Csöpögök, mint a vizes szivacs

Arra ébredtem, hogy kiürült a ház. Amíg a többiek megrohamozták a bevásárlóközpontokat, én itthon tébláboltam az üres házban. Fogat mostam, megmelegítettem a maradék kávét, azután leültem egy füzettel a konyhaasztalhoz, hogy az ébredés közben eszembe jutó jeleneteket leírjam.

Év elején írtam egy novellát az Új Galaxis pályázatára. Akik régebb óta követnek, vagy visszaolvastak jó néhány bejegyzést, azok tudják, hogy a Majomszármazékkal a világ ellen című írásom harminckettőből harmadik lett. Az antológia előkészületei, amiben megjelentetik majd, sajnos csúsznak, de ami késik, nem múlik.

Nem tudom, hogy említettem-e már, de az a történet egy már közel tíz éves sorozat első története. A második részhez álmodtam meg most három jelenetet. Tegnap még azon agyaltam, hogy mivel ez egy amolyan háttérprojekt, talán soha nem lesz több egyetlen novellánál, de ma már úgy látom, hogy mégiscsak lesz folytatása.

Közben végiggondoltam, mi mindent csináltam eddig, milyen utat jártam be. Félek, hogy ábrándozó kis senki leszek, aki a saját képzeletében tehetséges író, a valóságban csak egy asztalfiók írkász, aki tévedésben fogja leélni az életét hat macskával, meg egy vén vizslabival.

Elég szerencsétlenül tévelyegtem minden irányban. Folyton azt sulykolták a fejembe, hogy pénzt tanuljak meg keresni. Bármit csinálhatok, csak sokat keressek vele. Egyik szakmásból verődtem a másikba, de egyikben sem tudtam magam elképzelni.

Életem legjobb döntése volt, amikor figyelmen kívül hagyva a jobb kereseti lehetőséget, elvállaltam azt a munkát, amit most is végzek. A sok szabadidő mellett részt vettem egy tréningen, ahol sikerült megdobni az önbizalmamat.

Kb húsz ember előtt kellett felolvasnom a nyertes novellámat, de erről, azt hiszem, már írtam. Megdöbbentem, és meghatódtam, amikor láttam, hogy többeket is érdekelt a dolog.

A tréner egy héttel később megállított az ajtóban, és megkérdezte, hogy a hétvégén is írtam-e.

Ritkán vállaltam fel szemtől szembe, hogy én ilyesmivel is foglalkozom. Nem hittem, hogy ez bárkit is érdekelne. A neten úgy is csak azok bukkannak rá a történetre, akik érdeklődnek az ilyesmi iránt, élesben viszont már más a közönség.

Akkor fogtam bele a Tizenhárom éj című történetbe, így büszkén húztam ki magam: "Igen, a hétvégén is alkottam!"

A mentorom a héten megkérdezte, hogy mi az, amivel igazán szeretnék foglalkozni függetlenül atól, hogy ténylegesen meg lehet-e élni belőle.

Egyetlen dolog kísérte végig az életemet úgy, hogy észre se vettem. Mindig arra koncentráltam, hogy olyan szakmám legyen, ami nem száműz a híd alá. Készültem már fizikusnak, újságírónak, habilitációs kutyakiképzőnek... Az utóbbit nyögtem ki bizonytalanul, mert tekintve, hogy épp egy egyesületet akarunk létrehozni, ez biztosnak tűnt.

A mentorom leintett.

"Ne azt mondd, ami kilátásban van, hanem azt, amivel tényleg szívesen foglalkoznál!"

Kinyögtem, hogy írni szeretnék. Ha padlóra kerültem, ebbe kapaszkodtam. A pozitív visszajelzések mindig mosolyt csaltak az arcomra. Ezen a területen még nem ért csalódás, sőt! Csak ma kétszer hatódtam meg, amikor felnéztem az oldalakra, amikre a történeteimet töltögetem.

Ha nagyon modorosan akarom kifejezni magam: a tanult szakmák elvárásainak tengerében megfulladtam volna, ha az írás mentőövként nem tart fenn a felszínen.

Valószínűleg túl sokat hallgattam a fent belinkelt zenét. Ilyenkor csöpögök, mint a vizes szivacs.

Arra gondoltam, holnap nem megyek el a többiekkel a nagymamámhoz. Éves búcsú, összegyűlik a család anyai ága, hogy szembesítsen azzal, hogy nem feleltem meg az elvárásaiknak. Helyette itthon maradok, hogy a saját elvárásaimnak eleget tegyek, és írjak, vagy legalább egy vázlatot összedobjak a hatodik fejezethez.

Ideje, hogy tudatosan is foglalkozzak az írással, ne csak háttérprogramként fusson, ami csak akkor kerül előtérbe, ha menekülni akarok a valódi világ elől.

Ha nekem tetszik, amit csinálok, akkor biztos akad még a világban olyan elvetemült egyén, akinek szintén bejön. Talán több is. Talán egy nap meglepetés ér, és a kezdeti szkepticizmusomat félresöpri az első saját kötetem.

Ki tudja...

Sutyi és Őrző már aratott az Új Galaxis pályázatán, és kaptak pár oldalt a huszonkettedik kiadásban.