Nosztalgia

Találtam egy elfeledett mappát a külső winyómon. Lapult benne néhány megkezdett írás, úgy nekiesnék mindnek, hogy befejezzem őket! Mintha az olyan egyszerű lenne. Jó volt kicsit nosztalgiázni. Ez például szerintem egy tök érdekes kezdés volt, bár egy-két dolgot még át kell írni benne:

Évezredekig figyeltelek benneteket, és még így se tudtam megmondani, hogy mi lesz a harc vége. Titkon szurkoltam nektek, pedig az Alkotóm pártatlanságra intett. Túl sokáig éltem közöttetek ahhoz, hogy a szenvedéseteket látva semleges maradjak. Időben hosszú, és többnyire eseménytelen utat tettem meg idáig, ezt mind nem mesélném el nektek. A történetet ott kezdem, ahol a végső harc valójában eldőlt.

Sok könyveteket elolvastam már, és így visszagondolva sablonosnak tűnhet, ha azt mondom, hogy Rea átlagos lány volt. Hamar megállt a növésben, így többnyire mindenkire felnézett. Ő maga lepődött meg legjobban, ha meglátta valakinek a feje búbját. Seszínű haja ritkán szabadult ki a copfjából, vagy a hevenyészett kontyából – éppen mihez kapott kedvet. Senki sem vádolhatta soványsággal, és szemmel láthatóan a sportot is messze elkerülte. Mindezzel együtt kövérnek sem mondanám, csak éppen egy kicsit puhának.

A kedvenc kávézójában ült, szomorú, barna szemeivel a kihűlt kávéját bámulta. Néha kavart rajta egyet, de nem kortyolt bele. A tanácstalanság minden erőt kivett belőle.

Sóhajtva pillantott az obszidiánjára, hogy megnézze, barátnője mennyit késett. A kis kőlap jobb felső sarkában pörgő számok szerint egyre többet.

Hosszú, kétségbeesett percek teltek el, mire Tia berontott a hely üvegajtaján. A bájos, göndör, szőke leányzó gyorsan körbepillantott, hogy megkeresse Reát, azután szerzett magának egy kapucsínót, és csatlakozott hozzá.

A szőke lány már alig várta, hogy a kedvese legújabb, szerinte eddigi legromantikusabb gesztusát a legmélyebb részletekig menően elmesélhesse, de látva régi barátnője arcát, inkább csendben maradt. Nagy bajt sejtett, és ahogy Rea nagy nehezen felülemelkedett a rátelepedett csenden, kiderült, jól sejtette.

– Ettől még nem dől össze a világ! Jövőre újra felvételizhetsz.

– Tudom – morogta Rea sírós hangon, miközben azt kívánta, bár tényleg olyan egyszerűen alakulnának a dolgok, ahogyan azt a másik lány látja. – De a ponthatárok mindig ilyen magasak lesznek. Ha be akarok jutni, több pontot kell gyűjtenem. Kellene egy nyelvvizsga, vagy valami, amit beszámíthatnak, de nincs pénzünk tanfolyamokra. Ha nem megyek egyetemre, akkor meg munkát kell találnom, de ilyen semmi végzettséggel, nulla tapasztalattal szerinted ki venne fel?

Kínos, gondolkodó csend telepedett az asztalukra.

– Talán valami kevésbé népszerű szakot kellene választanod… – vonta meg a vállát Tia és arrébb tolta a kiürült bögréjét.