Még mindig nem kéne nézegetnem az Aranymosást. Oké, csak egyszer néztem fel, de akkor is. Folyton kételyeket ébreszt bennem. Mintha cápák keringenének a komment szekció környékén, akik arra várnak, hogy szétcincálják a sztori első fejezetét, tekintet nélkül arra, hogy a történet nem egy fejezetből áll.
A hajamat tépem néhány "hozzáértő" mondatán. Olyan, mintha mindenki tudná, hogyan lehet jobban írni, de arról már fogalmuk sincs, hogy hogyan kell jól írni. Sok aranymondatot látok, amit az írás alapelvének neveznek, de még költői túlzásnak is hajmeresztő. Ugyanannak a tanácsnak a megfogadásával lehet javítani, és rontani is egy történeten. Ez nem egzakt tudomány, ha mindenki ugyanazokat a szabályokat követve írna, miden történet egyforma lenne.
Kinek írunk valójában? Az elfogadóknak? A kötekedőknek? Az egyiknek tök mindegy, mit teszünk elé, tetszeni fog neki, a másiknak szintén tök mindegy, mit kap, úgyis beleköt.
Na, ezért nem szabad felnéznem arra a honlapra! Felesleges kérdésköröket járok körbe, mintha azon bármi is múlna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése