Most nézem, hogy milyen beteg zenéket hallgatok mostanában. (Meg üvöltöm őket mosogatás közben.) Asszem valami tényleg nem oké idebent.
Ez most jó vagy rossz?
2016. január 26., kedd
Kezdek begolyózni. Vagy csak folytatom...
Ez egy kicsit vicces. Elküldés után újraolvastam a Tizenhárom éj első fejezetét, és a fejemet fogtam, hogy hogyan küldhettem egy ilyen izét egy pályázatra. Még az előszűrőn se fog átjutni. Megint újraolvastam, és most meg tetszett. Kicsit sietős a sztori, de legalább nem ül meg felesleges részleteken. Kerüljön már ki az oldalra! Cincálják szét! A semminél még az is több. Meg akarom kapni, hogy sablonos! Meg, hogy buta love sztori! Akkor is, ha nem az!
Ebbe bele fogok hülyülni.
PLS! A szülinapomra kerüljön már ki!
Adok érte zenét! Tessék:
Kettőt is:
Na? Na? Kikerül végre?
Ebbe bele fogok hülyülni.
PLS! A szülinapomra kerüljön már ki!
Adok érte zenét! Tessék:
Kettőt is:
Na? Na? Kikerül végre?
2016. január 14., csütörtök
2016. január 13., szerda
Felesleges kérdések
Ennek a számnak az eredeti verzióját is szerettem. Ezt kifejezetten imádom! Szeretem az elektromos gitár hangját.
Még mindig nem kéne nézegetnem az Aranymosást. Oké, csak egyszer néztem fel, de akkor is. Folyton kételyeket ébreszt bennem. Mintha cápák keringenének a komment szekció környékén, akik arra várnak, hogy szétcincálják a sztori első fejezetét, tekintet nélkül arra, hogy a történet nem egy fejezetből áll.
A hajamat tépem néhány "hozzáértő" mondatán. Olyan, mintha mindenki tudná, hogyan lehet jobban írni, de arról már fogalmuk sincs, hogy hogyan kell jól írni. Sok aranymondatot látok, amit az írás alapelvének neveznek, de még költői túlzásnak is hajmeresztő. Ugyanannak a tanácsnak a megfogadásával lehet javítani, és rontani is egy történeten. Ez nem egzakt tudomány, ha mindenki ugyanazokat a szabályokat követve írna, miden történet egyforma lenne.
Kinek írunk valójában? Az elfogadóknak? A kötekedőknek? Az egyiknek tök mindegy, mit teszünk elé, tetszeni fog neki, a másiknak szintén tök mindegy, mit kap, úgyis beleköt.
Na, ezért nem szabad felnéznem arra a honlapra! Felesleges kérdésköröket járok körbe, mintha azon bármi is múlna.
Még mindig nem kéne nézegetnem az Aranymosást. Oké, csak egyszer néztem fel, de akkor is. Folyton kételyeket ébreszt bennem. Mintha cápák keringenének a komment szekció környékén, akik arra várnak, hogy szétcincálják a sztori első fejezetét, tekintet nélkül arra, hogy a történet nem egy fejezetből áll.
A hajamat tépem néhány "hozzáértő" mondatán. Olyan, mintha mindenki tudná, hogyan lehet jobban írni, de arról már fogalmuk sincs, hogy hogyan kell jól írni. Sok aranymondatot látok, amit az írás alapelvének neveznek, de még költői túlzásnak is hajmeresztő. Ugyanannak a tanácsnak a megfogadásával lehet javítani, és rontani is egy történeten. Ez nem egzakt tudomány, ha mindenki ugyanazokat a szabályokat követve írna, miden történet egyforma lenne.
Kinek írunk valójában? Az elfogadóknak? A kötekedőknek? Az egyiknek tök mindegy, mit teszünk elé, tetszeni fog neki, a másiknak szintén tök mindegy, mit kap, úgyis beleköt.
Na, ezért nem szabad felnéznem arra a honlapra! Felesleges kérdésköröket járok körbe, mintha azon bármi is múlna.
2016. január 9., szombat
Tervező fázis
Sürgősen meg kell feledkeznem az Aranymosás nézegetéséről. Így sokkal lassabban telik az idő, és nehezebben koncentrálok az aktuális dolgaimra. Mert ugye, ennél a történetnél nem állt meg az élet.
A sok szereplős történetekkel az a baj, hogy nehéz kikalkulálni, és összeegyeztetni mindenki motivációját a kívánt cselekményekkel, mondanivalókkal, egyebekkel, hogy a végén az jöjjön ki a történetből, amit igazán akarok. Alakul a dolog, de fura újra tervező fázisban lenni.
A karakterek és a háttérvilág alakulgat, sok szereplőt kezdek megkedvelni, ami alap, hogy igazán képes legyek együtt dolgozni velük.
Várom már a szövegíró fázist.
A sok szereplős történetekkel az a baj, hogy nehéz kikalkulálni, és összeegyeztetni mindenki motivációját a kívánt cselekményekkel, mondanivalókkal, egyebekkel, hogy a végén az jöjjön ki a történetből, amit igazán akarok. Alakul a dolog, de fura újra tervező fázisban lenni.
A karakterek és a háttérvilág alakulgat, sok szereplőt kezdek megkedvelni, ami alap, hogy igazán képes legyek együtt dolgozni velük.
Várom már a szövegíró fázist.
2016. január 6., szerda
#
Fáj a szemem. És megártott "A marsi". Hiányozni fognak azok a naplóbejegyzések. De ki a túró adott olyan béna címet a filmváltozatának, hogy "Mentőexpedíció"?!
Lámpa
Ki se látok a fejemből. Az éjszakai műszaknál csak egy rosszabb dolog van a világon. Amikor nem te vagy az, aki éjszaka jár melózni. Az én alvási szokásaim is felborulnak, és amikor ébren vagyok "tojáshéjon járok". Ráadásul a fagy miatt itthon ragadt egy gépbitorló, aki nem hagyott dolgozni. Elvette a fő munkaeszközömet. A kontaktlencsémet nemrég eltéptem, szóval most szemüvegben pislogok ki a fejemből. Már fáj tőle a szemem.
Tömör gyönyör nagykanállal.
Úgy kel írnom, hogy el se látok a monitorig, és a lehető leghalkabb gépelésre kell törekednem a világ leghangosabb klaviatúráján.
De legalább, amíg a konyhaasztal mellett gubbasztottam, megalkottam az új történetem két szereplőjének a hátterét.
Miért van az, hogy mindig a spontán odacsapott, az eredeti tervekben nem is szereplő karakterek a legkirályabbak? Ráadásul japánul Lámpának hívják. De úgy tök véletlenül.
Tömör gyönyör nagykanállal.
Úgy kel írnom, hogy el se látok a monitorig, és a lehető leghalkabb gépelésre kell törekednem a világ leghangosabb klaviatúráján.
De legalább, amíg a konyhaasztal mellett gubbasztottam, megalkottam az új történetem két szereplőjének a hátterét.
Miért van az, hogy mindig a spontán odacsapott, az eredeti tervekben nem is szereplő karakterek a legkirályabbak? Ráadásul japánul Lámpának hívják. De úgy tök véletlenül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)