Álom

Álomtól kótyagos a fejem. Az éjszakai gondolataim lehetnek a ludasok. Egy új történet kezdett el körvonalazódni a fejemben, amit sajnos félre kell majd tennem. A történet utolsó mondatait leírtam. Álltam már fel sírva a gépem mellől írás után, de úgy még nem, hogy az adott történetet valójában még el sem kezdtem megírni.

Maxra járatott fantáziával feküdtem le aludni, aminek néhány túlságosan valószerű álom lett az eredménye. Biztos álmodtatok már ilyet. Amikor a bőrötökön éreztétek a többi szereplő minden érintését, a szituációt átlengő hangulatot, és olyan letaglózva ébredtetek ebből az álomból, mintha kitéptek volna belőletek egy darabot.

Akaratlanul is ezt a darabot keresem minden sarokban, pedig tudom, hogy nem létezik.

Érzem, hogy éhes vagyok, de nem tudok enni.

Nem tudok magammal mit kezdeni.

Igyekszem összeszedni magam, mert írnom kell. Ma ismét számon kérték rajtam az elmaradt fejezeteket. Örülök neki, mert ez visszahozott a valóságba. Többé-kevésbé...

Megnyitottam a negyedik fejezet dokumentumát, de szinte nem is láttam a már kész sorokat. Csak ültem, és bámultam. Kisebb szívrohamot kaptam, amikor anyám beszólt, hogy teregessek ki. Fél percre rá meg kellett kérdeznem, hogy mit is kért tőlem, mert nem jutott az eszembe. Vagy inkább eleve fel se fogtam, hogy mit mondott.

Megtettem, amit kért, de még ez sem térített magamhoz. Csak félig voltam jelen a tűző napon, mintha a testem külön létezett volna tőlem, önállóan cselekedett volna, amíg én a nem létező darabkát kerestem, amit még most is hiányolok magamból.

Feldobtam egy kávét, hátha az majd segít.