Na! Akkor!
Még mindig a Dukay családnál tartok. Piszkosul hosszú, és bár bőven elég szabadidőt áldozhattam rá, egyszerűen nem jutottam a végére. Az első köteten túl vagyok, a második nagy részén is, de még ott a harmadik.
Bevallom, sokat tanultam belőle az ezernyolcszázas évekről, meg a kilencszázas évek elejéről, és ez kifejezetten tetszett (alkalmas pillanatokban fitogtattam is megszerzett történelmi ismereteimet), de az a sok felesleges leírás!
Fárasztó.
Az első kötet még pörgött, mert száz évet írt le ötszáz oldalban, de a második alig harminc-negyven évet akar a pofámba tolni közel EZER oldalban!
Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy csak fut a szemem a sorokon, oldalakat rágtam végig úgy, hogy nem is emlékeztem rájuk, és még így se maradtam le semmiről.
Erről egyelőre ennyit. Tekintve, hogy mennyi van még hátra belőle, és hogy már gép is van, szóval csökken az olvasásra szánható idő, meg egyebek, sokszor fogok még erről a regényről rizsázni. Azokra az alkalmakra is kell hagyni valamit. Elegetek is lesz belőle.
Más.
Tegnap húsz ember előtt fel kellett olvasnom azt a novellát, amit év elején arra a bizonyos pályázatra írtam. Kezem lábam remegett, úgy izzadtam, mint egy ló. Az idegességem látványosan párolgott el, ahogy belelendültem: felszáradt az arcom.
Nagyjából négy oldalt sikerült felolvasnom, a maradék hétre nem maradt idő, de megfenyegettek, hogy bepótoljuk egy következő alkalommal. Valószínűleg arról is fogok írni. Kíváncsi vagyok, hogy akkor hogyan fogok reagálni.
A legjobb az egészben az volt, amikor szünetben ketten is nyílegyenesen jöttek oda hozzám, és elkezdtünk könyvekről beszélgetni. Azt az érzést nem tudom leírni. Csináltam valamit, ami érdekelte őket, és beszélgettünk róla.
Túlságosan is hozzászoktam, hogy a környezetemet nem érdekli az, amit csinálok. Ez most olyan furcsán kellemes volt.
A másik érdekes dolog, ami még így hirtelen eszembe jutott:
Valamikor feltettem netre az egyik írásgyakorlatomat. Csak úgy. Se eleje, se vége, se célja, se különösebb értelme. Egy random jelenet a semmiben lógva.
A hétre kölcsön kaptam egy okostelefont. Felszaladtam a netre, hogy körbenézzek, mi újság a nagy világban.
Ez a random kis szösszenet nem kiemelt lett?!
Első reakcióm:
WTF?! EZ?! MIH?!
És ez a valami kajak ott fog lógni a főoldalon az emberek pofájában.
Örülök, mert tök jó, de igazságtalannak érzem. Olyan, mintha Valamelyik nagy festő (képzeljetek ide bármilyen nevet) unalmában összefirkálta volna egy kezébe akadó szórólap sarkát, heccből megmutatta volna pár embernek, azok meg bekeretezve kiállították volna.
Sok írás van még fent, ami jobban megérdemelte volna, mert az alkotó szívét, lelkét beletette, és reménykedik, hogy kap valami tök jó visszajelzést.
Fura.
Mindegy.
Már megint nem akartam ennyit írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése