Félholtak

Az előző könyvre visszatéve, nem volt rossz. Tekintve, hogy nem egy olyan cselekményes történetről beszélünk, aminek van eleje, közepe, vége, az író nem zárta le rendesen. Lett kis végtelen történet jellege. Bár, díjaztam volna, ha a Kukkolda nagyasszonya beváltja a bosszútervét, és tényleg kilakoltatja az utcát. Az egy tényleges lezárás lett volna, de ehelyett megbuggyant, és majommá aszalódott. De tényleg. Banánt majszolt az ablak mellett és a járókelőket dobálta a héjával.Így teltek öreg napjai feltehetően a Nagy Alvásig.

Erről ennyit!

Charlie Huston - Félholtak

Akinek elege van már a romantikus vámpírtörténetekből és valami keményebbre vágyik, annak ez kötelező olvasmány. Nem rég kezdtem, és már a közepén tartok. Kérem, ilyen egy jó könyv!

Elvileg valami vámpíros detektívregény-féleségre számítottam, de a főszereplő munkaköre túl tág ahhoz, hogy magánnyomozónak lehessen hívni. Ő se nevezi magát annak. Csak elvégez munkákat itt-ott. Nyomozás, pénzbehajtás, alkalmi verőlegénykedés... Igyekszik mindenkinek a kedvében járni, hogy ne szívassák meg. Ettől függetlenül mégis megszívatják, de mindegy.

Az író egy kifejezetten érdekes világot hozott össze. A vámpírok klánokba tömörültek, felosztották a várost maguk között, egymás területére csak engedéllyel léphetnek be, bla, bla... Fő vámpírunk persze kívülálló. Sehova se tartozik, de mindenkinek dolgozik, hogy egyik oldalról se harapják fenékbe.

Egy enyhe sablon érezhető benne, de ennyi kell bele, hogy az olvasó könnyebben elhelyezhesse a fejében a világot, meg az eseményeket.

Női főszereplő nincs. Vannak női szereplők, akik többé-kevésbé fontosak, de egyiket se állítanám középpontba. Van egy csapos lány, akivel a főhősünk többé-kevésbé jár, vagy valami hasonló, de eléggé háttérbe szorul, és ez szerintem így van jól.

Az író tudományos oldalról közelítette meg a vámpírokat. A vámpírlétet okozó valami egy vérzabáló vírus, ami mindent elkövet azért, hogy emberi plazmához jusson. Felerősíti a gazdatestet, hogy hatékonyabb vadász legyen, és elegendő mennyiségű kajához jusson. Ha nem látják el üzemanyaggal, hisztizik, megvonja a hatalmat a főbérlőtől, amíg meg nem kapja a napi betevőt. Ha így se jut vérhez, jobban felturbózza szerencsétlen fószert, aki ha élni akar, magába dönt pár liter vért. Ellenkező esetben a vírus őt zabálja meg. A krapek összeaszik, rohamai lesznek, végül kiugranak a szemei a koponyájából és vígan himbálózva hirdetik, hogy a fiúval végzett a vámpír-anorexia.

Jajjj, meg az agyzabáló zombik! Vagy, hogy a Koalíció egyes tagjai meg ne sértődjenek: zombifikációs áldozatok. Ugye milyen szépen hangzik? Kifeküdtem az eszmecserén, amit ezzel kapcsolatban lefojtattak. A főhős vígan lezombizza, hullázza, csoszogózza, agyzabálózza szerencsétleneket, de a haladógondolkodású vámpírok rögvest kijavítvák. Mert szegények csak áldozatopk, nem tehetnek arról, hogy a fél agyukat megették, és már ők se tudnak másra gondolni, csak a finom, puha, cuppanós, zseléállagú szürkeállományra. Szép nevet kell adni nekik, és csak azután lefejezni őket.

A nyelvezet szabad szájú. Na, jó, kifejezetten trágár. De úgyis elegem volt már a cenzúrázott káromkodásokból, erős célzásokból, a virágnyelvek különböző nyelvjárásaiból.

Az egész történet sötét, véres, nyomasztó. A főszereplő stílusa viszont szépen ellensúlyozza. Cinikus, szarkasztikus, amilyennek egy igazi, sablonosan vagány nyomozószerűségnek lennie kell. A beszólások a helyükön vannak, bár fura ezeket egy majd' két méter magas, száz kilo tiszta izom pasi szájába képzelni. Az ilyenek inkább bambán hümmögni szoktak.

Egyelőre ennyi. Kicsit pihenek, azután húzok vissza olvasni, mert ez tényleg egy jó könyv.

Szegény szerelmesek krónikája

Hajlamos vagyok minden szemetet elolvasni, ami a kezem ügyébe akad pusztán abból az apropóból, hogy létezik, a kezemben tartom, olvasatlanul nem teszem a polcra. Így rágtam magam végig négy kötetnyi Alkonyat névre hallgató nyáladzó borzadályon (a negyedikkel egy hónapig szenvedtem), az Ötven árnyalat trilógián meg a tanulmányi eredményeimért kapott szörnyűségeken (hogy jutalmazni, vagy büntetni akartak, még nem döntöttem el).

Gyakran rendelek antikváriumtól, mert az olcsóbb, meg ajándék könyvekkel is meglepnek. Többnyire melléfognak, de én azért még reménykedem.

Így került a kezembe ez a kötet is.

Nem mondom azt, hogy katasztrófa, de a kedvenceim közé se került be. Hogy miről szól? A Pletyka utca mindennapjairól.

Egy beteg vénasszony kukkoltatja az örökbefogadott lányát az ablakban, akit aztán lecserél egy másikra.

Egy öreg, pedofil szenes ember szemet vet az utca egyik kislányára, megvárja, amíg szexuálisan érett lesz, azután megrontja egy szeneszsákon. A kislány rákap a testi örömökre, rendszeresen eljár Pedo bácsihoz, amíg teherbe nem esik. Ezután hivatalosan is a szeretője lesz, kap egy lakást meg konyhapénzt minden nap. Cserébe minden este szétteszi a lábát az öregnek és nevelgeti a közös gyereküket. Egy nap a szenes bácsi lesérül, a fiával küldeti a manit a csajnak. A kölyök viszont titkon mindig is szerelmes volt a lányba. Meg is szökteti az öregtől, aki szívrohamot kap. Később a gyerekek hazatérnek, a srác átveszi a szenes boltot, majd apja nyomdokaiba lépve csalni kezdi a lányt, akit idő közben feleségül vett.

A jófej kovács éli mindennapjait meddő feleségével. Alapvetően az egyetlen rendes szereplő az egész könyvben. A politikába elég erősen belefolyik. Ő a politikai szál legfőbb képviselője, meg is hal a pártjáért. Csak a szelleme él tovább (nem szó szerint!). A zöldséges pasi a kovácsra gondolva még jobban elkötelezi magát a párt mellett, a kurváját lecseréli Kukkolda nagyasszonyának fogadott lányára és éli tovább az életét.

Az utca besúgója szövetkezik jobbra-balra, végül lecsukják.

A fiatal párok összejönnek, sötét sikátorokban turbékolnak, eljegyzik egymást/szakítanak.

A fogadóban nem hivatalosan bordély is működik, a tulajt megcsalja a felesége a zöldségessel.

A volt fegyenc szajrét bújtat, elkapják, lecsukják tíz évre. A felesége elpaterolja a kölköt vidékre és felköltözik Kukkolda nagyasszonyának rezidenciájára, hogy átvegye Őnagysága nevelt lánya helyét, hogy azután magára hagyva az öreglányt elszegődjön Szenesfiúhoz kitartott szeretőnek (Megjegyzem, Véntyúk sanszosan leszbikus.)

Kihagytam valamit? Lehet...

Sok a szereplő, mindegyikkel történik valami teljesen hétköznapi dolog, amit Pratolininek mind egy szálig le kellett írnia. Olyan, mint valami televízió előtti firenzei szappanopera.

Az ünnepek jönnek, mennek, az utca mindegyiket megünnepli a maga módján. Sokszor úgy éreztem, hogy ezek az ünnepek csak azért kellettek bele, hogy néhány oldal erejéig szabadulhassunk a pletykahálózattól, és érzékeljük a rohanó időt. Mert a fene se gondolná, hogy ennyi esemény lefolyásához el kell telnie egy évnek! (Szarkazmus)

Mint már említettem, a kedvenc könyveim közé nem került be. A korához képest azonban meglepően jó a megfogalmazása. Sok helyen szinte láttam magam előtt a jelenetet. Főleg a kovács leírása tetszett a legelején. Egész könnyen a helyére tudtam képzelni Tyler Hoechlint, amitől egész színessé vált a történet. (Na, jó, az ő szereplésével egy Zs-kategóriás történet is király lenne.)

Fantáziálás off!

Nem érzem tökéletes időpocsékolásnak, de megvallom őszintén, alig várom, hogy a végére érjek, mert a következő könyv sokkal érdekesebbnek ígérkezik.

Még nyolcvan oldal. Hajrá!