Ezt a könyvet felejtsétek el!

Az Árnyak prófétáját még mindig nem ajánlom senkinek.

Nem, már nem olvasom, megnyugtatok mindenkit. Ez az utolsó bejegyzés, amiben megemlítem ezt a könyvet.

Reméltem, hogy  a történet a végére beindul, de nem. Nagy durranás helyett volt egy kis pukk. Az egyik szereplőnek minden előzmény nélkül eszébe jutott az anyucija, meglógott... Jó pár logikai baki halmozódott fel a végére, nem sorolnám fel őket. Örülök, hogy vége. Gondolom, ti is.

Ha viszont azt gondoltátok, hogy erről az egy fika könyvről írtam sokat, várjátok ki a következő utáni történetet...

És a mostani:

Cassandra Claire: Elveszett lelkek városa

Szeretem ezt a sorozatot. Az írónő nagyon merész. Érezhetően nem sajnálta a szereplőit. Ugyan az alap sablonosan indul (átlag csajszi találkozik egy vagány sráccal, aki furán menő...), de a végén úgy megkavarodnak a dolgok, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza. A történet egyszerre kiszámítható, és mégse. Három köteten keresztül rágtam a körmöm. Tudtam, hogy mi lesz a vége, de vakkora gubanc volt benne, hogy el nem tudtam képzelni, hogy hogyan lehet kibogozni.

A sorozat elvileg három részből állt, de az írónő hozzácsapott még három kötetet. A hatodik épp a napokban jelent meg angolul.

Az Elveszett lelkek városa ugyebár már az ötödik kötet. Sajnálom, hogy mindig sokadik kötetekkel jövök, de nem tehetek róla. Ezek vannak soron.

Egy jó könyv - ez pedig minden kétséget kizáróan az - olyan, hogy ár az első oldaltól kezdve leköt, és a történet előrehaladtával egyre gyorsabban falod az oldalakat. Alig néhány óra alatt eljutottam a hatvanadik oldalig, ez pedig jelent valamit.

Normál esetben együltőben végigdarálnám az egészet, de sajnos egyéb teendőim is akadnak, így el kell nyújtanom.

Bizonyos értelemben azonban jó is, mert a következő, háromkötetes valamitől erősen tartok.

Más

Többé-kevésbé más.

Tegnap a kezembe akadt egy füzet. A végzet ereklyéi első és második kötete között írtam egy fél jelenetet az egyik főszereplővel. Az akkori tudásom alapján kissé megváltoztattam a végkimenetelt.

Ez egyfajta írásgyakorlat volt, de visszaolvasva, egész aranyos lett. Senki ne gondoljon semmi komolyra, még a saját karaktert se dolgoztam ki, csak berántottam egy már kész karakteremet a negyed kész regényemből.

Se eleje, se vége, de annyira azért érdekes, hogy megpróbáljam feltölteni. Egyfajta visszatérésként a nonprofit írótársadalomba.