Nyakamba szakadt a szabadság, de semmi kedvem semmihez. Elutazom pár napra, ahol nem lesz net, hátha az kicsit lendít rajtam. A Dukay család első kötetével már majdnem végeztem. Érdekes...
A törikönyvekben a bujdosókról annyit írtak, hogy Törökországban tengtek-lengtek. Egész vicces életük volt arrafelé, arról nem is beszélve, hogy akik elindultak nyugatra, olyan fogadtatásban részesültek, mint a mai sztárok.
A könyv szerint az amcsik majdnem magukhoz költöztettek bennünket. Bár tényleg a szárnyuk alá vettek volna bennünket! Már rég lenne táblagépem, meg egyéb kütyüm.
Hogy politikailag hogy állnánk? Nem tudom. De a szovjet uralmat biztosan nem szenvedtük volna meg. Fejlettebb állam lennénk. A világháborúkban is a győztes oldalon álltunk volna, még az elcsatolt területek is meglennének. Nem hurcoltak volna el embereket, kevesebben haltak volna meg.
...
Lehetne még ragozni.
Elgondolkodtató egy könyv, annyi biztos...
2014. április 14., hétfő
2014. április 6., vasárnap
Miért nem volt kötelező?
Nehéz újra felvenni a fonalat. Írni még nem sikerült, de az előbb felskicceltem egy vázlatot a következő fejezetek eseményeiről. Ez is valami.
Tegnap olvasgattam is. Újra felmerült bennem a kérdés, hogy A Dukay család miért nem lett kötelező, vagy legalábbis ajánlott olvasmány a suliban. A nyilvánvaló terjedelemtől eltekintve. Szép rálátást ad a XIX. századra. Könnyebb elképzelni az egészet. Stílusok változása, technika fejlődése, elterjedése... Vicces azt olvasni, hogy a távíró az egyik fejezetben még csak csodaszámba menő masina, ami csak egy beszélgetés során merült fel, mint érdekesség, néhány fejezettel arrébb meg már mindennapos használati eszköz.
Az ember könnyen beleélheti magát annak a kornak a hangulatába. A szeme előtt robban ki francia forradalom, aminek hatására sorra kelnek fel az emberek Európa szerte. Jön a '48-as forradalom, az orrunk előtt írja le Petőfi, hogy "Talpra magyar!". (Persze csak másodszorra. Először mást akart írni, csak a társai a fejére koppintottak. Annyira emberi volt!) Valahogy olyan testközelbe kerül az egész.
Tessék ezt a könyvet a gyerekek kezébe adni, amikor elérnek az 1800-as évekhez! A második világháborúig el lesz vele, az meg már elég érdekes ahhoz, hogy ne kelljen hozzá kedvcsináló. Sokat javítana a történelem jegyeken.
Tegnap olvasgattam is. Újra felmerült bennem a kérdés, hogy A Dukay család miért nem lett kötelező, vagy legalábbis ajánlott olvasmány a suliban. A nyilvánvaló terjedelemtől eltekintve. Szép rálátást ad a XIX. századra. Könnyebb elképzelni az egészet. Stílusok változása, technika fejlődése, elterjedése... Vicces azt olvasni, hogy a távíró az egyik fejezetben még csak csodaszámba menő masina, ami csak egy beszélgetés során merült fel, mint érdekesség, néhány fejezettel arrébb meg már mindennapos használati eszköz.
Az ember könnyen beleélheti magát annak a kornak a hangulatába. A szeme előtt robban ki francia forradalom, aminek hatására sorra kelnek fel az emberek Európa szerte. Jön a '48-as forradalom, az orrunk előtt írja le Petőfi, hogy "Talpra magyar!". (Persze csak másodszorra. Először mást akart írni, csak a társai a fejére koppintottak. Annyira emberi volt!) Valahogy olyan testközelbe kerül az egész.
Tessék ezt a könyvet a gyerekek kezébe adni, amikor elérnek az 1800-as évekhez! A második világháborúig el lesz vele, az meg már elég érdekes ahhoz, hogy ne kelljen hozzá kedvcsináló. Sokat javítana a történelem jegyeken.
2014. március 30., vasárnap
Reszkess olvasmánylista!
A mai nappal (nem viccelek, a királyok hétvégén tolják) sikerrel levizsgáztam. Leírom, mert azt örömöm nem sokáig fog tartani. Lassan elapad, és a következő sikerélményig ehhez hasonlót nem fogok érezni.
Az olvasás és írás terén beállt stagnálás ezennel véget ért, újult erővel vetem bele magam mindkét tevékenységbe. Remélem, hogy a következő sikerélmény ezekhez fog kapcsolódni, és hogy minél előbb be fog következni.
Holnap akár már neki is foghatok az írásos részének. A tavaszi kihívás keretében írhatok egy max 4000 szavas valamit (nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani, de ért már meglepetés) valami teletabi zene stílusában. Ez tényleg kihívás!
Na, meg az olvasás...
Reszkess, te dagadt olvasmánylista! Most fogyni fogsz!
Az olvasás és írás terén beállt stagnálás ezennel véget ért, újult erővel vetem bele magam mindkét tevékenységbe. Remélem, hogy a következő sikerélmény ezekhez fog kapcsolódni, és hogy minél előbb be fog következni.
Holnap akár már neki is foghatok az írásos részének. A tavaszi kihívás keretében írhatok egy max 4000 szavas valamit (nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani, de ért már meglepetés) valami teletabi zene stílusában. Ez tényleg kihívás!
Na, meg az olvasás...
Reszkess, te dagadt olvasmánylista! Most fogyni fogsz!
2014. március 22., szombat
Szünet
Na, igen. Tekintve, hogy alig egy hét múlva vizsgázom elég sok tárgyból, elhamarkodott ötlet volt az eheti két fejezet. Nem is írtam meg. Elfelejtettem szólni róla. Bocsi!
Mostantól számítva 8-9 napig senki ne várjon tőlem semmit. Nem írok, nem olvasok (a tananyag persze kivételt képez). Átmenetileg visszavonulok, hogy azután minden tehertől mentesen, fellélegezve vethessem bele magam a szórakoztatóirodalom világába.
Kívánjatok sok sikert, kitartást, miegymást!
Jövőhónapban találkozunk!
Sziasztok!
Mostantól számítva 8-9 napig senki ne várjon tőlem semmit. Nem írok, nem olvasok (a tananyag persze kivételt képez). Átmenetileg visszavonulok, hogy azután minden tehertől mentesen, fellélegezve vethessem bele magam a szórakoztatóirodalom világába.
Kívánjatok sok sikert, kitartást, miegymást!
Jövőhónapban találkozunk!
Sziasztok!
2014. március 16., vasárnap
Ez egy elég szerencsétlen bejegyzés lett...
Tessék! Elcsúsztam! Kérem a köveket!
Az új fejezetből csak egy oldalt írtam meg. Plusz egy kicsit. Ennyit a heti frissítésről. Igyekszem a jövőhét elején pótolni. Talán be tudom hozni magam annyira, hogy jövőhét végére kész legyen a normális menetrend szerinti új fejezet. Megpróbálom.
És nem belevágtam a Vasdruida krónikáiba?! Túlságosan is tetszett a borító. Ott volt az orrom előtt.
Csak vártam valakire, unalmamban betévedtem a könyvesboltba, és megvettem. Mind a két részt, amit találtam. Nem akartam könyvet venni, de beleolvastam, és néhány sor után már nevettem. A könyvesbolt közepén. Na, jó, a hátsófalnál. A fantasyt oda száműzték.
A lényeg, hogy nem tudtam otthagyni.
Ezúton is elnézést kérek a Dukay családtól. Félretettem egy olyan kötet miatt, ami még csak nem is a soron következő az olvasmánylistámon.
Az új fejezetből csak egy oldalt írtam meg. Plusz egy kicsit. Ennyit a heti frissítésről. Igyekszem a jövőhét elején pótolni. Talán be tudom hozni magam annyira, hogy jövőhét végére kész legyen a normális menetrend szerinti új fejezet. Megpróbálom.
És nem belevágtam a Vasdruida krónikáiba?! Túlságosan is tetszett a borító. Ott volt az orrom előtt.
Csak vártam valakire, unalmamban betévedtem a könyvesboltba, és megvettem. Mind a két részt, amit találtam. Nem akartam könyvet venni, de beleolvastam, és néhány sor után már nevettem. A könyvesbolt közepén. Na, jó, a hátsófalnál. A fantasyt oda száműzték.
A lényeg, hogy nem tudtam otthagyni.
Ezúton is elnézést kérek a Dukay családtól. Félretettem egy olyan kötet miatt, ami még csak nem is a soron következő az olvasmánylistámon.
2014. március 10., hétfő
Dobogós!!!
Ez volt az a bizonyos pályázat, amire az én kis novellácskámat beküldtem. Még mindig remeg a kezem. Ekkora visítást még nem élt meg ez a ház. Első ugyan nem lettem, de a harmadik hely se kutya. Dobogós! A világba akarom kürtölni! Üvölteni! Tudja meg mindenki! Itt a bizonyíték! Tudok Írni! A vigyorom már vagy egy órája ilyen:
Hogyan lehet elültetni az olvasási parát egy amúgy olvasni szerető gyerekben
Ez a hol működik a gép, hol nem dolog egyáltalán nem király.
Szóval...
Zilahy Lajos: A Dukay család
Viccesek ezek a nevek. Tele h-val, meg y-nal, hogy még véletlenül se keverjék össze őket parasztokkal. Erről mindig az Arany ember jut az eszembe, ahol a fickó nevét pont ezért változtatták meg. A régi ugyebár túl parasztos volt...
Ebben a könyvben egy nemesi család életét követhetjük nyomon több, mint egy évszázadon keresztül, az ezernyolcszázas évek elejétől nagyjából a második világháborúig. Ebből kifolyólag nincs egy konkrét főszereplő, máskülönben idővel átmenne a sztori valami vámpír-szelem történetbe (egész király lenne).
Megvallom őszintén, rosszabbra számítottam. A szörnyű középiskolai kötelezők miatt él bennem némi előítélet a születésem előtt íródott könyvekkel szemben.
Ki szerette anno a kötelezőket? Emlékszem, az osztályban mindig csak egy-két ember (én mindig benne voltam, ritka kivétel, ha nem) olvasta el ezeket a könyveket, valamivel többen a Kötelezők röviden-t, a többieknek meg tartottunk egy gyors mesedélutánt dolgozat előtt.
Ki nem tette fel még a kérdést, hogy minek olvastatnak velünk ilyeneket?
Aki soha nem szeretett olvasni, az ezután pláne nem fog, aki meg szeretett, az lehet, hogy idegenkedni fog tőle. Mint például én is. A számat húzva nyúltam a mostani könyv után. Az se segített, hogy a három kötet oldalszáma összesen megközelíti a kettőezret.
Fontolgatom, hogy párhuzamosan elkezdek valami mást is olvasni, de akkor ezzel nem fogok úgy haladni, mint ahogy kellene, és a másikba se tudok úgy belemerülni, ahogyan kellene. Ha mégis, az azt jelentené, hogy a Dukay család olvasását felfüggesztettem.
Pedig annyira nem rossz, mint amilyennek gondoltam. Nem túl részletes, mint a korabeli könyvek általában, de nem is nagyon lehetne az tekintve, hogy mekkora időintervallumot ölel fel.
Elvileg a magyar arisztokrácia széthullásának társadalomrajzát óhajtja az író bemutatni. Röpke kétszáz oldal után ez még annyira nem látványos. Annál feltűnőbb a korok változása. Zilahy bácsi tök jól érzékeltette a letűnő korok jelenségét. A történet elején, a keresztelőn megjelenő emberek ruháin, viselkedésén és egyéb szembetűnő dolgain keresztül jól látható az átmenet a XVIII. és XIX. század között. Néhányan még a jó öreg rizsporos parókát hordták és vastagon vakolták magukat rizsporral, mások büszkén mutogatták egészséges hajzatukat, hogy mindenkinek világossá tegyék, ők nem szenvednek azoktól a betegségektől, amiket parókákkal volt szokás elrejteni. Olyan korstílusleírásokat tartalmaz a könyv, ami miatt bátran ajánlom mindenkinek, aki ebben a korban játszódó történetet akar írni.
A könyv eleje a Dukay ikrek felcseperedését írja le. Kicsit felháborodtam, hogy az ikrek annyira nem is ikrek, mint amennyire annak kellene lenniük. A jellembeli különbözőségek annyira nem furcsák, de hogy külsőre sem egyeznek, az azért fáj. Hogy lehet az egyik gyerek szőke, kék szemű, amíg a másik barna hajú, szemű?! Én értem, hogy így akarták őket jobban kötni a magyar, illetve osztrák kultúrához, hogy külsőre is jobban passzoljanak az ideálokhoz. Legyen az osztrák szőke, a magyar barna. Oké. De könyörgöm.... IKREK!!! Nem lett volna költőibb az, ha külsőre teljesen megegyeznek, de szellemben mások? Így legalább biológiailag is stimmelt volna a történet.
Mindenesetre jókat kacagtam a két testvéren. Az egyiken legalábbis. A szőke Flexi annyira nem érdekelt, ő túl sznob és unalmas. Dali viszont tök cuki kiskölyök volt. A gyerekkori csínytevéseinek leírása nagyon szórakoztató lett.
A történet kissé elült, amikor felnőtt. Dali most csak egy szoknya után fut. Az annyira már nem érdekes...
Érdekesek ezek a becenevek. Mindkét srácnak valami iszonyat hosszú nevet adtak vagy hat keresztnévvel kutyáról macskáról elnevezve őket. A keresztelőn a keresztszülők adtak nekik egy-egy becenevet. Nem hivatalosan így hívják őket, illetve az író is így emlegeti őket. A jellemükhöz abszolút passzolnak ezek a becenevek.
A kortörténeti leírások alapján a regény nem egy összecsapott fércmű. Kíváncsi lennék, hogy Zilahy Lajos mennyit dolgozott rajta. Jó sokat. Nem kis kutatást igényelhetett. Ügyesen megmutatja a kor társadalomrajzát, mára elavult (örök hálám, miegymás) szokásait az embereken keresztül. Valamiért mindig prűdebbnek gondoltam az akkori embereket. Erre kiderült, hogy nemcsak, hogy nem voltak szemérmesek, hanem egyesek kifejezetten undorítóan viselkedtek. Hogy egyes nemesek mit nem engedtek meg maguknak a szolgálóikkal, jobbágyaikkal szemben! A szerencsétlen csóri szülők se gondoltak bele, hogy mit tesznek a kislányaikkal, amikor a főúr elé tolták, mert az megkívánta szerencsétlen kölyköt. "Főúri kedvét töltötte." És ez nem is volt olyan régen!
Ma ez a szerencsétlen kislány hetente járna pszichológushoz, a szülei, meg a megrontója pedig börtönben csücsülne. Szerencsére. Mit szerencsére! Nem szerencse kérdése, hogy végre megjött az emberek esze! (Na, jó! Az. hogy megjött az eszük, erős túlzás, de lényegesen emberségesebbek, és ilyeneket a törvény már nem enged meg.)
A könyv eddig egy jól összerakott kis mű, gördülékeny, olvasható. Szórakoztatónak is lehet mondani, de nem a letehetetlen kategória. Mindenesetre nem fogok vele annyit szöszölni, mint gondoltam. Ennek kifejezetten örülök.
Aki kedveli az ilyen régi történeteket, annak ez kötelező olvasmány! De nem fogok dolgozatot íratni belőle.
Szóval...
Zilahy Lajos: A Dukay család
Viccesek ezek a nevek. Tele h-val, meg y-nal, hogy még véletlenül se keverjék össze őket parasztokkal. Erről mindig az Arany ember jut az eszembe, ahol a fickó nevét pont ezért változtatták meg. A régi ugyebár túl parasztos volt...
Ebben a könyvben egy nemesi család életét követhetjük nyomon több, mint egy évszázadon keresztül, az ezernyolcszázas évek elejétől nagyjából a második világháborúig. Ebből kifolyólag nincs egy konkrét főszereplő, máskülönben idővel átmenne a sztori valami vámpír-szelem történetbe (egész király lenne).
Megvallom őszintén, rosszabbra számítottam. A szörnyű középiskolai kötelezők miatt él bennem némi előítélet a születésem előtt íródott könyvekkel szemben.
Ki szerette anno a kötelezőket? Emlékszem, az osztályban mindig csak egy-két ember (én mindig benne voltam, ritka kivétel, ha nem) olvasta el ezeket a könyveket, valamivel többen a Kötelezők röviden-t, a többieknek meg tartottunk egy gyors mesedélutánt dolgozat előtt.
Ki nem tette fel még a kérdést, hogy minek olvastatnak velünk ilyeneket?
Aki soha nem szeretett olvasni, az ezután pláne nem fog, aki meg szeretett, az lehet, hogy idegenkedni fog tőle. Mint például én is. A számat húzva nyúltam a mostani könyv után. Az se segített, hogy a három kötet oldalszáma összesen megközelíti a kettőezret.
Fontolgatom, hogy párhuzamosan elkezdek valami mást is olvasni, de akkor ezzel nem fogok úgy haladni, mint ahogy kellene, és a másikba se tudok úgy belemerülni, ahogyan kellene. Ha mégis, az azt jelentené, hogy a Dukay család olvasását felfüggesztettem.
Pedig annyira nem rossz, mint amilyennek gondoltam. Nem túl részletes, mint a korabeli könyvek általában, de nem is nagyon lehetne az tekintve, hogy mekkora időintervallumot ölel fel.
Elvileg a magyar arisztokrácia széthullásának társadalomrajzát óhajtja az író bemutatni. Röpke kétszáz oldal után ez még annyira nem látványos. Annál feltűnőbb a korok változása. Zilahy bácsi tök jól érzékeltette a letűnő korok jelenségét. A történet elején, a keresztelőn megjelenő emberek ruháin, viselkedésén és egyéb szembetűnő dolgain keresztül jól látható az átmenet a XVIII. és XIX. század között. Néhányan még a jó öreg rizsporos parókát hordták és vastagon vakolták magukat rizsporral, mások büszkén mutogatták egészséges hajzatukat, hogy mindenkinek világossá tegyék, ők nem szenvednek azoktól a betegségektől, amiket parókákkal volt szokás elrejteni. Olyan korstílusleírásokat tartalmaz a könyv, ami miatt bátran ajánlom mindenkinek, aki ebben a korban játszódó történetet akar írni.
A könyv eleje a Dukay ikrek felcseperedését írja le. Kicsit felháborodtam, hogy az ikrek annyira nem is ikrek, mint amennyire annak kellene lenniük. A jellembeli különbözőségek annyira nem furcsák, de hogy külsőre sem egyeznek, az azért fáj. Hogy lehet az egyik gyerek szőke, kék szemű, amíg a másik barna hajú, szemű?! Én értem, hogy így akarták őket jobban kötni a magyar, illetve osztrák kultúrához, hogy külsőre is jobban passzoljanak az ideálokhoz. Legyen az osztrák szőke, a magyar barna. Oké. De könyörgöm.... IKREK!!! Nem lett volna költőibb az, ha külsőre teljesen megegyeznek, de szellemben mások? Így legalább biológiailag is stimmelt volna a történet.
Mindenesetre jókat kacagtam a két testvéren. Az egyiken legalábbis. A szőke Flexi annyira nem érdekelt, ő túl sznob és unalmas. Dali viszont tök cuki kiskölyök volt. A gyerekkori csínytevéseinek leírása nagyon szórakoztató lett.
A történet kissé elült, amikor felnőtt. Dali most csak egy szoknya után fut. Az annyira már nem érdekes...
Érdekesek ezek a becenevek. Mindkét srácnak valami iszonyat hosszú nevet adtak vagy hat keresztnévvel kutyáról macskáról elnevezve őket. A keresztelőn a keresztszülők adtak nekik egy-egy becenevet. Nem hivatalosan így hívják őket, illetve az író is így emlegeti őket. A jellemükhöz abszolút passzolnak ezek a becenevek.
A kortörténeti leírások alapján a regény nem egy összecsapott fércmű. Kíváncsi lennék, hogy Zilahy Lajos mennyit dolgozott rajta. Jó sokat. Nem kis kutatást igényelhetett. Ügyesen megmutatja a kor társadalomrajzát, mára elavult (örök hálám, miegymás) szokásait az embereken keresztül. Valamiért mindig prűdebbnek gondoltam az akkori embereket. Erre kiderült, hogy nemcsak, hogy nem voltak szemérmesek, hanem egyesek kifejezetten undorítóan viselkedtek. Hogy egyes nemesek mit nem engedtek meg maguknak a szolgálóikkal, jobbágyaikkal szemben! A szerencsétlen csóri szülők se gondoltak bele, hogy mit tesznek a kislányaikkal, amikor a főúr elé tolták, mert az megkívánta szerencsétlen kölyköt. "Főúri kedvét töltötte." És ez nem is volt olyan régen!
Ma ez a szerencsétlen kislány hetente járna pszichológushoz, a szülei, meg a megrontója pedig börtönben csücsülne. Szerencsére. Mit szerencsére! Nem szerencse kérdése, hogy végre megjött az emberek esze! (Na, jó! Az. hogy megjött az eszük, erős túlzás, de lényegesen emberségesebbek, és ilyeneket a törvény már nem enged meg.)
A könyv eddig egy jól összerakott kis mű, gördülékeny, olvasható. Szórakoztatónak is lehet mondani, de nem a letehetetlen kategória. Mindenesetre nem fogok vele annyit szöszölni, mint gondoltam. Ennek kifejezetten örülök.
Aki kedveli az ilyen régi történeteket, annak ez kötelező olvasmány! De nem fogok dolgozatot íratni belőle.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)