Bandage. Jó kis film. Realisztikus. Olyannyira, hogy nagyjából annyira értem, mint a való életet. Annyira értem, hogy még mindig nem értem. Annyira nem értem, hogy értem. Sokszor meg fogom még nézni, mert elgondolkodtat. Annyi minden van benne, és annyiféleképpen lehet nézni, értelmezni, hogy sokadszori látásra is új gondolatokat ébresztett bennem.
Nem mindegy, hogy azért írok, mert mondani akarok valamit, vagy azért, mert írnom kell. Régen mondani akartam valamit, egy gondolatmenetre építettem egy egész regényt. Mostanában műfaji megjelölésekre, jeligékre építkeztem, és a végén próbáltam beleszuszakolni valami mondanivalót. Mindegy, hogy milyen, csak indítható legyen az adott pályázaton.
Itt valami nagyon el van rontva.
A regény, amit most kezdtem király. Tényleg. Jól összeraktam, kitöltöttem a logikai hézagokat. Vannak karakterek, helyszínek, akció, ütős végkifejlet, csattanó. Már egy hónapja ülök rajta, és még az első fejezetet se fejeztem be. Eddig azt hittem, hogy azért nem halad, mert nehéz megfogni a karaktereket. Most döbbentem rá, hogy tévedtem.
Azért nem tudom elmesélni ezt a történetet, mert nincs benne mondanivaló. Ha nem szól semmiről, miről meséljek?
Örök hálám ennek a filmnek, és a megváltozott időjárásnak! Néha le kell lassulnom, magamba szállnom, és ez a két dolog most rákényszerített erre.
Csak el ne felejtsem, amit most tanultam!
Kicsit vissza kell bontanom abból, amit az elmúlt két évben felépítettem. Van ilyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése