Ma végre befejeztem, és feltöltöttem a hetedik éjt.
(Tekintve, hogy hányszor olvastam át, lehet, vissza is kapom)
A hírem ezzel a történettel kapcsolatban, amit asszem, már beharangoztam, hogy több fejezetet nem fogok feltölteni.
Ebben az évben elszántan kerestem a kihívásokat, és szerencsére többet is találtam. Most az Aranymosás pályázata került terítékre. Szeretném ezt a történetet benevezni, aztán lesz, ami lesz.
Ha kiadják, én sikongatni fogok, ti pedig hagyományos formában vehetitek majd a kezetekbe a történetet. Ha nem, akkor jövőre feltöltöm fejezetenként az egészet.
Senki nem veszt semmit, és legalább megpróbáltam.
Izgulok!
Már csak a szorgalmamat figyelembe véve is bajok lesznek. Sajnos megtapasztalhattátok, hogy milyen szellősen írok néha.
Ez ügyben kérnék némi segítséget.
Szükségem lenne 4-5 tesztolvasóra, akik részen a fejezeteket, meg úgy általában a történetet részletesen értékelnék nekem, illetve, ha ellustulnék, keményen hátsón billentenek.
Köszönök mindenkitől mindent! Sajnálom, hogy a történet végére most már nem csak heteket, de hónapokat kell majd várni, de ki ne szeretné az írását egyszer a kezében tartani?
Szia!
VálaszTörlésÉn szeretnék jelentkezni tesztolvasónak mindenképpen! :)
Az email címem: ancsi666@gmail.com
Tőlem számíthatsz aztán átnézésre, és kemény seggberúgásokra is, az biztos, ha ellustulsz ;)
Szia!
TörlésSzámítottam ám rád! ;) A nyolcadik éjből már van több, mint fél oldalam, ami egyelőre nem rossz. Az eddigi fejezeteket is átküldjem, vagy majd csak a nyolcadikat, amikor kész lesz?
Szia! Igen, küldheted nyugodtan a 8-ast, a többit csak akkor, ha változtattál rajta valamit ahhoz képest, ami fent van az Imagine-nen :))
TörlésJa, és még az első fejezethez szóló kritikámban szóltam tudod valamiről, a volt-okkal kapcsolatban, na megtaláltam hozzá a dokumentumot, és ha még nincs kész minden fejezet, meg persze a te átnézésedhez is átküldeném, csak adj egy email címet :))
TörlésA nyolcast még most írom. Először szeretném letudni a maradék hat fejezetet, azután jön csak az átírás. Az e-mail címem: sheppy05@gmail.com :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésMivel nagy álmom, hogy egyszer egy kiadónál dolgozzak, így én is szívesen jelentkeznék tesztolvasónak! :) Az e-mail címem: miraichan12@gmail.com
Szia!
TörlésAkkor meglesz az első munkád. :) Köszönöm, hogy jelentkeztél. A meglevő fejezeteket is átküldjem, és azokról is írsz nekem valamit, vagy majd csak a nyolcadiktól?
Szia! Átküldheted, hogy meglegyen egészben és néha vissza tudjak keresni/olvasni benne, de szerintem ezekhez nem írok fejezetenként külön, maximum egy összefoglalót, vagy ha van valami észrevételem. :)
Törlés