Így követi nyomon egy jó anyuka a gyermekeit.

Vagy öregszem, vagy olyannyira rábuktam a pályázatokra, hogy már én sem tudom követni, hogy mi lesz az írásaimmal. Most jöttem rá, hogy letölthető egy novelláskötet, ami a tavalyi egyik novellámat is tartalmazza.

Ne menj a közelébe! 

Nem épp a legeredetibb cím. Nem tudom, mi motiválta. A kedvenc ünnepemre kellett írnom a kedvenc hangulatomban. Kicsit mesés, kicsit bizarr. Mindjárt visszaolvasom, és meglátom, mit alkottam majd' egy évvel ezelőtt.

Csak ne fejeljem le az asztalt!

+1

Azt hittem, hogy egyelőre szünetelnek a pályázatok. Legalábbis az engem érdeklők, ezért is mertem belefogni egy regénybe. Erre nem küldenek nekem egy újabb pályázatot?

Sajnos az első hely díjazása túl király ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam a dolgot. Ráadásul ötvenezer leütés a felső határ, ami nagyon tetszett. Ekkora terjedelemben már lehet jót alkotni.

Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a magyar írók miért a saját dedikált írásaikat osztogatják a többi helyezettnek.

Írtál valami jót? Ügyi vagy! Nesze, itt a könyvem, olvasd el! - önpromó jutalomnak álcázva. Zseniális.


Szerencsére a pályázat többkörös, így ez a kis kitérő nem zavarja a regényírással kapcsolatos terveimet. Első körben csak a novella első ötezer karakterét kérik, aztán a köv tízet egy hónap múlva, a maradékot még egy hónap múlva. Cselesek, mert így a szarokat csak másfél oldalig kell elolvasniuk.

Az én másfél oldalamat már letudtam, de a határidő lejártáig még visszatartom, hogy legyen időm átnézni. Legutóbb, amikor kénytelen voltam egy írást közvetlenül az elkészülte után útjára engedni, akkor hagyján, hogy jó néhány elütés és szóismétlés benne maradt, az egyik helyen valamiért tűzoltás helyett tűzgyújtást írtam. Enyhe képzavar... Megszólalt a piromániám.

Tök király, hogy mostanában minden nap írtam legalább egy sort, és intenzíven vázlatolgattam. Kár, hogy ennek ellenére a regényem nem sokat haladt. Részben emiatt a kis megszakítás miatt.

A kis megszakítás viszont most véget is ért. Igaz, hogy a novella még nincs kész, és a pontos folytatásról még csak halvány fogalmam van, de erről a zsűrinek nem kell tudnia. Most valami mást kell hozzám képest rekord idő alatt befejeznem.

Csak úgy véletlenül felrobbantani egy bolygót

Eddig egész jó. Bár a vázlatoláson még nem nagyon jutottam túl, azért halad a dolog. Minél többet foglalkozom a cselekmények részletesebb kidolgozásával, annál több befoltozandó lyukat találok.

Tudja valaki, hogy hogyan lehet felrobbantani egy komplett bolygót?

Mármint nem szándékosan. Csak úgy véletlenül.

Két hét alatt.

És ez még csak az első fejezet.

Ez egy tök mellékes részlet, mégis egy lyuk, amit be kell tömnöm, mert muszáj, és már fél napja ülök rajta.

Részeredmény

A Top 25 azért mégiscsak Top 25! Nem emlékszem, hogy pontosan hány pályamű volt, de ez akkor is szép részeredmény. A végső eredményhirdetés persze még messze van, de hé! Ez az idei első eredmény! Még ha csak részeredmény is.

Mechanikus bőrök

Tegnap végre jutottam valamire. Órákig ültem a gép előtt, és nagyon szenvedtem, de lett belőle pár bekezdés. Rájöttem, hogy nagyon nehéz élettelen karakterekkel úgy dolgozni, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy élettelenek. Nem éreznek, csak cselekszenek, és az érzelmek hiányától száraz lesz a szöveg. Nem, mintha nem lenne száraz a sok technikai kifejezéstől, de mindegy... Remélem, senki nem gondolja majd, hogy fizika diploma kell a  megértéséhez.

Nehéz úgy fogalmazni, hogy a technikai részletek hihetőek legyenek, ugyanakkor, ne tűnjön erőltetettnek, és ne legyen ijesztően bonyolult.

Csak jussak túl a kezdésen! Amint beindulnak az események, már könnyebb lesz. Csak kerüljön elő végre az egyetlen élő karakterem! Az ő bőrében már jobban fogom érezni magam.

Mondások másképp

A laptopom átmeneti használhatatlanná válása annyiból jó, hogy jobban tudok koncentrálni, és többet alszom. Elvileg így jobban kellene, hogy menjen az írás...

Gyakorlatilag hamarabb kellett volna szólnom a húgomnak, hogy már megy egy ideje a Teen Wolf, és akkor nem foglalja el a gépet több, mint öt órára, hogy megtartsa a face kommunikációs megszakításokkal tarkított Teen Wolf maratonját.

Pedig már kezdem ráérezni a történetre...

Az "Amit ma megtehetsz (...)" mondást most totál új színben látom.

Szikra

Most kezd megfogalmazódni bennem, hogy az íráshoz valójában kell valami szikra is. Nem az ihletre gondolok, mert az van, és nem a motivációra, mert az is van. Egyszerűen csak azt látom, hogy legépelek egy bekezdést vagy mondatot, és visszatörlöm, mert rossz.

Azt hiszem, a szeretet az, ami hiányzik. Mindig azokkal a karakterekkel dolgoztam a legjobban, amelyeket jobban szerettem a többinél.

Az egyik karaktert most gyökerestül meg kellett változtatnom ahhoz, hogy közelebb kerülhessek a szereplőimhez, amivel csak azt értem el, hogy még jobban eltértem az alaptól, amit kaptam.

Mindegy, tegnap visszaolvastam az első, spekulálós jegyzeteimet. Hát... Attól is sikerült eltérni. Mire megoldottam a logikai bakikat, befoltoztam a hézagokat, rendesen átírtam. Tudom, hogy király sztori lesz, és imádni fogom, de még el kell ugranom a karaktereimmel egy képzeletbeli sörre, hogy megismerjem, és jobban megszeressem őket.

Ezzel azonban van egy kis technikai probléma.