök akarata mellé, és itt jön az a dolog, amiről nem tudom eldönteni, hogy logikai baki, vagy Asimov bácsi a szülők indokolatlan, ostoba konzervativizmusára akart rávilágítani.
A holdséták veszélyesek. Ráadásul a gyerek nem ért a szóból, akkor is körbe sétál a kráter peremért, pont azért, mert a szülő megtiltotta. Senki sincs vele, nem szólnak rá, nem tartják vissza. Menjél, fiam, pusztulj meg! Egyedül Robopót vitte magával, aki leadhat egy vészjelzést, ha baj van. A kölyök önveszélyes, de legalább vigyáz rá valami. És ezt a valamit akarják lecserélni egy élő valamire, amire ráadásul szkafandert kell adni (kutyaszkafander, amikor már egy esőköpenytől is képesek falra mászni - többet se öltöztetem be szerencsétlen Vizsont), és még csak szólni se tud, ha gáz van, mert azzal problémázik, hogy hogyan pisilje oldalba a sziklákat szkafanderen keresztül.
Apuka halálra akarja ítélni a fiát? Miért nem vág inkább kést a hátába? Az olcsóbb.
De a szülő okos. Mert azok a régi jó dolgok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése