Mit lehet kezdeni egy készlet színes gyurmával?

Mint kiderült, a "pasteline" jelentésben jóval közelebb áll a pasztához, mint a pasztellhez. Ezt csak azért írom le, mert nekem sikerült egy doboz kréta helyett egy garnitúra gyurmát vennem. Hogy ez miért érdekes?

Jó hír: a kreativitásom éledezni látszik. Már a rajzoláshoz is megjött a kedvem, csupán egy apró baki dobott vissza attól, hogy könyékig merüljek a krétaporban. Ha pedig újraéledt a firkálóhangulatom, akkor hamarosan írni is több kedvem lesz.

A pályázatra írt novellám kész, már csak újraolvasások armadája és sok-sok javítgatás vár rám. Jövőhétre esedékes a beadása, addigra tökéletesnek fogom nyilvánítani. Remélhetőleg utána az ihletmanóim, akik egy dzsinn temperamentumát örökölték, nem szélednek széjjel. Sok munka vár még rájuk.

Tekintve, hogy mostanában mindenhez megjött a kedvem, jóval kevesebbet olvastam. Így történhetett meg, hogy a tizennyolc címre sikeresen lecsökkentett olvasmánylistám most huszonhárom könyvet számlál. Már nem is merem egy kupacban tartani őket az éjjeliszekrényemen, mert egy reggel könnyen arra ébredhetnék, hogy beterített egy könyvlavina. Így is elég ingatag az a stóc, nem kell még tetézni.


A jelenleg "olvasom" státuszban lévő könyvről azonban úgy érzem, ideje írni végre valami értékelhetőt is.

G. P. Taylor: Árnyak prófétája

Negyven oldal után arra jutottam, hogy eddig nem túl érdekfeszítő. Lassan indulnak be az események. A karakterek kidolgozottak akarnak lenni, de nem sikerül nekik. Lelketlen bábuknak tűnnek, akik mögé besuvasztottak valami hátteret. Egyikkel se tudtam azonosulni, beleélni magam a helyzetébe. Egyszerűen csak vannak.

Elsőre ennyi jött le belőle. Persze, lehet, hogy később ez változni fog, a véleményemmel együtt. Elvégre menet közbeni gondolatokat próbálok rögzíteni, kisebb-nagyobb sikerrel. Átfogó kritikákkal nem foglalkozom, abból mindig kimarad valami fontos.

Kivételesen nem a más írását kritizálom

Nem sok ehhez hasonló bejegyzést írtam eddig. A jelenleg olvasott könyvemről még nem írnék semmit. Még nem olvastam belőle eleget ahhoz, hogy véleményt nyilváníthassak róla, és sem a borító, sem a leírás alapján nem tudtam beskatulyázni.

Az olvasási kedvem serkentése mellett az írási kedvemet is növelni akartam. Szerencsére találtam egy pályázatot, amit mintha nekem találtak volna ki.

Leszámítva persze, hogy novellát kellett írni. A novella nekem kissé túl rövid műfaj. Pláne, hogy egy olyan világot kellett pár oldalba belesűrítenem, amit eredetileg könyvsorozatnak szántam. Magam is meglepődtem, hogy sikerült. Vázlatosan, de sikerült.

Úgy érzem, sikerült jól megoldanom a feladatot. Ha minden jól megy, talán nemsokára egy antológiában láthatom viszont.

Fallen - The End

Sikerült befejeznem a Fallen című könyvet. Rosszabbra számítottam, szóval kellemesen csalódtam. Első kötetnek kifejezetten jól sikerült. A végéra valamelyest összeállt a kép a szereplők közötti rejtélyes viszonyokról. De csak annyira, hogy ne legyen az egész kötet egyetlen nagy kérdőjel, de azért kíváncsi legyél a következőre.

A menet közben felmerülő kérdésekre megkaptuk a válaszokat, azután röpke néhány oldalban feldobtak nekünk jó pár újat, hogy nehogy felmerüljön benned, hogy a történet esetleg csak ennyiből áll.

Volt egy mondat benne, ami kifejezetten tetszett:

"Ebben az életben nem vagy több, mint aminek tűnsz: egy ostoba, önző, tudatlan, elkényeztetett kislány, aki azt hiszi, azon múlik a világ sorsa, hogy ő összejön-e egy helyes fiúval az iskolában."

Egy váratlan gonosz vágta főhősnő képébe.

Nem erről szól  ma minden elcsépelt tiniregény?

Ettől függetlenül ez is erről szólt, csak sokkal jobban, hihetőbben kivitelezve.

Szösszenet így korán reggel

Érdekes. Kezdek felfedezni ebben a könyvben valamiféle átgondoltságot. A goromba srác egy igazi kis szöszitündér, és mindig jó helyeket mutat a főhősnőnek. Illetve kaptunk valamiféle utalást arra, hogy a srác angyali eredetű. De lehet, hogy csak én látok rémeket.

A másik fiú jóval sötétebbnek tűnik. Nyomulósabb, de határozottan kedves. Talán túl kedves. A temetőbeli randi mindenesetre elég morbid lett. Itt nem volt semmiféle utalás, de szerintem ez a srác olyan, mint a jelképes ördög a mitológiákban. Kedves, nyájas, de sötét. Gonosz.

A misztikumot nem erőlteti az írónő. Ez a szál nagyon lassan bontakozik ki és a lány sem erőlteti, hogy mindenképp meg kell fejteni valamiféle ősi titkot. Ez a kis természetfeletti légkör csak amolyan auraként lengi körbe a történetet. Egyelőre.

Fallen

Aham! Fallen.

A főhősnőnk ennél jellemtelenebb nem is lehetne. Leszámítva persze, hogy sötét árnyak követik, retteg attól, hogy ismét gyógyszerezni fogják. Na, jó, annyira talán mégse jellemtelen, lehetett volna jobb is.

A nőknek van egy olyan rossz szokásuk, hogy két pasi közül mindig az elérhetetlenebbet akarják. Ez a könyv szépen példázza ezt némi misztikummal, sorsszerűséggel fűszerezve.

A könyv felépítése jónak tűnik. Elég gördülékeny lett ahhoz, hogy lekösse az embert, aki észre se veszi, hogy már éjfél elmúlt.

Ami különösen tetszett, az a helyszín. Egy sima, bentlakásos iskolának képzeltem az intézményt, amíg elő nem került a "javító" szócska. Ebből kifolyólag minden karakter sötét, mindenkinek van múltja és senki se normális. A hangulatot ezzel az apró csavarral sikerült megteremteni.

Kellemesen csalódtam...

Mindjárt megyek is vissza olvasni.

Lauren Kate - Fallen

Egy bosszantó fejfájásnak köszönhetően még mindig csak az első pár oldalnál tartok. Egy reinkarnációs, bentlakósulis, egymásnak teremtős dolog lesz, ahol a hímnemű egyed fogja kéretni magát. Eddig legalábbis úgy tűnik.

A könyv hátulján levő leírást újra elolvasva viszont rájöttem, hogy miért vettem meg. Jó marketing, nem vitás. Ha egy könyvre azt írják, hogy letehetetlen, én attól vérszemet kapok. Vagy rácáfolhatok, vagy lesz egy jó olvasási élményem. Kíváncsi vagyok, hogy itt melyik lesz.

(Ez a bejegyzés viszont már tényleg rövid lett.)

Enyit nem akartam írni

Csupán pár sor, este lehet, hogy még visszatérek. Két könyv között vagyok most.

Bizony, befejeztem a Bartimaeus trilógiát. (Három kötet után megtanultam fejből leírni a nevét.) Valahol kallódik egy negyedik kötet is, igyekszem megszerezni, de az sajnos nem mostanában lesz. Bár ki tudja.... Mondjuk, ha megveszem, az olvasmánylistám végére fog kerülni, ami átlagban húsz kötetnyi stócot jelent, ergó pár hónapig biztosan nem venném kézbe. Off.

A sok-sok elütés és fura szójárás ellenére (Merem leírni pont én. Sok hiba fölött elsiklok? Lusta vagyok átolvasni, amit így sebtében lekattogok.) nagyon tetszettek ezek a könyvek. Jól átgondolt sorozat volt az biztos. A harmadik kötetben különösen tetszett a lezárás.

Nem, nem fogom lelőni a végkifejletet, pedig kikívánkozik belőlem. Olvassátok el! Ilyen gyönyörű befejezést egyszer az életben olvasni kell. Semmi nyújtás, lassú szálelvarrás. Az időben kicsit ugrált, hogy ilyen szép legyen, de nem sokat. Abszolút követhető volt.

Nem akartam ilyen sokat írni, de ha már belelendültem...

Kötelező olvasmánnyá kellene tenni mindenkinek, aki arra vetemedne, hogy billentyűzetet ragad, és írni próbál. A karakterfejlődés nagyon jó, az egész trilógia nagyon következetes, jól átgondolt, kerek, egész.

A világok közti lényeges különbség és a szellemek születése, évezredes fejlődése különösen tetszett.

Ez az a sorozat, amit mindenféleképpen a polcomon akarok látni.

A következő könyvről...
Majd este írok valamit. Bevallom, az első három oldalt elolvastam, de még élénken élt bennem az előző könyv, szóval nemigen tudtam rá figyelni. Ma nekiesek, és leírom az első benyomásaimat róla. Elöljáróban nemigen tudok mit írni, mert már arra se emlékszem, hogy mi alapján vettem meg. A borítót elnézve valami csajos könyv lesz. Néha ilyen is kell. Ha másnak nem, negatív példának.