Mintha éledne a billentyűzetkoptató kedvem. Pötyögtem pár bekezdést a nyolcadik éjhez, bár nem egyszer megtéptem a hajamat. Vázlatolás közben sok jó ötletem támadt, amiket ma már fáradt vagyok kidolgozni.
Az a baj ezekkel a pillanatnyi lendületekkel, hogy alszom rájuk egyet, és eltűnnek.
Mintha a manóim azt mondanák, "Na, jó, dolgozzunk!". Belefognánk a melóba, kezdenének már belendülni, de én közben elfáradok. Lefekszem, ők meg megsértődnek, és másnap reggel fityiszt mutatnak.
Bakker, hat fejezetet egy hét alatt meg lehet írni! Nem értem, mit vacakolok én ezzel ennyit.
Mindegy.
Talán csak elegem lett a tehetetlen Hope-ból, aki csak tűr, és nyafog, de nem tesz semmit. A sok, sok, sok, túl sok gyötrődés közepette nem történik se vele, se körülötte semmi.
Szerencsére most jön valamiféle változás. Ezt a pontot nagyon nehéz összehozni. Talán pont ezért torpantam meg pont itt.
Régen azt hittem, hogy sok szereplővel nagy színtéren nehéz dolgozni, hét fejezettel a hátam mögött kijelenthetem, hogy kevés szereplővel kis színtéren még nehezebb.
Még 45 napom van arra, hogy elkészüljek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése